Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 78. szám - A halálbüntetés kérdése a jogászgyülésen [2. r.]

Pest, 1870. péntek október 7. 78. szám. Tizenkettedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Debreczeni és eperjesi ügyYédegylet közlönye. A jnlins—septemberi előfizetési időszak lejárván tisztelettel kérjük évnegyedes előfizetőinket, szíveskedjenek előfizetésük megújítása iránt, mielőbb intézkedni. — Ij előfizetőknek még szolgálhatunk teljes példányokkal — a mólt évből is. A halálbüntetés kérdése a jogászgyülé§en. Várady Mihály tszéki elnök úrtól. (Folytatás.) A szakosztályi vitatkozásoknál, az ellenfeleink közül néhányan azon körülményből, hogy mi a halálbüntetést, nem minden gyilkosság, — hanem csak a haszonlesésből elkövetett gyilkosság — eseteinél kivánjuk alkalmaztatni, azt a téves következtetést igyekeztek kierőszakolni, hogy mi ez által a halálbüntetés jogtalanságát elvben magunk is elismertük. Ez a következtetés a legtévesebb, mert ha a jogtudomány szempontjából jogszerű is valamely büntetés neme, de a büntető jog politikája azt sokszor más büntetéssel helyettesíteni javalja, következőleg, mi a halálbüntetésnek a büntettek legocsmányabbikárai szorításával egy lépést az ellenfél által elfoglalt tér felé téve, a büntető jog politikájának követelményeit is szem előtt tartani igyekeztünk, már pedig ennek követelményei közé tartozik, hogy a halálbüntetés a lehető legritkább esetekben, minden államnak saját körülményei és viszonyai szerint azon elővigyázattal alkalmaztassák, hogy a szigor a büntetés jogossága iránt kételyt a nép érzületében ne támaszthasson ; annak bebizonyitására, hogy az általunk elfoglalt álláspont a büntetőjog politikája eme követeléseinek megfelel, szükség ismételve kijelenteni, hogy mi a büntetés főczéljának kizárólag az állambani jogbiztonságot tekintjük, és a büntetésseli fenyegetés — és a büntetés végrehajtásának czélja között éles különbséget téve, a büntetésseli fenyegetés czéljául, az embernek a bűntett elkövetésétől való elrettentését, illetőleg visszatartását, — a büntetés végrehajtásának czéljául pedig, annak kikerülését fogadjuk el, hogy a büntetésseli fenyegetés illusoriussá ne váljék; eme kitűzött főczélokat mindig szem előtt tartva, állitom, hogy a haszonlesés nélkül szenvedélyben elkövetett gyilkosságok eseteinél figyelve a jog és humanitás elveire ugy a jogosság iránti közérzületre is, a halálbüntetés alkalmazását mellőzni kell, még pedig következő okoknál fogva, mert az emberben két fő erő létezik, t. i. az állatiság és ész, melyek az ember cselekményeinek okát magukban foglalják. A büntetésseli fenyegetés csak az észhez lehet intézve, mert csak ez képes annak befogadására; következőleg az elkövetett bűncselekmény büntetésének kimérésénél mindenekelőtt az vizsgálandó meg, hogy teljes határozottsági képességben volt-e az ész, vagy nem ? Igenlő esetben, hogy cselekvő vagy szenvedő volt-e működése a bűncselekmény elkövetésénél; a haszonlesés nélkül, szenvedélyben elkövetett gyilkosságnál az észnek határozottsági képességbeni — azaz öntudatos állapotbani léte feltételeztetik ugyan, hacsak az ellenkező bizonyítva nincsen, de közreműködése csak szenvedélyességben nyilvánul, és igy a beszámithatás fokozatának, a jog elvei szerint is csekélyebbnek kell lenni, mint a cselekvőleges közreműködésnél — a halálnak pedig, mint büntetésnek fokozata nem lévén, azt a fentebb emiitett elvekrei tekintettel, más a beszámithatás fokozata szerint kiszabandó büntetéssel kell helyettesíteni. Ellenben azon ember, kiben az ész az állatiasság érzetével egyesül és az iránt készit tervet, hogy miként le.het a tudomásra jutás kikerülésével a becsületes állampolgárt sokszor hajmeresztő kínzások között életétől megfosztani, csak azért, hogy ez által idegen tulajdont birtokába keríthessen, és ki ezen tervét, nem rettenve vissza még a halálbüntetés fenyegetésétől sem — még végre is hajtja, annak halál általi büntetését, melybe előre beleegyezett — nemcsak jogosnak, — de tekintve a nép alsóbb rétegének müveletlenségét, közrendészetünk tökéletes hiányát, a jogbiztonság érdekéből annál inkább szükségesnek is tartom, mert ezt a nép jogérzülete is követeli. Népünk nagyobb része tekintve közműveltségi állapotát, még csak az érzéki külroszat birja megítélni és érezni, következőleg méltán megbotránkoznék, ha a legelvetemedettebb gonosztévők, rabló gyilkosok sem büntettetnének halállal, mint a nép jogérzületét egyedül kielégítő hason roszszal. Szép és nemes tulajdon, a részvét érzetét mégarabló gy ükos végzetteljes sorsa iránt is gyakorolni, de kérdem, lehet és szabad-e az államhatalomnak magát, a büntetés kimérésénél a részvét érzetétől vezéreltetni akkor, midőn a meggyilkolt becsületes polgár emléke, ennek támasz nélkül maradt özvegye és gyakran árva gyermekeinek szomorú sorsa oly megdöbbentően emlékezteti, sőt a veszélyeztetett közbiztonság parancsolólag követeli, hogy a rablógyilkost az örök igazság követelése és önbeegyezése szerint halállal büntesse. Igaz, hogy a halálbüntetés minden esetben oly szomorú rosz, melynek törvénykönyvünkbőli kitörlését mindenkinek legforróbban óhajtani kell, én részemről lelki nyugalmam legszebb diadalát fogom élvezni, ha azon állapot bekövetkezését elérhetem, melyben a jogbiztonság veszélyeztetése nélkül, a halálbüntetést törvénykönyvünkből végképen kitörülhetjük, de ezen állapotot csak a szükségelt előfeltételek fokonkénti létesítésével idézhetjük elő, mert ha lehetséges lenne is kormányunk kellő erélyének büntető törvénykezésünket és rendőrségünket rövidebb idő alatt, azon színvonalra emelni, melyen egy rendezett államban azoknak állani kell, vannak előfeltételek, melyeknek létrehozatala hosszabb időt vesz igénybe p. o. elhanyagolt állapotú fogházainknak javitó intézetekké leendő átváltoztatása, melynek szükségét, maguk a halál78