Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)
1865 / 33. szám
136 Ítéltetett: Ezen jogügy az A. a. szerződés keltekor hatályban volt auszt. ptk. s különösen ennek 908-ik §-a szerint lévén megbírálandó, miután a felek előadásából kitűnik, hogy alp. a kérdés alatti nyolczad telket időküzben egy harmadik személynek eladta s eképen a szerződés teljesítése lehetetlenné vált; miután továbbá felperes maga keresetlevélben azon esetre, ha a szerződés teljesíthető nem volna, csak az általa már fizetett 88 frt 77% krnak mint foglalónak kétszeregét követeli, ezen kérelmének azonban annálfogva, mivel szerződésbeli kötelezettségéhez képest a vételárt 1859. jan. 1-én lefizetni vagy azt birói kézhez letenni elmulasztván, a szerződést a maga részéről sem teljesítette, -r- annálkevésbé lehetne helyt adni, mivel azon mentsége, hogy a telek füldarabolásához hatósági engedélyt nem nyert, alaptalan, mert a telek földarabolásának megengedéseért nem az illetékes megyei hatósághoz folyamodott, — miután végre más részről alperesnek sem volna joga a foglalót megtartani, mert a felp. által megvett 1/s telket annak át nem adván, a szerződés teljesítésében szinte vétkes; mindezeknél fogva alp. felebbezésének részben hely adatván — az alaptalan semmiségi panasz elvetése mellett — a megyei törvszék Ítélete megváltoztatik, s felp. az Vs telek átadása iránti kérelmétől elmozditatván, alp. egyedül a fölp. által a szándékolt vétel folytán fizetett 88 frt 77 '/-2 krnak 15 nap alatt különben végrehajtással is szorithatólag felperesnek leendő visszafizetésére köteleztetik, a perköltségek kölcsönösen megszüntetvén, a periratok sat. (1865. évi mártius 3-án 18522. sz. a.)126. Proszt Jánosnak a palotai r. kath. közönségének templom-attya Galambos ígnácz alp. elleni 849 frt 7 kr. tanpénz és 582 frt 75 kr. dij iránti perében ítéltetett: A keresetlevélben A/, a. felmutatott szerződés a templom-atya által az egyházi és városi elöljáróság közbejöttével szabályszerűen köttetvén, és ezáltal az egyházi közönség jogszerűen köteleztetvén, miután azon szerződés 1—19. pontjai a felperesnek fizetését és egyéb illetőségét egyenkint és szabatosan elősorolván, és ezek közt a gróf Szécsényi és Kollonits féle alapítványból évenkint járuló 60 frt is foglaltatván, a szerződésnek végzáradéka értelmében pedig mind ezen illetőségek kiszolgáltatását az egyházi közönség magára vállalván, a fizetéskép lekötelezett összes illetőség kiszolgáltatására kötelezettnek tekintendő az alp. egyházi közönség — s így ennek azon kifogása, hogy felperes nem a szerződő egyház elöljárók ellen indította keresetét, hogy jövedelmeit szolgálati ideje alatt részben maga is szedte, és hogy a közönség a fentnevezett Szécsényi és Kollonits-féle alapítványokról nem is rendelkezhetik, figyelembe nem jöhetnek, miután másrészt felperesnek a kereset beadása előtti kamat iránt támasztott igénye, az állított részletes illeték beszedését nem tagadván, és követelésének felszámítása előtt a közönség azt nem is fizethetvén, meg nem állhat, — miután végre a felszámított tartozási mennyiség ellen kellő kifogás nem tétetett, a felebbezésben felperes követelése iránt történt megegyezés beigazolására felhozott okmány pedig ezúttal figyelembe nem vétethetik, alperes egyházi közönség a megítélt per és tanpénz illetőségen felül az 1850. mart. 12-től 1859. jun. 19-ik napjáig a gr. Szécsényi és Kollonits-féle alapítványból évi 60 frttal lekötött 582 frt 75 kr. illetéknek és ennek a kereset napjától 1862. aug. 29-től számítandó 6°/0 kamatjának 15 nap alatti lefizetésében végre.Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. —Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt. — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztőiszállás Belváros, A 1 d u n a s o r-kalap utcza szögletén 1. sz. Nyomatolt Testen 1865. hocsi Sándor által (Érliövy, Galgóczy és Kocsi nyomdájában.) (Hal-piacz és aldunasor sarkin, 9. ez.) hajtás terhe és a költségeknek kölcsönös megszüntetése mellett marasztaltatik, magától értetődvén, hogy az időközben kiszolgált és igazolandó illetékek a megítélt öszszegbe betudandók lesznek. Az eljáró városi törvényszéknek ítélete ekép és e részben megváltoztatván, többiben pedig helybehagyatván, a periratok stb. (18780. sz. a. Előadó: Masirevits ktb ). 127. Zámory Györgynek mint felperesnek Sztregovay Misóne, Domonkos Teréz ellen 8000 pengő forint s járulékai iránt indított s írásbeli uton letárgyalt perében ítéltetett: A kereset alapjául szolgáló A. alatti okirat szövege, egész kiterjedésében a névaláírástól nyilvánságosan különböző kézírásnak tűnvén ki, s igy ez okirat, tekintettel az 1729. 37. t. cz. rendeletére s önmagában, a követelt kölcsön valódiságára nézve alperesnő tagadása ellenére, s egyéb bizonyítékok támogatása nélkül bizonyitó erővel nem birván, ily bizonyítékok előállításának kötelessége pedig felperest terhelvén, miután az ez okiraton előttemező minőségben előforduló Szabó Zsigmondnak az arra vonatkozólag eszközlött bűnvádi elővizsgálat folyama alatt kivett, s a főmltgu hétszem. táblának határozata folytán jelen perhez csatolt bűnvádi vizsgálati iratoknál I. 27. napló sz. a. létező vallomása hittel meg nem erősitetett, sem azon körülményre nézve : miszerint alperesnő névaláírását a fentfelhivott okmány szövegének kiállítása megelőzte, sem az ez okmányban foglalt 8000 pfrt kölcsönnek valóságos leszámolására nézve félpróba erejűnek nem tekintethetik, az eljáró megyei törvényszék ítéletének megváltoztatásával felp. keresetével elutasittatik, s alperesnő részére 50 frtban megállapított perköltségnek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe alatti megfizetésében elmarasztaltatik, — a per sat. (1865. mart. 7-én 9808. sz. a. Előadó: Daruváry Alajos ktb.). Helyreigazítás. Különös sajnálattal kell nyilvánítanunk, mikép szerkesztőségünk illető személyének tévedéséből lapunk f. é. 30. száma csődök rovatában AkdCS Mikály ur balogfai lakos s birtokos, mint csőd alá esett közöltetett. Kötelességünknek tartjuk ezt akép helyreigazítani, mikép a bukott nem ő, hanem Szdldy Gyula vasmegyei balogfai lakos; és AkdCS Mihály ur nevezett bukott tömegének tömeg-gondnoka. öJsíütl If/l-ü" -rnwiftt" Hhftí AfilÜÚdiíll öidli .titf n SG •löt jnint fiwYl^lol jíümbiájl iládí9sai93l Ao&o'i9i[[éi i/ii-iosa Hivatalos tudnivalók. Jsfl ^üiJiotiIoLtni íasíiai t-v/)i\iAoi : lűdl/iulose maiL gddüJ CsodÖk: Pestváros törvszéke Láng Ágoston esernyőkészitő e. Bej. jun. 6—8. Perii. Mátyus Arisztid. — Zemplénmegye törvszéke Weisz Berko gercselyi lakos e. Bej. jun. 8—10. Perü. Farkas Lajos s. a. újhelyi ügyvéd. — Pestváros törvszéke Zitterbarth Mátyás e. Bej. máj. 29—31. Perü. Korányi Adolf. — Moskovicz Jakab pesti vállalkozó e. Bej. máj. 29—31. Perü. Harsányi Ignácz. — Kálmán D. pesti keresk. e. Bej. máj. 29—31. Perü. Rudnyánszky Béla.—Zalamegye törvszéke Angerer Antal zalaegerszegi szabómester e. Bej. máj. 22—24. Perü. Hideg József. — Veszprémmegye törvszéke Horváth Károly takácsi lakosé. Bej.jun. 26—28. Perü. Csolnoky László veszprémi ügyvéd. —Torontál megye törvszéke Kohn Mihály r. kécsai lakos hagyatéka e. Bej. jun. 6—8Perü. Kádár József. — Szigethváros törvszéke néh. Husóczky Ferencz hagyatéka e. Bej. jun. 26—28. Perü. Szabó József. •latbiöioAi, Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. 9í ej