Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)
1869 / 13. szám
50 igen természetes tehát, hogy a felebbezés minden ok nélkül csak a végrehajtást akadályoztatná, miután a felebbviteli biró az első bírósági Ítéletet okvetlenül kell, hogy helyben hagyja az idézett 111. §. szabályánál fogva. Valamint azonban a 111. §-ra nézve tett észrevételeimben, melyekre itt csak egyszerűen hivatkozom, megjegyeztem, hogy miután az alperes által meg nem jelenés folytán beismert felperesi állításokból még nem következik, hogy a kérelem is törvényesnek, és alaposnak ismertetett el, az alperes nem volna szükségkép elmarasztalandó; ugy a mennyiben ebbeli nézetem helyesoltetnék, a 126. §-nak a felebbezést megtagadó szabályát az alperesre nézve nem helyeselhetem. De még kevésbé helyeselhetem a felebbezés megtagadását a meg nem jelenő felperesre nézve, mert a 111. §. különbséget tesz a meg nem jelenó alperes és felperes között. Míg ugyan is az alperes, ha meg nem jelent, feltétlenül elmarasztalandó ; ellenben a felperes csak azon esetben utasítandó el keresetével, ha a megjelenő alperes által a védelmére felhozott tény körülmények a kereset levélhez mellékelt bizonyítékok által meg nem czáfoltatnak, és ha azok által a kereseti jog megerőtlenittetik. Már pedig azon kérdés, váljon meg van-e czáfolva valamely állítás a felperesi bizonyítékok által vagy nincs? nem mindig oly egyszerű, hogy a biró annak megítélésében néha ne tévedjen, és az alperesi állítást a felperesi bizonyítékok által meg nem czáfoltnak tekintse akkor, midőn az csakugyan meg van czáfolva. Szinte ez áll azon kérdésre nézve, váljon a felperes kereseti joga az alperes által felhozott, és a biró által meg nem czáfoltnak tekintett ténykörülmény által megerőtlenitetett-e vagy sem? ezen két kérdés valóban oly nehéz lehet, hogy azt a biró nem mindig igazságosan döntheti el. Ugyanazért a felebbezést az alperesre nézve a 111. §-nak tett észrevételeimnél, a felperesre nézve pedig jelen észrevételeimnél fogva megengedendőnek tartom; mert az alperesnek feltétlen elmarasztalását és a felebbezésnek mind a két félre nézve megtagadását ugy tekintem, mint visszatérést ama régi, már elavult, ós érvényessége idejében sem okszerűnek tekintethetett jogelvet, mely szerint a meg nem jelenő alperes „ob vilipendium auctoritatis judiciariae" marasztaltatott el. A 160. §-ban szabályozott bíróságon kívüli beismerés nincs azon értelemben meghatározva, hogy bizonyítás módjának tekintethessék. Az, hogy a beismeréshez szükséges, miszerint azt maga a fél világosan és komolyan tegye, önként értetődik; de ez még nem elég; szükséges még nézetem szerint az is, hogy a beismerés oly egyén előtt tétetett légyen, kiről a beismerő felteheti, hogy a beismert körülményre nézve érdekelve van, mert különben a beismerés visszaélésekre szolgáltathat okot. Például A kór B-tól pénzt kölcsön G. és D.jelenlétében, B., kinek nincs kedve A-nak pénzt kölcsönözni, de ezt A-nak például magasabb állása, vagy más körülmény miatt .megmondani nem szeretné, azt adja egész komolysággal, — mert hiszen tréfának semmi hatása sem volna, — A-nak feleletül, hogy neki pénze nincs, sőt hogy maga is kénytelen volt kölcsönvenni pénzt E tői jelesen 1000 frtot. A. ezt megsúgja — E-nek, E, ha rosz lelkű beperli B-t az 1000 frtnak lefizetése végett és a bíróságon kívüli beismerést A.C.D. által bebizonyítja. És a törvény 160.§-ak szövege szerintB. el volna marasztalandó Hasonló esetek nem tartoznak sem a lehetetlenek, sem a valószínűtlenek közé. A kereskedők könyveinek bizouy erejéről rendelkező 173. § ban előforduló ezen szavakat „egymás közötti ügyeikben0, nagyon tág értelmüeknek tartom; miután szerintök például egy kereskedő 100 ezer frtért házat egy másik kereskedőnek szóbeli szerződés mellett eladván, és azt szabályszerűen vezetett könyvébe bevezetvén, a könyvet az eladásból eredhető perben bizonyítékul használhatja fel; vagy egy építész egy másik építésznek téglát és egyszersmind nagyobb mennyiségű gabonát adván el, az ezen külön tárgyú ügyletből származó perben könyvét bizonyítékul használhatja fel. Ily félre magyarázás elkerülése végett czélszerűnek tartanám ezen szavak után „egymás közötti" ezen szavakat „szakukhoz tartozó11 beigtatni. A 175. §. szerint a kereskedői könyvek megtartják bizonyitó erejüket az ott kiszabott időtartamon tul azon esetben is, ha a számlát az adós aláirta. Nézetem szerint az aláirt számlának teljes bizonyitó erőt kellene tulajdonítani anélkül, hogy a követelést a könyvek által is kellene bebizonyítani; mert az adós a számlának aláírása által elismeri a számlában előforduló tételek valódiságát, és pedig mind jogeziműkre, mind mennyiségükre nézve. Ha a 177. §. mindamellett, hogy a számla a könyvvel összehasonlitatván hitelesíttetik, megkívánja, hogyaz adós kívánatára maga a könyv mutattassák be, akkor nem látom a számla hitelesítésének szükségességét; mert az adós, vagy tagadja a követelés valódiságát vagy nem; ha tagadja, akkor bizonyosan a könyvnek bemutatását is fogja kívánni, és ekkor a számla hitelesítése és az avval I összekötött költség felesleges; ha pedig nem tagadja, akl kor ily igaz szívű adós irányában sem a számla hitelesítése, sem a könyvnek bemutatása nem szükséges. A 189. §. rendeletének gyakorlati kivitelére nézve észrevételem ez: E §.szerint a bizonyitó fél c?ak akkor követelheti szavatossági per utján a perben nem álló birtokostól az eredeti okiratot, ha az ellenfél az eredetinek felmutatását a perben kérte. Ámde a szavatossági alkereset 80. §. értelmében a birói illetőség elleni kifogás beadására kiszabott határidő alatt alperes által — ha ez a bizonyitó fél — benyújtandó, ezen határidő pedig a 98. §. szerint a per felvételére kitűzött határidőnek eísó fele; a felperes által pedig a szavatossági jog magában az alapkeresetben érvényesítendő. Mikép lesz ez gyakorlatban kivihető, ha sem a felperes az alapkereset benyújtásakor, sem az alperes a birói illetőség elleni kifogásra kiszabott idő első felében még nem tudja, váljon az ellenfél fogja-e az eredetinek felmutatását kérni, vagy legalább nem tudhatja azt, váljon fogja-e a harmadik birtokos az eredeti okirat kiadását megtagadni. Hiszen nem egyszer történhetik meg, hogy a birtokos az illető félnek megigóri, hogy szükség esetében az eredetit ki fogja adni és a kiadást mégis megtagadja; nem egyszer történhetik meg, hogy az alperes 4Tkerésetlevél átvételekor még nem is tudja, hogy oly körülmény fog a felperes által felhozatni, a per folyama alatt, mely ellen ő a harmadiknak birtokában lévő okiratot ellenbizonyitókul felhasználni kénytelen lesz; annál kevésbé tudhatja ezt sok esetben a felperes az alapkereset levél benyújtásakor. Igaz ugyan, hogy a 189. §. a szavatossági kereset benyújtására, vagy mint a § szóll a szavatossági per megindítására feltételképen azt mondja, hogy a bizonyitó fél az eredeti okirat megszerzését szavatossági per utján akkor eszközölheti, ha annak \v\ ;V v»