Törvényszéki csarnok, 1869 (11. évfolyam, 1-102. szám)

1869 / 87. szám

347 A javaslat 9-dik §-a a becsületsértéseket ki jelenti büntető eljárás útjára tartozó kihágásoknak. Hogy ez korszerű intézkedés, a fölött már nem kell vitázni. Az európai kultur-államok büntető codexei mind ily irányú intézkedéseket tartalmaznak. Az állami összlétnek nem is árt annyira, ha egyik vagy másik polgár testi épségét érte sérülés, mintha azoknak becsületérzete szenved csorbát; mert a testileg megsérült ember emellett is jó és basznos polgár lehet; de a becsületérzet tekiutetében eltompult emberek az államban a legveszélyesebb elemet képezik. — Pedig, ha a becsület elleni támadások nem nyernek kellő megtorlást, idővel a becsületérzetet szokták eltompítani. De továbbá a becsületsértéseknek bűnügyi útra áttételét, nemcsak ezen felhozott körülmény követeli, hanem különösen az európai társadalmakban s nálunk is meggyökerezett azon balitéletes felfogás is, mely a becsületsértéseket az oly szomorú következményű párviadalok Ítélete alá helyezi. Felvilágosodott emberek, kik maguk kárhoztatják a párviadalt, sem tndnak sokszor ezen balitéletnek ellent állani. Hogy ez lassan-lassan mégis kiirtassák, csak úgy lehet remélni, ha a becsületsértések megtorlása kellőleg biztosítva leend, s a törvényhozás intézkedik, hogy a becsületében sértett fél bűnügyi uton a sérelem nagyságához képest megfelelő elégtételt nyerjen. Azonban erre a becsületsértésnek a polgári útról, a bűnügyi útra való egyszerű áttétele, egyrészt még nem elegendő, de másrészt bizonyos körülmények között, veszélyes is lehet. Polgári perben, a hol a becsületsértésre általában bizonyos birság mondatik ki, és súlyos vagy kevésbbé súlyos esetekről szó sincsen, elegendő volt általánosságban azt mondani a törvényben, hogy, a ki valakit becsületében megsért, ennyit vagy annyit fog birságképen fizetni; de midőn az már bűnügyi eljárás alá helyeztetik, midőn az mondatik, hogy a súlyos és kevésbbé súlyos esetek között különbség fog tétetni, midőn nemcsak pénzbeli bírság, hanem fogság is büntetésül rendeltetik kiszabatni) midőn tehát már a személyes szabadságtóli megfosztás is érheti a sértőt: méltán követelheti mindenki, hogy a törvényhozás határozza meg lehetőleg szabatosan a becsüle tsértés súlyosabb eseteit s azok büntetését, hogy úgy a birói önkény korlátozva legyen, valamint minden polgár tudhassa, hogy ha ezt vagy amazt cselekszi, reá mi büntetés vár; s ebből folyólag, a becsületsértés súlyosabb esetei ne csupán kihágásnak, hanem vétségnek jelentessenek ki, az ezen előző §-ban emiitett kisebb hatalmaskodás közönséges és nem súlyos esetei pedig csupán kihágásoknak tekintessenek. A mi pedig a kiszabandó büntetéseket illeti, azon meggyőződésének ad kifejezést e szakosztály, hogy egyáltalán nem pártolhatja a büntetés minimumának a törvénybeni meghatározását, és a pénzbuli büntetések alkalmazását, de különösen óhajtaná, hogy becsületsértésekre nézve rendszerint ne pénzbeli, hanem szabadságbüntetések szabassanak ki, — s ezen büntetés neme a bíróságok által csak fontos és tekintetre méltó okoknál fogva legyen pénzbeli büntetésre átváltoztatható; csak igy lev.ín remélhető azon czélnak elérése, mely a becsületsértéseknek bűnügyi eljárás alá helyezése által eléretni szándékoltatik. A i0-dik § ban a kisebb hatalmaskodás és becsületsértések illetékes első fokú bírósága jelöltetik ki, és az első, az egyébként illetékes törvényszék, az utóbbi pedig azon biróság vagy hatósági közeg hatáskörébe utaltatott, mely a kihágásokra nézve eddig illetékes volt. E tekintetben a javaslat álláspontját nem pártolhatjuk. Vannak ugyanis a kisebb hatalmaskodásnak oly mindennapos és csekély jelentőségű esetei, hogy azokat mind a törvényszék megítélése alá helyezni, annyit tenne, mint annak tevékenységét jelentéktelen dolgokkal úgy túlhalmazni, hogy tetemes személyszaporitás nélkül teendőinek meg ne felelhessen. Másrészt meg a becsületsértéseknek oly súlyos esetei fordulhatnak elő, hogy azoknak megvizsgálása és megítélése méltán fog fontosabbnak vétethetni, mint bármely kisebb hatalmaskodási eset. Ennélfogva indíttatva érezzük magunkat azon nézetnek kifejezést adni, hogy úgy a becsületsértések, valamint a hatalraaskodásoknak súlyosabb esetei töt vényszékileg vizsgáltassanak és ítéltessenek meg ; mindkettőnek kisebb jelentőségű eseteiben pedig azon biróság vagy hatósági közeg járjon el és ítéljen, mely a kihágásokra eddig illetékes volt. A Ilik §-a pénzbüntetések hova fordítása iránt intézkedik. Czélszerűnek tartjuk, hogy az oly bírságpénzek, melyeket az elitéltek elkövetett jogsértésekért köteleztettek fizetni, azon czélnak feleljenek meg, hogy a jogsértések megritkitását mozdítsák elő. S nzért e helyütt azon óhajtást fejezzük ki, hogy a bűnügyi uton megítélt és beszedett büntetéspénzek hova fordítása iránt olyan irányú intézkedések lennének teendők, melyek szerint ezen összegekből egy külön alap létesíttessék bűnügyi czéiok előmozdítására. A 12—15. §§-ra semmi észrevételünk sincsen. Átmegyünk már most az általunk szükségesnek tar tott azon intézkedésekre, a melyek nélkül a kérdéses miniszteri törvényjavaslat bűnügyi állapotunkon keveset fog segíteni, s a melyek azt sokban javitandják, anélkül, hogy lényegesebb átalakulást tennének szükségessé. így p. o. amint két szóval az rendeltetik a 7-ik §-ban, hogy a „vérdij eltöröltetik" ; egy másik §-ban meg azt lehetett volna más szabadelvű nemzetek példájára néhány szóval kimondani: politikai büntettek elkövetése miatt — senkit halálra Ítélni, sem vagyonát elkobozni nem lehet. Ez olyan elutasithatlan követelménye szabadelvű századunknak, melyet alkotmányos országban még halogatni sem szabad; mert inkább szégyenünkre válik, mint a testi fenyíték; miután ennek a nép műveletlenebb rétegeinek nyerseségében némi mentségét lehet még találni, holott a politikai büntettek miatti halálra Ítélés és jószágelkobzás mindig és mindenütt kárhozatos marad. Azon törvényszéki gyakorlatnak, mely szerint botrányos és nyilvánosságra került csalások és magán sikkasztások, melyek iránt már meg is indult a fenyítő vizsgálat, ha a pauaszló elállást jelent be, az a legtöbb törvényszék előtt beszüntetik, vége volna vetendő; mert felette demoralizáló hatása van. Azon tapasztalatok ugyanis, hogy könnyen el hárítható a büntetés az utolsó perezben is, épen ilyen büntettek elkövetésére ingerelnek. Ha az ily bűnös tudja mások példájából, hogy az Ítélethozatal előtt bármikor elhírithatja magáról apauaszlóvali kiegyezés által a büntetést, nemcsak bátrabban küvet el ilyen büntettet, hanem azon okból nem is iparkodik előbb a sértett féllel kiegyezkedni, míg azt nem látja, hogy tette már annyira be van bizonyítva, hogy más módon ki sem kerülheti az elitéltetést. Ezen segíteni lehetne, ha kimondatnék, hogy az