Törvényszéki csarnok, 1870 (12. évfolyam, 1-101. szám)

1870 / 67. szám - A végrehajtási eljárás némely hátrányai

266 zerencsés megoldásnak azt, hogy a hol 1848-ig voltak, | de azóta nincsenek a faizás gyakorlatában a volt jobbá- | gyok, ott is kell adni erdőrészt a telki illetménybe. Ez az eddigi magyar és az absolut rendszer alatti törvényekkel is ellenkezik. Az 1836: VI. t. cz. 4. §-a is azt rendeli, hogy a hol a faizás gyakorlatában van a jobbágyság, ott adandó neki erdőrész, és az 1853. martius 2-iki nyilt parancs 10. §-a is nemcsak azt mondotta ki, a mi a törvényjavaslat indokolásában felhiva van, hogy csak azon erdőből, melyben a volt jobbágyok a faizást eddigelé gyakorolták, v^n erdőrészhez joguk, hanem egyenesen az is foglaltatik abban, hogy ott hasitandó a faizás haszonvételének megfelelő rész az erdőből ki, hol a volt jobbágyok a faizás törvényes élvezetében vannak (nem pedig 1848-ig voltak.) Ha tehát 1848-ig voltak is a faizás élvezetében, de 1848. óta nincsenek, és hogy azt nélkülözhetik, 20 év ótai gyakorlat által tanusitották: nem láthatni át, miért kelljen ott erdőrészt adni azon faizás fejében, a mely, mivel már nincs, nem létezik, megváltásának sincs értelme. Ismerünk községet, mely az úrbéri perben világosan kifejtette, hogy 1848-ig volt faizása, de 1848-ban nem akarta az azért való viszonszolgáltatásokat, minthogy azokat eltörlötteknek hitte, teljesíteni, tehát inkább lemondott róla tényleg, és mikor felvilágosittatott később, hogy a faizásérti viszonszolgáltatások megszüntetéséről táplált hite téves, még sem akarta a faizást, és e szerint kétszeresen is elhagyta azt. Mi oknál fogva adassék most ennek erdő az általa szükségtelennek talált és élvezni nem is akart faizásért? Továbbá egy nevezetes hézagot találunk a törvényjavaslatban az által, hogy nem találunk benne szabályt arra nézve, váljon közbirtokosságokban, melyekben minden közbirtokosnak külön erdeje van, és volt jobbágya mindeniknek külön erdejében is élvezte a faizást, miként adassék ki az erdőrész? Ha mindenik közbirtokos volt jobbágya saját volt földesurának külön erdejében kapja ki az erdőrészt, akkor nem lesz erdőelkülönzés, mert a közbirtokosoknak egymásután következő erdeinek egyegy részében, melyek nem mindig egymást követő sorban feküdhetnek egymás mellett, lesznek a volt úrbéresek erdőrészei; ha pedig elkülönzés akar lenni a határban, akkor egy uraságnak kell valamennyi többi helyett is kiadni az erdei faizás fejében járó erdőrészt is, a többinek pedig azt kármentesítenie kell. Ugy, de hátha annak erdeje sokkal értékesebb, mint milyent érette a többi adhat, úgy hogy az egyes birtokos összes erdeje sem ér fel talán annyival, mennyit érette a másik az ő volt jobbágyának kiadott ? Pedig ez nem valami theoreticus kérdés ám, hanem a praxisban akárhányszor elő is fordul! A volt jobbágy csak azon erdőből követelheti az erdőrészt, melyben l'aizása volt, minthogy pedig földesura csak saját erdejéből adhatott neki faizást, csak is abból követelheti tehát erdőrészét. Nem lehet tehát kényszeríteni senkit a közbirtokosok közül, hogy másik közbirtokos társától vegyen volt jobbágya számára erdőrészt,sem azt arra, hogy adjon el belőle a másiknak, hogy ez a maga volt jobbágyait kielégithesse. És ha emellett nem lehet a községi erdő egy tagban, az kisebb rosz, mely tehát a két rosz közül választandó; különben is a tagosítás és összesítés csak a mennyire a körülményeknél fogva lehet, foganatosítandó (183%: XII. 12. §.) A végrehajtási eljárás némely hátrányai. I. A költségesség. Miután utólag is az alperes viseli normális körülmények közt az eljárás terheit, ma már a kisebb pereknél, melyek pedig a leggyakoriabbak, szabálylyá lőn, a mit eddig ritka kivételek közé soroztak, hogy az ügyvéd számlája messze túlhaladja a hitelező számláját. Ezt pedig nagyrészt okozzák az épen apró pereknél felesleges tanúk és becsüsök a végrehajtás fokozatainál. Lehet, hogy ezen egyik legszerencsétlenebb eszméjét az ujjitmányoknak azért hozták be, mert felperes közbejötte nélkül is megengedtetett a végrehajtás, tehát mintegy az esküdtek ós aljegyzők ellenőreként, — de bizony akkor is elég lett volna a becsüsök elrendelése, a külön tanúk csak felesleges ostorok, kik még leggyakrabban meg is tagadják a jegyzőkönyv aláírását, s az eljárás folyama alatt egy sarokban vagy az udvaron üldögélnek. A költségesség elleni másik panasz pedig azt tartja, hogy kárvolt a német perrendtartásnak szemére lobbantani, mennyire uszályhordozójává aljasitotta az igazságszolgáltatást a kincstári érdekeknek, mert hiszen most aránytalanul több bélyeget követel az eljárás. Tekintsük csak az ingatlanok iránti kérvényeket, melyekhez a telekkönyvi kivonat megkívántatik és pedig a törmeges adósleveleknél épen a birtokostársak iránti tekintetből gyakran 5. 6. sőt tiz példányban, mik tehát 10, 12, vagy épen 20 frtba is kerülnek, habár a tőke csak 2 — 300 frtot tesz, mint magamnak is vannak eseteim. Ne mondjon pedig senki ellene annak, hogy e telekk. kivonatok darabját 2 frtal számítom, mert ha az ember rögtön akarja, s tán bejegyzésekkel van tömve a telekkönyv, a leírásért jutalmazni kell az illetőt, másként napokig várhat s vallhat kárt. Csak nevezzük a gyereket valódi nevén. Ezen szerencsétlen szabálynak még azon hátránya is van, hogy az alperes észreveheti jókor a veszélyt s kijátszhatja a hitelezőt. Sokkal czélszerűbb lett volna felperestől egyedül azt követelni, hogy a telekkönyvet kérvényében nevezze meg, miután ezt megtudhatja a nélkül, hogy más is nyomára jöjjön; ez pedig elégséges is lett volna, mert hiszen a telekkönyvi hatóság úgyis megtagada volna a bekeblezést, ha azt a perbíróság helytelen számokra rendelné el. II. Korlátoltság. Ez is kétféle, ingóra és ingatlanra. Az ingók elleni végrehajtásnál sem szabad többet foglalni,mint a követelés gyanithatólagos fedezése igényeli; holott árverelni szabad yi0 áron is. Ezért még nem tudok esetet, hogy valaki az ingósági foglalás utján teljes kielégítést nyert volna. Itt égető szükség, hogy legalább háromszoros vagy négyszeres fedezet erejéig engedtessék meg a foglalás, mert tudok már esetet is, hogy épen az első foglaltató semmit sem kapott, mivel az adósnak távollétében véletlenül oly tárgyakat foglalt, mik igényper utján felmentettek, s ezen hoszadalmas procedúra alatt mások foglalván a többi ingóságot, folytatólagos eljárásban mit sem talált többé, holott, ha a többszörös fedezet megengedve volna, kielégítést nyerhete. Az ingatlanok elleni eljárást a 422. §. zavaros szerkezete korlátolja és nehezíti, mely kezdetben azt mondja, hogy az együvé tartozó testek együtt foglaltatnak és árvereltetnek, utóbb pedig, hogy csak az adóstárs része. Ebből elínte azt gondoltuk, hogy a nemadós birtokostárs részére befolyó összeg nem fizethető ki a hitelezőnek, s eddig helyes lett volna; de nem kisbámultunkra még há-