Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 40. szám

Fest, 18ft6. kedd május 25. 40. szám. jjfyolczadik évfolyam. TORVEMSZÉKI CSARNOK, Tartalom : A közhitei csökkenésére befolyással levő törvénykezési szabályok sat. (Vége.) — Váljon felelös-e az összes városi hatósági testület a pénzkezelésnél felmerült hiányokért sat. — Hiv. tudnivaló. A közhitei csökkenésére befolyással levő törvénykezési szabályok, s azok reformja. (Vége.) Balogh Sándor jogtudor — ügyvéd úrtól. A közhitei alászállását elősegített törvénykezési tényezők közül harmadik helyre tehető az 1840: XV. t. cz. II. R. 102. és az ugyanezen törvényczikk 138. § a mintájára hozott id. törv. szabályzat 99. §-a, melyek szerint nevezeteseti a 102. §-us értelmében a biróság köteles a tanuzás, vagy szakértői szemle megtörténte után az e feletti észrevételek megtételére a feleknek tárgyalási határnapot kitűzni; az utóbbi vagyis az id. t. szab. 99. §-a alapján pedig a felek jogositva vannak az ellenfélfelebbviteli indokolásaira 8 nap alatt ellen-észrevételeket a bírósághoz benyújtani. Ki a gyakorlati téren forog, belátja, hogy egyik mind másik eljárással semmi előny, de annál több időveszteség vau összekötve. — A. tanuzás feletti észrevételek megtételérei tárgyalás kitűzése ugyanis temérdek idő veszteséggel jár, a melyért a perlekedőknek jogszolgáltatás tekintetéből semmi kárpótlás nem nyujtatik, mert a nem felületes birót az ügy eldöntésében a tanúvallomás tartalma, nem pedig az a feletti észrevételek szabályozzák; bármit tartalmaznak is tehát ezek, birói figyelembe majd sohasem vétetnek, mi különben a tanúvallomások természetében is gyökeredzik. Ha pedig a peres ügy eldöntésénél semmi nyomatékkal nem bírnak, mint felesleges s irkafirkát szaporító eljárás mielőbb kiküszöbölendők. Ugyanez áll a felebbviteli indokolásokra benyújtható ellenészrevételekről is, melyeknek semmi gyokorlati értelmök nincs. Ezek ugyanis a legtöbb esetben, csakis a perbeszédekben elmondottak ismétlései, váriatiói, melyekre pedig a különben is tulhalmozott bírónak épen semmi szüksége sincs. Ezen eljárás szükségtelenségét azon körülmény is tanúsítja, hogy bár a fentebb idézett 1840: XV. t. cz. II. R. 138. §-a az észrevételek benyújtását váltó ügyekben is parancsolja, a pesti váltótörvényszék azonban a joggyakorlatból végkép kiküszöbölte, ugy, hogy jelenleg alig akad eset, hogy az észrevételek benyújtása ott elrendeltetnék. Mindkét törvénykezési szabályzat saz ennek alapján divatozó eljárás tehát mielőbb megszüntetendő lenne annál is inkább, mert míg a perlekedőknek semmi jog előnyt sem nyújt, a mellett temérdek időveszteséget okoz, minthogy rendetlen polgári biróságainknál, kivéve imitt-amott egyeseket, a felebbezett ügyiratok az észrevételek benyujthatásának ürügye alatt éven át, sőt ha a fél nem sürgetné, örökre is elhevernének az expeditióban a helyt, hogy az illető felsőbb helyre fel terjesztetnének. Ily hanyagság, gondatlanság folytán azután az ellenfél nem 8 nap múlva, de fél év után is biztosan benyújthatja ellenészrevételeit, s önkényesen hátráltathatja ellenfelét tetszése szerinti időig. A. közhitelt rontó törvénykezési tényezők negyed i k sorába a bíróságok önkénykedését, határ ozatukbani egyformaság hiányát s perkivonatokbóli referálás rendszerét állithatni. Az elsőt illetőleg, csak az 1840: XV. t. cz. II. R. 93. 94. és 100. §§-aira iparkodom a figyelmet fordítni. Ezek szerint ugyanis kétségtelen, hogy valamint a felperes keresetéhez, minden esetben pedig válaszához köteles mindennemű bizonyítékait, és igy tanukra hivatkozása esetében a kérdő pontokat is mellékelni, különben bizonyítékaitól a most idézett §§-ok értelmében elüttetik; ép ugy tartozik az alperes is ellenbeszédjebeli állításait okmányokkal támogatni, a kérdő pontokat becsatolni, különben állításai, mint nem igazoltak légből mentetteknek fognak tekintetni, tanú kihallgatása pedig, ha ezeket csak viszonválaszában említi fel, vagy pedig, ha az ellenbeszédben hivatkozik is rájok, de az idézett 100. §-us kívánalmaihoz képest, nevüket, állásuk s lakásukat meg nem nevezi, sem kérdő pontokat nem csatol, el nem rendelhető. A törvény ezen világos rendeletével szemközt igen gyakran az ellenkezőt tapasztaljuk. E részről dicséretes (?) példával a kir. tábla jár elől, mely a tanuzást világos és minden kellékekkel ellátott adóslevelek ellenében, a midőn tehát majdnem kivétel nélkül a tanúkihallgatásnak soha hely nem volna adható, elrendeli. Ezen különben is az adóslevelek mint bizonyítékot nyújtó okmányok természetével ellenkező, a törvénykezés szabályaival össze nem férő eljárás még csak tűrhető volna, ha az illető fél a tanuzásra a fentidézett törvényekben előlirt kívánalmaknak törvénykezési formaságoknak eleget tett volna; ámde gyakori példák vannak reá, hogy az alperes csak ugy odavetőleg viszonválaszában emlit fel néhány desperatus tanút, s néha első bíróságunk is azon alapos feltevésben, hogy a tanuk kihallgatásával a felperessel tesz jót, az ily szabálytalanul idézett tanukat kihallgattatja, hogy azután a felsőbb bíróságnak ne legyen alkalma az első bírósági Ítéletet, a kereső íél rendkívüli kárára megsemmisitni, s a törvény értelmében mellőzött tanuzást elrendeltetni. Ezen jogsérelmes felsőbb bírósági eljárástóli félelem most már oda vitte az első bírósági forumokat fa váltótörvényszéket soha nem értve), hogy nemcsak a viszonválaszban szabálytalanul említett tanukat hallgattatja ki, de példák vannak, hogy az eljáró bíróságok, a tárgyalás végleges befejezte után, újólagos tárgyalást rendelnek el a végre, hogy a minden kellékekkel ellátott adóslevélen látható két tanú lakását a felek jelöljék ki, kérdő pontokat csatoljanak részökre; hogy ezek szerint azon kifogás mibenléte kipuhatoltassék, a melylyel a fizetni nem szerető adós haszontalan peibeszédjeiben élt. Ily eljárásnak 40