Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 84. szám - A hatalom - jog? 8. [r.]

Pest, 1866. kedd oct. 30. 84. szám. Nyolczadik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Tartalom : A hatalom jog ? VIII. — Jogeset. — Kur. Ítéletek. — Hív. tudnivaló. NV A hatalom — jog? Csemegi Károly ügyvéd úrtól. VIII. Szerencsétlen ország! Szerencsétlen k ?r á i'y! Vészes felhők boriták el a láthatárt, midőn az alkotmány mély gondolkozású védőinek közlönye, a „Jo u rnal de D ebats" a reménytelenség e felkiáltásában fefejezte ki a legjobbak, a messzelátók • szomorú sejtelmeit. Az engesztelés és a béke megkezdett müve, a vakok legyőzhetetlen elfogultságán, a gonoszok és önzők fondorlatán, s talán némelyek léhaságán meghiúsult. A túlzottak mindkét factioja örömsugárzó arczczal üdvözölte a kikerülhetlenné lett szakadást, mit a felelőség roppant súlyát érezőknek sikertelen önfeláldozása mindekkoráig megakadályozott. X-dik Károly soha nem volt oly derült, mint midőn a M a r t i g n a c-ministerium elbocsájtásával a királyi előítélet leghivebb, s legrajongóbb szolgáját, az ép oly makacs mint esztelen Polignac herczeget helyezte a kormányra, s e nagyszerűnek tartott cselekmény által, mint valamely varázsvessző érintésére lehullani látta — vagy lehullottaknak vélte — a békó kapcsait, melyek legfelső akaratát, a dolgok utált rendének rabjává, cselekvéseit— egy kierőszakolt okirat határozmányainak alattvalójává tevék. De a forradalmi párt sem volt a Restauratio óta oly telve reményekkel, föllépése nem volt oly bátor, számítása oly biztos, szelleme oly elhatározott, s tevékenységének jelenségei nem voltak oly félelmesek, mint midőn az uj minisztérium kineveztetésében a Chartának a király általi félmondására, a király jogát biztosító szerződés elszakitására ismervén: a küzdelmet az alkotmány határvonalából kihelyezettnek látta, s azon tartózkodás erkölcsi kényszerétől felszabadult, melyet a haza nagy férfiai, az alkotmányos szabadság bátor és bölcs bajnokai mindaddig gyakoroltak reá, mig ezek bízva a lángészszel és ernyedhetlen kitartással vivott nagyszerű küzdelem sikerében, a Charta határai között hitték kiegyenlíthetni azon ellentétet, mely az alapfelfogásokban létezvén, az események s a fejlődések által csupán coucret alakot kapott. Az absolutizmus őrültjei meghúzták a vészharangot; természetes, hogy e harangok zúgására a nép felriadt, A kérdés ezentúl szabatosan lett felállítva, félreértés le hetién volt! „A király barátai" gondoskodtak arról, hogy mindenki tisztán lássa a dolgokat, s felismerje a válságot, valamint azt is, a minek elérése, s a minek megsemmisítése a legközelebbi bontakozás erejétől, s hatályától függővé lett. „Vannak emberek — mondá a royalizmus szószólóinak egyike— „kik a kamarák majoritásáról beszélnek: mi megvagyunk ütódve ily beszélgetések által. Feleljenek arra, miszerint lényeges-e véget vetni a forradalomnak? Igen vagy nem? Azt mondják igen! De ha ezen vélemény nem találna bemenetet a kamrai többség meggyőződésébe: ez esetben le kell essék-e mondanunk önnön megmentésünkről? ,,Nincs most szó — dörgé gúnyos megvetéssel egy másik — alkotmányos discussiokról, parlamenti elméletekről: a király személye és joga van most az előtérben!" A helyzet most már nagyon is éles vonásokban tüntetett elő; nem a nevelési rendszer, nem az egyházi hatalom befolyása általi közvetítés, hanem közvetlen, rögtöni, és merev keresztülvitele a legitimitás gondolatának lett most az uralkodó eszme; valamint azonnali elterelése mindazon gátaknak, melyek a Charta s ennek alkotásai neve alatt a királyi akarat elé emeltettek. Tekintsük a fentebbi mondatokat, nincs azokban egy fölösleges szó, egy kép, egy phrazis, mely elrejtené vagy feldíszítené a támadók valódi gondolatát: a royalizmus nem tartá többé szükségesnek kétértelmű tanok hamis aranyzatu rongyaival elfedni a lángoló szív rendetlen rohamait; a kétségtelen diadal előérzetében, a cynizmus fesztelenségével helyezte rendbontó tételeit, mint nem régen Siéyes szomorú nevezetességű elméletét. A szélsőségek nemcsak találkoznak, hanem fel is váltják egymást. Mint Siéyes elméletéből, épen oly láthatólag emelkedik ki a legitimitás hitvallásának egyszerű szavai mögül a — forradalom! Siéyes az irtózatig józan és világos fő volt; politicai rendszerének vas következetességü soraiból csaknem láthatólag virított ki a phyrigiai föveg, s a lándzsások bőszült tömege. Az absolutizmus doctrinairei sem engedek magukat következetesség, s az elvek bátor bevallása tekintetében tulszárnyaltatni a forradalom bölcsésze által. Hasonló egyenesség, hasonló merészség jelöli minden nyilatkozataikat és cselekményeiket; elméleteik zárt phalanxából rémesen és iszonyt gerjesztve villognak ki a királyi csapatok szuronyai, az ideál életbe helyezési kísérletének legközelebbi folyományai: a rendetlenség, a chaos, a jogtól elszakadt hatalmak erőszakos összeütközése. Kinek szemei valának, az már most láthatá a repedéseket a beszakadandó államépület boltozatain, s láthatá a sebes gyürüzeteket, melyeket a felháborodott szellemek iszonyú robajjal hajtottak egy bizonytalan czél felé. A királyság költé fel azon jogellenes iszonyú erőt, melyet a felháborodott nép erélye nem sokára ellene indított. A „királyi á 11 a m esi n yt", nyomban követte a,.másik államcsíny'1, melyre amannak ostoba ké84