Törvényszéki csarnok, 1871 (13. évfolyam, 1-101. szám)

1871 / 65. szám

lag történt, azon meg lehetett e állani, vagy tovább kell-e menni? — és a ptr. 463. és 464. § ai, minden elfogulatlan jogászt meggyőznek: hogy a mennyi történt felperesi részről, azon nem lehetett megállani, a mint ez azon §-okból eléggé világos. Ugyan is ezen felhívott IV. fejezetet kezdő 463. §. második kikezdése igy szól: „Ha ilyen fedezet nem létében, az idegen tulajdonnak vélelmezett tárgynak lefoglalása nem mellőzhető, a kiküldött a foglalási jegyzőkönyvben megemlíti azon személyt, a ki azokra tulajdoni vagy elsőbbségi igénynyel bír, s egyszersmind az igénylőt jogainak, a 464. §. szerint leendő érvényesítésére utasítja." — Az itt felhitt 464. §. pedig következőt tartalmaz. „464. §. Ha a végrehajtás csupán ingóságokra intéztetett, a végrehajtó az igény-kereset beadására a foglalás napjától számítandó 15 napi határidőt tüz, erről a tudva lévő igénylőket hivatalos felzeteken, az ismeretleneket pedig hirdetmény utján értesiti, s ha a lefoglalt tárgyak becsértéke 300 forintot halad, a hirdetmény a hivatalos lapban háromszor közzé teendő." „Ez esetben a kereset beadására kitűzött határidő, a hírlapi közzététel utolsó napjától számíttatik." A perrend ezen felhívott pontjai, ha feltéve meg nem engedve, a 11000 frt. iránt megrendelt végrehajtási végzésből valaki, a 3848 frt. 35 kr. irántira is vonna következtetést, a fentebbi §§-okban a perbeni bíróságnak ezügyben nem teljesített következő teendőit emelvén ki t. i. — a) hogy a foglalásról felveendő jegyzőkönyvben (pedig jegyzőkönyv nincs is) a 463. §. szerint az igénylő nemcsak megemlítendő, de igényének érvényesítésére végzésileg is utasítandó. b) Hogy az ismeretlen igénylők igényeik érvényesítésére hirdetmény által utasitandók. c) Hogy mint 300 forintot haladó érték iránt, a hirdetmény a hivatalos lapban háromszor körözendő — miután ezen múlhatatlan teendőkből egy sem történt meg, a ptr. 463. és 464. § ai, ép a felhívott semmitőszék határozata alapján, kérdéstelenül igazolják, mint már fentebb mondatott: hogy felperesnek zálogjoga sincs a foganatositatni kívánt 11,000 frt. iránt; hogy alperes kincstár/mint ismeretes igénylő, igényének érvényesítésére nem utasíttatott, és a ptr. 464. §-a rendeletéhez képest, a hivatalos lapbani hirdetés soha meg nem történvén; ezen mulasztások, melyek a ptr. 7-ik §-a szerint a fél kérelmére voltak sikeresitendők, felperes keresetét, ha 1100 forintról lenne is szó, véglegesen érvénytelenítik; de miután itt 3848. frt. 35 krról van szó, és erre még csak olyan végrehajtási végzés is, és igy semmi próba nem igazoltatik — 4. Tény nemcsak az, mint már mondatott, hogy 3848 frt. 35 kr. iránt a semmitőszék 1870-ben nem intézkedett, — de ebből folyólag tény az is, hogy a királyi tábla a semmitőszék ítéletével ellenkezőleg — mit a közlő Szabó János ur észrevételeiben annyiszor kiemel — nem ítélt. Szomorú dolog, hogy anyagiakkal elfoglalt korunkban az igazságot csak azután mérlegeljük, hasznos-e valami vagy nem? De ez utoljára emberi dolog, — hanem az, hogy a tények nem valódilag adatnak elő, már ha magunkat mint embereket vesszük is, nagy hiba, — és hogy ezt még az olvasó közönség elébe is igy visszük, annál nagyobb, mivel ezzel mint ügyvédek is nemcsak nem tartozunk, de mint olyanok kétszeresen vétünk; mert hiszen a védelem köteleztetése — mellyel az ügyvéd mint olyan, állásánál fogva köteles fele iránt — a mint a biró előtt megtette azt, ezentúl a fél iránt megszűnt, és a mint a fél iránti köteleztetés megszűnt, az igazságot a világ előtt ügyvédnek bekendőzni nem szabad, és hogy igy még a lapokban felszóllaljon, arra már ép semmi köteleztetése sem létezik. Bírói dijak kérdéséhez. Szörényi Ede ügyvéd úrtól. Hogy a bírói eljárással szoros kapcsolatban levódijjakat concret esetekben fizetni kell, kétségtelen. Hogy például a pprdt. 356. §. szerint, midőn „a végrehajtató magát képviseltetni nem akarja, vagy ha képviselő kirendelését a bíróságra bizta, a végrehajtató a végrehajtási költséget előlegezni, továbbá visszahelyezési ügyekben, vagy olyanokban, melyekben a helyszinéni megjelenését a bíróságnak az ügy természete követeli és szükségessé teszi, a birói napi és fuvardijjakat a felek fietni kötelesek, helyes és kifogást nem szenved. De hogy például világos adóssági peresetekben, melyekben a bíróság a perfeleket székhelyére idézheti, s daczára annak a tárgyalás helyéül, más, székhelyén kivül esö helyet tüz ki, — fizetendők legyenek a bíróságnak napi és fuvardijjak, azt correctnek nem találom, s részemről el nem fogadhatom. Azért jelzem e kérdést, mert határozott megoldását eddigelé sehol sem találtam. Pedig sok panasz merül fel e tekintetben naponta a felek részéről, midőn a pert vesztett fizetni köteles, és pedig nem ritka esetben költség fejében oly összeget, mely a pertárgyát tevő összeget haladja. Ezen méltó panasznak egyik indoka azon helytelen eljárás, melyszerint a bíróságok, nem mondom átalában, mert vannak, kik nézetemet osztják — székhelyükön kívüli helyre tűzvén ki a tárgyalást, nap- és fuvardijjakat számítanak s azokat megállapítás szerint maguknak nyomban ki is fizettetik. Első sorban terhelvén ezáltal az ügyvédet, ki sajátjából előlegezni kénytelen, közvetve pedig a feleket, kik az ügyvédnek ezen helytelenül bár, de a körülmények kényszerűségénél fogva fizetni kellett összeget megtéríteni kötelesek. Nézetem szerint ily esetekben a biróság a felek rovására mit sem igényelhet, mert oly esetekben, midőn a helyszinéni megjelenés szükségessége a per természeténél fogva fen nem forog, s a bíróságnak mind a mellett tetszett a tárgyalást szükségtelenül székhelyén kivül eső más helyre kitűzni, napidíj és fuvar czimen követeléseket formálni joga nincs. Ha tetszik valamelyik bíróságnak kéj-kirándulásokat tenni, ám tegye, ezt teheti saját rovására a felek terheltetése nélkül, de a perfeleket ily költségek nem sújthatják. Az igazságszolgáltatás egyik intentiója 8 alapfeltétele az olcsóság levén,nézetem szerint a jelzett esetekbeni költségek szaporításával az eljárást drágítani nem szabad.