Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 65. szám - A hatalom - jog? 7. [r.]

258 A restauratió alatt máskép állott a dolog. A nép saját jogának emelkedett, s az egész társadalmat felrázott forradalom elveivel vegyitett felfogásával birt. E forrongó szellemet lehetett ugyan a Charta által adott mérsékelt szabadság határai között rendszeresiteni, s a chimericus tévelygéseket, a megállapított jog eszélyes és igazságos fentartása és kezelése által szabályozni, és gyöngíteni. De nem volt szabad elfeledni, miként az ország legjózanabb része, a Chartát két oldalú szerződésnek tekintette, s az ebben kifejezésre jutott szabadságot,nemcsak sérthetetlennek, hanem egyszersmind azon feltételek minimumának látta, melyeknek őszinte, és minden hátsó gondolattól ment érvényesülésétől, a dolgok uj rendének állandóságát és biztosságát reményleni lehetett. A Restauratió leghivebb és mélyen látó barátainak meggyőződésévé vált: miszerint a Charta szabadelvű és lelkiismeretes kezelése nélkül, a Bourbonok vissz aj övetelével létesült változásnincs megállapítva; a trón nincs biztosítva. A társadalom ezen állapotában, a visszatérés az ancien régime gyermekies fogalmaihoz erkölcsi lehetetlenség volt; mert az öntudatlanság, mi a szolgaságot lehetővé tette, s a lealacsonyodásnak lázító érzetét elvonta — örök időkre eltűnt. A jog, most átértett és átérzett lényeg volt, melyet az állampolgár helyzetének teljes ismerete tartott fenn, s mely az önbecsérzet élénk tudatával hatotta át lelkét akként, hogy kötelmeiben, valamint az állam s a fejedelem iránti egész viszonyában, ez lett irányzója, szellemének mozgató ereje. A jog nem volt puszta papír, melyen a király pecsété csüngött; s nem is csupán a törvényhozó hatalom által meghatározott szabályok öszvege. Ajog erkölcsi szükség lett, kétoldalú, viszonos, mely nem a kegyelemből, hanem a szükségbó'l vette eredetét; s melynek akár egyenes megsértése, akár mesterkélt elértelmezése, vagy hamisítása, az egyik mint másik részen egyaránt b ün. Telekkönyvi jogeset. Közli: Jakabfalvay Gyula ur. (Folytatás.) Alperes ellenbeszédjét tovább így folytatta: Az előadottakkal ki van mutatva, miszerint a per tárgyát képező ingatlanság a házasság ideje alatt, és pedig részint alperesnő hozományának beruházásával, részint közkeresményen szereztetett; s ezzel azon kereseti állítás, hogy a kérdéses ház Feith Ferdinánd kizárólagos tulajdona volt, megczáfoltatott, s kiderült, hogy azt néhai Feith Ferdinánd az 1840: 8. t. cz. 8. §-án alapuló közszerzői joggal szemben egyoldalulag bár mi czim alatt senki másra át nem ruházhatta, miután ő az idézett törvény értelmében a kérdéses ingatlanságnak csak feléről rendelkezhetett. Ezeknél fogva a mennyiben Feith Ferdinánd törvényadta jogán felül terjeszkedett, — mint az, az A. alatti szerződés és B. alatti nyilatkozatból látszik, — az illető adás-vevési ügylet törvénytelennek tekintendő, s az A. és B. alatti bizonyítékok a világos törvénynyel szemben bíróilag figyelembe nem vehetők. A B. alatti nyilatkozatban az mondatik, hogy a telekkönyvezés alkalmával a felvétel hibásan, és csak alperesnő bemondása szerint történt, azonban, hogy ezen vád alaptalan, kitűnik abból, hogy az utasítás szerint a hely szinelési bizottmányok kötelesek voltak minden birtokost kikérdezni, tehát bizonyára felperesek, valamint alperesnő férje is kihallgattattak; mert miután alperesnő a ház eladásról a telekkönyvezés alkalmával semmi tudomással nem birt, ha — mint felperesek állítják, — a felvétel alperesnő bemondása szerint történt volna, tulajdonosnak csak magát és férjét vétette volna fel, nem pedig egyszersmind felpereseket is, mint közös tulajdonosokat. A telekkönyvbe való felvétel tehát nem alperesnő, hanem felperes előadása szerint történt, mit azon körülmény is igazol, hogy a kérdéses telekkönyvet egyedül feiperes maga, és a választmány irta alá. Alperesnő tagadja, hogy néhai férje a peres tárgynak fele részéről is rendelkezhetett, anélkül, hogy befektetett hozományára nézve jogait tekintetbe vette volna, melynek érvényesítését alperesnő magának fentartja. Végre tagadja alperesnő, hogy felperesek a peres ingatlanság birtokába léptek volna; ezt az A. alatti szerződés sehol sem bizonyítja, a B. alattiból pedig kitűnik, hogy a kérdéses ház birtokában mai napig alperesnő van, a mennyiben ahhoz erősebb joggal bír, mint felperesek, kik mostanáig sem fizették meg a házvételárt, mint B. a. látszik. Miértis a kért kiigazításnak s alperesnő tulajdonjoga kitörlésének helyt adni annyival kevésbé lehet, mert felperesek ebbeli felszóllalásuknak joga az ideigl. törvényk. szab. 156. §-a szerint a telekk. rendelettel összefüggésben álló ptk. 1467. §-a szerint már elévülés, illetőleg elbirtoklás által elenyészett. Kéri tehát felpereseket keresetüktől elmozditatni, sa költségekben marasztaltatni. A válasz következőleg szól: Felperesek ujolag erősitik, hogy az általuk megvett ház és zsellér állomány kizárólag néhai Feith Ferdinánd tulajdona volt, és hogy 1853. máj. 1-ső óta azt felperesek tettleg birtokban tartják. Az alperesnő által felhozottakra pedig következőket válaszolnak. Igaz ugyan, hogy alperesnő néhai Feith Ferdinánddal 1850. év vége felé kelt össze, azonban tagadják, hogy egy ágyon, egy almáriumon, néhány apróságon, két tehenén, egy boglya szénán és egy szőlőn kívül férjéhez egyebet vitt volna, mely hozományból máig is — a két tehenet és szénát kivéve — minden alperesnő kezében van, és így valótlan, hogy alperesnő hozományából férje vagyonába csak egy krajczárt is beruházott volna. Ugyanis alperesnő Feith Ferdinánddal össze kelvén, az első férjétől származott gyermekei miatt az ingó és ingatlan az •/. alatti összeírásban foglalt javak eladattak, az árverésen alperesnő megvette a szőlőt 120 pfrtért, a két tehenet 44 pfrtért, egy boglya szénát 25 pfrtért, vett egy almáriumot s egyéb apróságokat, s ezek az árak az ő hozomány és első férjéveli szerzeménybeli jussaiba mind beszámíttattak, a befolyt pénz az első férjétőli gyermekek javára, részint az árvatárba tétetett, részint a kiházasitott két leánynak kiadatott, s ha alperesnő az árverésből kész pénzben kapott is valamit, ezt kiházasitott leányai részére elvásárolta, s így férje vagyonába soha egy krajczárt sem ruházott be. Az alperesnő által az '/. alatti összeírás alapján tett számítás teljesen hibás. A Polster Jakabtól vett ház árának miként történt kifizetése iránt ellenbeszédileg felhozott állítás valótlansága kitűnik a következőkből: 1850. év végén Feith Ferdinánd, Polster Mátyásnak •/. alatti házát 840 pfrtért eladta, és azon házat, mely az 521. sz. tjkönyvben felvéve van, mindjárt Polster Jakabtól 840 pfrtért megvette. Pols-