Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)
1867 / 44. szám
1 76 Jogeset. Gróf Viczay Károlynak sommás utú visszahelyezése egy páholy birtokába. G-róf Viczay Károly felperes, Posony város közönsége mint alperes ellen szab. kir. Pozsony város törvényszékéhez 1865. évi deczeniber 6-án benyújtott keresetében előterjeszti, miszerint: néhai gr. Grassalkovich Antal a pozsonyi színház felépítéséhez 1500 ftal járulván, ezért neki és örököseinek a színházban jobbra eső 2-ik páholy tulajdona az A alatti — 1774. nov. 28-án kelt — okmány szerint örök időkre biztosíttatott. Ezen idő óta a család a kérdéses páholyt folytonosan birtokolta, s midőn felperes a néhai G-rassalkovich tömegét, mint annak örököse átvette, a páholy tulajdona is rászállott, s azt nővére özv. Eszterházy szül. Viczay Antónia grófnő, később pedig egész 1864. decz. 23-ig annak leánya gr. Eszterházy Ferenczné által birtokolta. Ezen birtoklását a B. alatti átirat szerint a polgármesteri hivatal is elismerte. A mondott napon azonban gr. Eszterházy Ferenczné a páholyba menni akarván, azt más zárral ellátva találta s igy fel nem nyithatta. Ugyanazért kéri a város közönségét megidéztetni, tanúit kihallgattatni, magát a fent jelölt páholy birtokába visszahelyeztetni, és alperest perköltségekben elmarasztatni. A tiszti főügyész által védett alperesi város közönsége ellenbeszédében tagadja, hogy a kérdéses páholy gr. Grassalkovichnak és örököseinek örök időkre biztosíttatott volna, mivel csak neki, nejének és netaláni gyermekeinek adatott ; miután pedig ő magtalanul elhalt, a város jogositva volt a páholyt bezáratni. A felperesi tanuk közül gr. Eszterházy Ferenczné, gr. Viczay Antónia mint felperes rokonai, s a páholy használói, érdekelve lévén kihallgattatásuknak helye nem lehet. Kéri azért felperest elutasittatni, s perköltségekben elmarasztalni. Felperes válaszolja, miszerint azt, hogy felperes a páholy birtokában volt a polgármester átiratán kivül a tanuk is igazolni fogják. Alperes viszonválaszában ellenbeszédéhez ragaszkodik. A felperesileg hivatkozott tanuk kihallgatása elrendeltetvén— Salviani József kárpitos tanúsítja, hogy ó a kérdéses páholyt gr. Eszterházyné meghagyásából kijavította, s nevezett grófnőt többször látta e páholyban. Linczendorfer József páholymester előadja, hogy a kérdéses páholy, midőn azt gr. Eszterházy Ferenczné és gr. Viczay Antónia használták, az ő költségökön kijavíttatott. Gr. Eszterházy Ferenczné tanúsítja, hogy korábban édes anyjával együtt használta a páholyt, 1864 évi oct. óta azonban egyedül felperes nevében, mig nem azt a város bezáratta. Schvarcz Lajos színházigazgató előadja, hogy herczeg Grassalkovichné halála után gr. Eszterházy Ferencz neki azt mondotta, hogy tanú visszakapja a páholyt, mivel a herczegné meghalt, s ők azt nem akarják használni. A folytatólagos tárgyalás alkalmával felperes előadja, hogy ő herczeg Grassalkovichnak örököse, az A. alattiban pedig a páholy birtoka az örökösökre is kiterjesztetett. Alperes tagadja, hogy az A. alatti okmányban a birtoklás más családra is mint a herczeg Grassalkovisché, kiterjesztetett volna. Ezek alapján szab. kir. Pozsony város törvényszéke 1866. évi oct. 8-án következőleg ítélt: „Felperes gr. Viczay Károly az alperes város községe által elfoglalt, a pozsonyi színháznak l-ő emeletében jobbra fekvő 2-ik páholy tettleges birtoklásába viszszahelyeztetik; a költségek kölcsünösen kiegyenlítetteknek kijelentetnek. Mert: felperes részint a B. alatti kétségbe nem vont okmánynyal, részint tanuk által bebizonyította, hogy több év óta a kérdéses páholynak békés birtoklásában volt; mely birtoklástól alperes város községe által tettleg kivettetett, — és miután az 1802: 22. t. cz. értelmében a visszahelyezésnél nem a birtoklás jogczime, hanem egyedül egy évi békés birtoklás kimutatása döntő, felperes a kérdéses páholy birtoklásába visszahelyezendő volt. A költségek azon oknál fogva kölcsönösen megszüntettek, mert a 3-ik tanú vallomása szerint a kérdéses páholynak alperes város részéről történt elfoglalása téves feltevésből, korántsem pedig ártani való szándékból történtnek bebizonyul." Ez ítélet ellen alperes részről felebbezés jelentetvén be, a kir. itólő táblán 1867. évi máj. 21k é n 7450. sz. a. Ítéltetett: „A városi törvényszék Ítélete az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik, és a per további intézkedés végett illetőségéhez visszaküldetik." Jogeset. A tüz ellea biztosított termény még lábon létekor a hitelező javára lefoglaltatván, az elégett terményért járó biztosítási összeg is a végrehajtást eszkózlótt hitelező részére lesz kifizetendő. Ahhoz egy harmadik által, állítólag még a birói lefoglalás előtt kelt engedmény alapján támasztott igény elvettetik, ha be nem bizonyittatott, hogy az engedményezés a lefoglaltatás előtt keletkezett. Kellő időben jogorvoslat a foglalás ellen nem használtatván, arra vonatkozólag a felébb vitelben felhozott kifogások mint elkésettek tekintetbe nem vétethetnek. (Vége.) Alperes város viszonválaszolja, miszerint 2-od rendű alperes — érdekelt és ekként aggályos lévén, — mivel sem igazolt állításának mellőzését kéri. Továbbá felperes válasza az ellenbeszédben mondottakat nem czáfolván meg, alperes tiltakozik Blau Henrik tanúnak mint érdekeli félnek kihallgatása ellen, — ha ez azonban annak daczára elrendeltetnék, 2-ik sz. a. az ellenkérdő pontokat ügyeli be, — és többiben ellenbeszédéhez ragaszkodván, — felperest alaptalan keresetével elmozdittatni, és a költségek megtérítésében elmarasztaltatni kéri. Ezután Blau Henrik mint tanú kihallgattatott. És az előadottak nyomán 1865. febr. 7-én 1022. sz. alatt Arad város törvszéke mint első bíróság által ítéltetett. „A kihallgatott Blau Henrik tanúvallomása, miután az A. alatti polizzének Szecsey Péter által lett felmutatásakor az engedményt a polizzén nem látta, mi próba erővel sem bir, az 1864. évi oct. hó 14-én felvett folytatólagos végrehajtási jegyzőkönyvből pedig kitűnik, misze-