Törvényszéki csarnok, 1867 (9. évfolyam, 1-100. szám)

1867 / 24. szám

95 közötti egyesség- érvényesnek és hatályosnak fogadtatott el. Természetes , hogy miután a C. alatti egyesség már a férjhezmenetel után köttetett, nem volt feladata többé a hatóságoknak: az önjogu személyek szabad akaratából és rendelkezési képességükből származott ügyletet megerősiteni: hanem a dolog természete hozta magával, miként annak érvénye vagy érvénytelensége iránt kellé határozniok. Aradvárosának kellé az érvényesség vagy érvénytelenség felett határozni, mert az egyesség által oly cselekmény foganatosítására volt felhiva, mit csak ugy teljesíthetett, ha az okmány alakilag és anyagilag megfelelt az érvényes kötések kellékeinek. A város felszólittatott az egyességben, hogy a kiskorú tömegének biztositására szolgáló Cautionalisokat adja ki, és felszólittatott, hogy a gyámi számadások beadására tett intézkedéseitől álljon el, minthogy az illető örökös a számadás tételről, s minden az atyai hagyatékot illető jogokról — azokon kivül, melyek az egyességben kiköttettek, lemondott. Midőn a város e kötés irányában az egyesség stipulatiót elfogadá: ezzel az egyességet érvényesnek, kötelezőnek nyilvánitá. És a város négy izben, négyszeres hivatalos cselekményében nyilvánitá érvényesnek az egyességet. Végre O Felségének mint a legmagasabb gyámnak törvényes védelme felkérve lévén a végrendelet végrehajtója által: a Felség legigazságosabb intézkedése kimaradhatlan volt. Kétséget nem szenved, miként a kibocsájtott kir. rendelet értelmében a gyám kötelezve volt beadni számadásait, vagy pedig azon következmények hárultak volna reá, melyek a hűtlen gyámok és gondnokok ellen törvényileg megállapitva vannak. És még is miért maradtak el e következmények ? Az igen egyszerű. Minden további indézkedés elmaradt, mert időközben egy jogerejü barátságos kötés kiegyenlítette az egész ügyet, s ezáltal, a felkérve volt fejedelem befejezettnek tekinté a fenforgott viszályt. De Ő Felsége tudta a törvényeket; a király tudta azt, hogy csak jogerejü kötéseknek van hatálya, s hogy a gyám és a kiskorú gyámolt között létesült ügyleteknek az 1655. 24. t. cz. 2. §. szerint semmi érvényük nincsen. És Ő Felsége még is kimondta, miként „Negotium successionis etdivisionis compós it u m e s t." Értelmezze ezt mindenki a hogy akarja: a bíróság előtt nem lehet ennek más értelme, mint mely a szavakban foglaltatik ; az t. i. hogy O Felsége az előterjesztett kötést törvényes erejűnek, és igy hatályosnak tekinté, oly hatályosnak, hogy általa minden viszály megszüntetett, s az ügy végkép befejeztetett. Három tekintetben nyeretett tehát bizonyosság t. i. hogy akötés nem kiskoruságbeli; a kötés nem agyám és gyámolt közötti; és hogy a kötés érvényesnek tekintetett a hatóságok által, s olyannak ítéltetett Ö Felsége által is. Különös, hogy az ellenfél még is a semmiséget vitatja, holott mindazon alapokat, melyekre az anyaperbeli Ítélet épült, összerombolva látja maga előtt, s holott a fejedelem tekintélye, minden jog és igazság e kútforrása legmagasabb hozzájárulásával érvényesnek és hatályosnak nyilvánitá a kötést, és oly erőt tulajdonított neki, mely a fenforgott jogvitát végkép megszűnteié. Semmis volt igenis az egyesség, niig ez azon minőségben állott elő, melyben az anyaperben szerepelt, t. i. mig az V. a okirat egymagában képezé a jog tehetetlen, érvénytelen és semmis tényezőjét. Ez pactum claudicans volt, mely azonban a C. alatti által convalescálr. A nagykorú nő t. i. elfogadta, megerősité, és ismétlé a kiskorú leány cselekményét: a kiskorúsági tény át ment a nagykorúnak cselekvési körébe. Felmentetvén a kiskorúsági tény a cselekvő személy tehetlenségének válságos viszhatása alól: ezzel érvényes és erős jogténynyé, kötelező jogi cselekménynyé vált. A kiskor elenyészett, és a nagykor teljes hatállyal állt elő; és e hatály olyan volt hogy eldöntő momentummá vált a király elhatározásában. A jogkérdéshez tartozik a kiskorúságban kötött szerződések convalescentiája. A tan, melyet eddig ismerünk, s mely mint a „naturális ratio" kifolyása lényegileg mindenütt egyező, s azok közé tartozik, melyekről bátran elmondhatni „non alia Romae, alia Athenis": e tan a római törvényből véve, és azt tartalmazza, miként a kiskorúságban, illetőleg gondnokság alatti állapotban kötött szerződéseknek , a gondnokolt felszabadulása utánni nyilt megerősítésével — ,,Si major factus alienationem factam sinedecreto ratam habuerit" — a jogi eredmény az „Quasi ab initio legitimo decreto fuisset res alienata vei supposita". Vagyis: a hiány, mely a szerződést hatálytalanná tette pótoltatván: a szerződés oly kötelező erőt nyer, mintha mindjárt eredetileg az illetőnek nagykorúságában lett volna kötve. A kiskorú, vagyoni tekintetben nem képes kötelező akaratnak nyilvánítására, kivéve azon eseteket, melyek a positiv törvény vagy gyakorlat folytán mint kivételek különösen megállapitatnak. Az akarat-hiány oka a kiskoruságbeli kötések érvénytelenségének, s bár valódi akarat létez : mindazonáltal a törvény megfosztja ezen akaratot minden jogi hatályától, s mintegy interdictum alá helyezve a személyt, az akaratot nem létezőnek tekinti. A kiskorúnak nem lévén e szerint akarata, e hiány addig tart mint a kiskorúság, ennek befejeztével a teljes-akarat-képesség, a teljes jogalanyisággal együtt veszi kezdetét. A mi érvénytelen volt azért, mert az egyén akarathiányban szenvedett, ugyan az érvényessé válik, ha a megnyert teljes és szabad akaratnak hozzájárulta által pótoltatik a hiány. Érvényessé válik, ha az önjogu személy alanyilag és alakilag kötelező módon mondja: Én ki kiskorúságomban tettem, ezen Ígéretet, most nagykorúságom elértével ismétlem ezt; kötelezem magamat mindannak teljesítésére, mit akkor mondottam, irtam, elfogadtam. Mi áll az ily akaratnyilvánítás érvényességének útjában ? Akarathiány nem; mert az interdictum feloldva van. Alanyiság hiánya nem ; mert az a kiskorúság befejeztével jogalannyá lett. Egy jogszerű transubstantiation ment keresztül, mely a physikai emberből jogiszemélyt képezett. Ha e két hiány nem akadályozza a kötés erejét: akkor minden fogalom szerint, melyet a szabad és érvényes kötelezésről bírunk, erős érvényes az enunciatio, s jogi értelemben kötelmet létesít. Miért lehetne semmis az egyesség? Ily nagy fontosságú következmény nem lehet ok nélkül. Törvényszerű okra kell reducáltatni egy ily elhatározó származatnak. Ez oknak nem szabad inducáltnak, értelmezettnek, a sophizma vagy dialecticaáltal kicsavartnak lenni: ezen oknak kijelölve, meghatározva körülírva kell állani a törvényben, s az esetnek is ugyanannak kell lenni, mint mely a törvényben individualizáltatott. Nem lehet a kiskoruságbeli kötés fogalma alá erőszakolni a fenforgó egyességet, mert az astronomiai igazság, és a physikai tény erősebb minden inductionál.