Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 98. szám

390 tálában semmiféle perorvoslatnak helye nincs. Igazsá- | gos e ez? Legyen szabad csak a legutóbbi esetet egy példával illustrálni. Bukottnak a törvény értelmében meg van hagyva, hogy a bukása okait a követelések bejelentésére kitűzött határidő alatt írásban adja be. E meghagyásnak eleget teendő, elmegy a bukott egy ügyvédhez, és kimeritó informatio mellett megbizza őt, hogy a bukás okait tartalmazó beadványt elkészítvén, azt a kitűzött határidő alatt a bíróságnál adja be. Az ügyvéd a buká9 okait elkészíti ugyan, de a biróságnáli beadást egy házánál előfordult haláleset által előidézett zavar folytán elmulasztja. Terheli ez esetben bukottat csak a legkisebb mulasztás is ? És mégis a bíróság kimondja rá a hamis bukást, és a bukott ezen Ítéletnek személyi, mint vagyoni biztosság tekintetében egész életére kiható súlyos következményeit sem felebbvitel, sem igazolás utján magáról el nem háríthatja, mert a csődtörvény 119 §. rideg szavai szerint csődületi perekben semmiféle perorvoslatoknak helye nincs. Ily igazolatlan, drákói szigor kell, hogy minden tiszteletet a törvény iránt elfojtson. Folytassam-e csődtörvényünk kiáltó hiányainak minden jogászt leverő elősorolását. Azt hiszem, énnyi is elég annak kimutatására, hogy ily törvényt még továbbra is fenntartani a legéletbevágóbb érdekek koczkáztatása nélkül nem szabad. Csak azt akarom még megemlíteni, hogy törvényünk hiányosságának sújtó bizonyítványa még az is, hogy azt több irányban canceUariai rendeletekkel pótolni Kellett. Különösen a felebbezési határidőre nézve csődtörvényünk azon rendelete, melylyel a felebbezési idő 3 napra szabatott, egy cancellariai rendelettel, mely a felebbezési határidőt 15 napban állapitá meg, egyenesen meg lett másítva. Tehát alkotmányos országban a biró bizonyos kérdésben határozatát nem a világos törvényre, hanem annak ellenében kormányrendeletre kénytelen fektetni. — Mily anomália ez? Uj csődtörvény, jöjjön el tehát mielőbb a te országod ! Legfőbb itélöszéki döntvény. A végrendeleti hagyományozás által a közszerzeményi jog érvényesítése kizárathalih. A hitestárs férje végrendelete hagyományait fentartás nélkül ugyanazon végrendelet alapján elfogadván, lemondott közszerzeményi jogáról mindazon közszerzeményekre nézve, melyekről a férj rendelkezett végrendeletében. A lemondás a végrendeleti hagyományok elfogadási tényében rejlik, — külön lemondási nyilatkozat szükségelése nélkül. (Vége.) A kir. tábla — folytatja alperes — még következő el nem birált kérdések felett döntött : d) Miután a telekkönyvi intézmény későbbi, mint az ősiségi pátens és a telekkönyvi intézmény s az erre vovonatkozó osztr. p. t. k. rendeletei a telekkönyvileg bejegyzett tulajdonban oly lappangó feltételes tulajdonjogot, a milyen a közszerzemény, nem ismerik, volt-e joga Valovits Mihálynak telekkönyvi kétségtelen, tulajdoni előjegyzéssel nem terhelt tulajdona iránt, az orsz. bír. ért. 7. §. alapján szabadon intézkedhetni? e) Tartható-e felperes Valovits Mária közszerzőnek azon ingatlanságokra nézve, melyeket Valovits Mihály vele való házasságának tartama alatt saját pénzén szerzett, ha felperes Valovits Máriának vagyona nevezett férje vagyonától, é9 ezen férj vagyona felperes felesége vagyonától egészen elkülönítve kezeltetett, ha felperes boldjgult férjét vagyonának jövedelmeiben soha nem részesítette, hanem a 3-ik számú nyugta szerint 1200 pengő forintból álló összes vagyonát a nagyszombati takarékpénztárból 1857-ik évi augustus 30-tól számított kamatos kamataival együtt felvette, — s feltehető-e az, hogy ezen tény fenuállása mellett felperes és férje között azon kölcsönösség s viszonyosság létezett legyen, melyben a közszerzeménynek gyökereznie kellene? — f) Tartható-e közszerzeménynek az is, mit Valovits Mihály felperessel kötött házassága előtt szerzett pénzén megszerzett ? Ez legalább minden jogász előtt ismert azon elv után indulva, hogy a cserébe kapott jószág a cserébe adottuak természetét követi, nagy törvénytelenségnek tűnnék fel. Már pedig alperes igazolta a per során, hogy a mit Valovits Mihály a 15. számú adásvevési szerződés alapján megvett t. i. az ó-turai 45-ik számú telekjegyzókönyvben 5301. helyr. sz. a. foglalt telket, ezért házassága előtt szerzett s a nagy-szombati takarékpénztárban 16. sz. 1850-ik év apr. 30. keltfókönyvi kivonatszerint 20,0l5frt 32 kr. nagyságban letett tőkéből adta át a megalkudott értéket; igazolni akarta a 19 ik számú kérdőpontokra kihallgatandó, de ki nem hallgatott tanúinak vallomásaival, hogy a kereseti ingatlanságokat Valovits Mihály mind házassága elótt szerzett pénzén szerezte meg s azokat többnyire a még házasság előtt kölcsön adott tőkéi helyett fizetésképtelen adósaitól vette át, s igy a házasság előtt szerzett tőkét, ingatlan vagyonnal felcserélte. g) Tartható-e felperes azon ingatlanokra nézve is közszerzőnek, melyeket ó maga férje Valovits Mihálynak a 10-ik számú adásvevési szerződés alapján eladott s melyekért a 3-ik számú nyugtaszerint az 1200 pengő forintban kialkudott értéket kamatos kamatostul felvette, ha fontolóra vesszük, hogy itt a tulajdonjognak telekkönyvi bekebelezését férjének, maga a felperes feleség megengedte, s ha azon állítás mellett, hogy az eladó feleség és a vevő férj akarata az együttszerzésben összpontosulna, a józan ész felháborodik. h) Megitélhetők-e közszerzemény czimén az ó turai helyr. számmal jelölt azon ingatlanságok, melyek adósságok végett árverés utján eladattak, ha alperes a per során s különösen a viszonváiaszban a végrehajtási iratoknak e perhezi hivatalbóli csatoltatása által bizonyítani kivánta, hogy ezen ingatlanságok már Valovits Mihály hagyatékára nézve is elvesztek s jelenleg már másnak telekk. tulajdonát is képezik. i) Beszámitandó-e a végrendelet alapján elfogadott érték a közszerzeményi czimen követelt értékébe, ha felperesnő a végrendeleti értéket épen ezen közszerzemény czimén követelt vagyonból is elfogadta, ha minden hagyaték törrényszerinti felosztásánál a már kapott érték,