Törvényszéki csarnok, 1872 (14. évfolyam, 1-102. szám)
1872 / 26. szám - A szavatosság jogintézménye 2. [r.]
103 haatszék azt ilyennek tekintette, — az nem a felebbezés visszautasítására, hanem az esetleg tudvalevő örökösök értesítésére szolgálhatott volna indokul, mivel ekkép az érdekeltek jogorvoslatuk használhatásától záratnának el; a tszék helytelen eljárása okozta azt is, hogy G-olka Gry. ügyvéd tévedésbe ejtetvén, a semm. panaszt maga nevében mint néhai Endródy Lajos meghatalmazottja volt kénytelen benyújtani. „mert végre a bíróság a polgári eljárást csak a perr. 10. §-ban körülirt esetben függesztheti fel, hogy pedig ez a jelen ügyben fennforogna, a neheztelt végzésből ki nem tűnik, mivel az idézett törvény 247. §. rendeletéhez képest indokolva nem lévén, nem tudni, mi s mely törvény alapján képezi azon fegyelmi kihágás tényállását, mely állítólag felmerült, és nincs kimondva, kire nézve kellene a kir. ügyésznek véleményt adni?" (1872. febr. 28. — 1387. sz.a.) — *) Az elhunyt tanú helyébe egy másik tanú kihallgallatása kérelmezleloén, ezen vj tanukihallgatlatási kérelem felett az ellenfél előleges meghallgatása nem szükségeltetik. Gróf Csáky Kálmán — Michl Ferencz csődtömege ellen bizonyos 100,000frtos kötvényről szóló engedmény kiadatása iránt Pest város tszéke eló'tt pert indított, melyben felperes részéről tanukrc történt hivatkozás. Időközben egyike elhalván, felperes annak egy más tanú általi helyettesítését jelentette be, mit a tszék 1871. 31. 41261 sz. a. végzéssel megengedvén, annak kihallgatására határidót tűzött ki. Ezen végzés ellen alperes semm. panaszt adott be; mert a perr. 205. § ként a halál, vagy más okokból ki nem hallgatható tanú helyett más tanúnak helyettesítéséért folyamodni kell, s nem egyszerűen bejelenteni, és minden a per folytán előforduló kérelem felett az ellenfél kihallgatandó, a tanú általi bizonyításnál pedig joga van az ellenfélnek a tanú minó'ségeit vizsgálat alá venni s a 192. § ként kifogásokkal élni, mi a fentebbi eljárás által lehetetlenné tétetett. A Semmitőszék azt elvetette: „mert felperes 1871. sept. 20. — 40665. sz. a. folyamodott elhunyt tanuja helyett ujabb tanujának kihallgattatása végett; azon panaszpont tehát, mintha a tszék a haláleset egyszerű bejelentésére az uj tanú kihallgatását hivatalból rendelte volna el — alaptalan. „mert továbbá a perr. 205. §. nem rendeli, hogy az uj tanú kihallgatása iránti kérelem fölött az ellenfél előlegesen meghallgattassák, szabadságában állván ennek a perr. 216. §-hoz képest a tanú vallomása iránti észrevételeit a tanubizonyitás berekesztése után előterjeszteni," (1872. jan. 23. — 15854. sz. a.) A bizlositás elrendelésére nem illetékes a kir. járásbíróság oly ügyekben, melyekre nézve illetékesen a per birájaul nem szolgálhat. *) Szomorú kilátás a királyi bíráskodás jövőjére, midőn egy Frideczky elnöklete alatti, királyi törvényszéknek még ily priiaitiv jogi szabályok s eljárás felett is leczkét s tanitást kell tartani. Auslánder Móricz — özvegy Kohn Hermanné, ugy is mint kiskorú gyermekei term. gyámja ellen a kisvárdai kir. járásbírósághoz 2000 frt s járulékai iránt biztosítás elrendeléseért folyamodott. A kir. járásbíróság f. év febr. 9-én 345. sz. végzéssel a biztosítási kérelemnek helyt adott és a biztosítást febr. 10-én foganatosította is. Ezen végzés s eljárás ellen alperes semm. panaszt adott be, melyben kifejtette, mikép a járásbíróság csupán sommás bíróság levén, mint ilyen csak a perr. 93 §. alá tartozó sommás ügyekben biráskodhatik. A biztosítás tárgyát tevő követelés a 300 frtot túlhaladja; az A. alatti alapul szolgáló okmányban pedig a sommás eljárás nincs kikötve. Ennélfogva a jelen birói intézkedés a a 297. §. 1. 3. 4. pontjai alá eső semmiségi esetet képez. A Semmitőszék a biztosítási végrehajtást elrendelő végzést s annak alapján foganatosított biztosítási eljárást megsemmisítette s a biztosítást kérő felet az illetékes bírósághoz utasította. „m e r t jelen esetben a biztosítás oly oklevél alapján, melyben sommás eljárás kikötve nincsen, — 200 öl fa vagy annak 2000 forintnyi értékére nézve kérelmeztetett, — mely követelés iránt indítandó per birája a perr. 93. §-a szerint, a kir. járásbiróság mint sommás bíróság nem lehet, — ugyanezen járásbiróság tehát, midőn a kért biztosítást törvényes illetőségi körén túllépve, elrendelte, a 297. §. 1. s 4-dik pontja alá eső semmiséget követett el, s igy végzése s ennek alapján foganatositott eljárás mint illetéktelen biróé a biztosítási végrehajtást szenvedő fél semm. panasza folytán — megsemmisítendő volt," *) (1872. mart. 20. — 2246. sz. a.) Törvény a megszüntetett urbériség fenmaradt jog- s birtokviszonyai rendezéséről. (Folytatás.) 71. §.vége. Ha a volt jobbágyok számára ily módon kihasított gyep legelőrész azoknak aagyobbszámu marháik tartására az 1848. év előtt e részben fennállott gyakorlatot tekintve, elegendő nem lenne, és ha egyszersmind az egykori jobbágyok az 1848. évig erdei vagy havasi legelő használatában voltak; azoknak ezen erdei és illetőleg havasi legelőből pótlásul oly mennyiség adandó ki, hogy a számukra kihasitandó összes legelőtér az 1848-ig élvezett haszonvétel folytatására elegendő legyen. Ezen úrbéri illetményből csak annyi terület vonható le, a melynek közönséges becsértéke az eddig netalán fizetett taksa vagy külön teljesitett viszonszolgálmányok tőkéjének megfelel. E tőke az eddigi évi bér vagy viszonszolgálmányok értékének húszszoros összegéből áll, a melyből azonban egy hatodrész a beszedési és kezelési költségek fejében levonatik. A havasi legelöilletménynyel együtt az azon létező fák is az illetőnek tulajdonába mennek át, de ezek becsértéke is az illetményből levonandó. 75. §. A lelkészek számára a legelőilletmény hasonlókép birtokuk arányához képest szabandó ki : csakhogy ezen résznek, habár aránylag csekélyebb vagy semmi birtokkal nem birnak Í3 : *) Az itt kifejezett jogelv a Semmitőszék teljes tanácsülésé' ben is elfogadtatott, illetőleg megalapittatott. 26*