Törvényszéki csarnok, 1866 (8. évfolyam, 1-99. szám)

1866 / 40. szám

158 törvényeinkben nyoma sem lévén, gyenge törvénykezési állapotunkat váljon nem sülyeszti-e le még mélyebbre? Ezen szabálytalanság kifolyása azután az itéletekbeni egyöntetűség, egyformaság hiánya, miszerint egy és ugyanazon esetben, hason természetű jogkérdésekben, egy és ugyanazon biróság által eltérő ítéleteket nyerünk. Egy izben t. i. hasonló viszonyok közt a bírósági illetőség megállapitatik, más izben meg a kereset leszállitatik; az adós egy minden kellékekkel ellátott, aláirása valódiságát nem kifogásaló elévült váltó alapján, az érték meg nem kapása iránti ellenvetése mellőztével a kereseti összegben elmarasztaltatik, más alkalommal ismét tanuzás, és min­den kitelhető halasztgatási eszközök alkalmazása utánho­zatik Ítélet; ingatlanságokra vezetett végrehajtási ügyek­ben, a bérjüvedelmet foglaló utasitatik, hogy az elsőbb­ségi joggal biró s kiváltságos tételeket fizesse, más alka­lommal épen az ellenkezőre utasitó végzés hozatik. Mind ezeket egyenként élő példákkal tudnám illustrálni, ha ezt, részint e czikk kerete megengedné, részint pedig, ha ezen példák felsorolása által az untatóvá válástóli féle­lem attól vissza nem tartana. Nyomasztólag hat még törvénykezésünkre azon csak pár év előtt az első bíróságokra (a váltótörvényszéket ki­véve) felsőbb rendelet folytán rátukmált referálási rend­szer, miszerint a per kivonatokból, extractusokból adható csak elő. — Ez által a különben is rendkívül lassú perle­kedési rendszerünk megmérhetlen hosszú időre vettetett hátra. A napi folyó teendőkkel tulhalmozott elégtelen számú első bírósági előadók ugyanis ezen súlyos, sokszor heteket igénybevevő perkivouati munkálatokat nem győzvén, kénytelenek voltak a különben egészen készen állt pere­ket holnapokon át heverni engedni; sőt vannak perek, melyeket azon káros felsőbb rendelet megjelente óta a le­véltári por lep, mert emberi erőt felülmúló kívánság, hogy ily lelket ölő munkát végezzen azon egyén, ki a napi fo­lyó tárgyak elintézésére is képtelen volna, ha az éji órá­kat is igénybe venui nem kénytelenittetnék. Ezen extractusoknak azután, hogy mi előnyük van, a tapasztalás mutatja, t. i. semmi; nemcsak azért, mert terjedelmesb perekben a biró a fentebb elősorolt okoknál fogva kénytelen e terhes munkát az ügyvédre bizni, ki bármily jellemteljes s részrehajlatlan akarjon is lenni:— saját nézetei iránt kisebb nagyobb mértékben elfogult, s így oly részrehajlatlan kivonatot, melyre az itélet hoza­talt fektetni lehetne, majdnem képtelen csinálni; részint pedig azért eredménytelen, mivel egy lelkiismeretes biró kivált az első fórumon bármiféle kivonat mellett is a pert egész terjedelmében áttanulmányozza, az okmányokat egyenként átolvassa, s így akivouatot véglegesen mellőzi. Még az volt ez eljárásnál a felötlő, hogy ezen első birósági perkivonatok a felsőbb bíróságnál nem használ­tattak, hanem ujak készítettek, és igy egyéb értelmök, de czéljok sem volt más, minthogy a teendőkkel tulárasz­tott kir. tábla, az első bíróságokra rótt ezen nyomasztó ter­hek által a per felterjesztések egyidőre hátra vettetvén, és azután is megnehezitetvén, a hátralékokból, mikbe az 1860. mozgalom folytán jutott, némileg kivergődjék ; a kívánt czél eléretvén, most már a tapasztalat által is gya­korlatlannak bizonyult eljárás iránti szigor, tetemesen lankadni kezdett, minek a jogait kereső fél örülhet leg­jobban. Végül még a szigorú igazság érdekében az 1729.27. törv. czikkre bátorkodom a közfigyelmet felhini,a végre, hogy ez, törvénykezésünkben némi óvatossággal ugyan, de mégis némely esetekben gyakorlatba vétetnék. Ugyanis I ennek 1 ső §-a ezen kitétele „nisi eapropterCasus | sít talis, qui forte in oceulto intereessit (adeo­queneque testium, sedneque Literali docu­mento p 1 e n e p ro bar i p o ss e t)" határozottan a fő­eskünek odaítélésére utal. Hány esemény fordul elő az életben, melyről sem okmány nem létezik, sem az tanuk jelenlétében nem törté­nik; hány példa van reá, hogy például egybe nem jegy­zett vargamester valakinek éveken át csizmát készit és javit hitelben ; már most, ha bizonyítékot nem nyújtó számlája alapján a fizetni nem akaró adóst perbe fogja, hogy itéli meg a biróság a mindent tagadó adós ellené­ben a követelést? nemde sehogy? vagy egy szegény szatócs, hogyan perelheti be adósát sikerrel, kinek 10 kros 20 kros tételekben 40 — 50 frtig éveken át hitelezett? nemde ily esetekben tanukra eredménytelen hivatkoz­hatni, mivel a tartozás fenléte iránti bizonyíték csak álta­lánosságban nyújtatnék, mi a követelés megállapítására elégtelen volna; sőt a tanú az ellenkérdések szerint is ki­hallgatandó lévén, a több év előtt kiszolgált egyes téte­lek valódiságát nem is birná igazolni; vagy például kettő közt történt, úgynevezett becsületbeli hitelezéseknél mi eredmény volna a beperléstől várható? nemde semmi ! Ily esetekben tehát, hogy az igazság ne szenvedjen, s a gonosz adós más kárával ne gazdagodjék, kell, hogy e törvénykezési ür, hiány, az 1729. évi törv. czikk szi­gorú alkalmazása által olyformán pótoltassék, hogy sem­mi bizonyíték esetében, kettő közt történt esemény mi­benléte, tekintet nélkül arra, váljon az ellenfél abba bele­egyezik vagy sem, főhit oda ítélésével döntessék el annál is inkább, mert ezen törvényczikket az 1840: XV. t. cz. II. R. 105. §-a jogérvényéből nem vetkőztette ki. Közhitelűnk érdeke kívánja tehát, hogy addig is, mig törvényhozásunk másként intézkedik, bíróságaink a törvények s az eljárási szabályokhoz lehetőleg ragasz­kodjanak, az itélet hozatalokbani egyformaságra töreked­jenek, s a feleslegességeket mellőzve oda irányozzák tö­rekvésüket, hogy bármiféle rendszer beálltával a közön­ség előttük, mint a közjós érdek fáradhatlannapszámosai előtt tisztelet, hála s elismeréssel hajoljon meg. Váljon felelős-e az összes város hatósági testület a pénzkezelésnél fel­merült hiányokért, vagy csak azok, kik a pénzkezeléssel voltak meg­bízatva ? Csongrádmegye hatósága 1862. év elején H. M. Vá­sárhely város rendezett tanácsának a volt cs. kir. szbiró j által kezelt letéti pénzek átvételét meghagyta, e rendelet I felől azonban a polgármester a tanácsot nem értesitvén, annak foganatosítására V. Sándor főbírót és M. Sándor tanácsnokot szóbelileg kiküldé, kik 3109 frtnyi letéti ösz­szeggel tértek vissza s ezt azután magok kezelték, anélkül, hogy erről a tanácss egyes tagjainak tudomása volt volna. Ez összeget valamint a később bejött pénzbeli letéteket emiitett két egyén kezelte egészen a tanácsnak 1865. év nyarán történt feloszlatásáig, midőn hiányok derítet­tek fel, melyek a bünfenyitő uton eszközlött vizsgálat folytán 7237 frt 5 krra emelkedtek, mely összegben nem csupán letéti, hanem a városi hatósághoz koronkint be­folyt oly pénzek is foglalva valának,melyek a tanácsnak sohsem terjesztettek fel. A vizsgálat alatt V. Sándor C. a. vallomásában önként beismeri a kiküldetésnek fenti módon történt teljesítését s a letéti pénz kezelését; s hogy abból 2800 frtot kivett,

Next

/
Oldalképek
Tartalom