Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)
1865 / 32. szám
132 tok természetbeni átadása foglaltatik, hogy kizárólag felperesre mint egyedüli vevőre leüttetett és az árverés teljesedésbe is ment, alperesi tagadás és telekkönyvi bekeblezés ellenében, nem igazolván, s ekként a követelt birtok iránti tulajdoni jogát ki nem mutatván, ezen birtokba ne talán tett befektetései pedig ez uton megítélhetők nem lévén, az első bírósági ítélet ez indokokból megváltoztatok, felperes keresetével elutasittatik,és a perköltségek kölcsönös megszüntetése mellett az iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1865. mart. 7-én 1094. sz. a.). 123. Özvegy Kengyel Mihálynénak, illetőleg utódainak, özv. Sárközy Györgyné ésLeszkay Ferencz elleni perében Ítéltetett: Tekintve azt, hogy a perbeli iratok szerint, az állítólagos foglalás idején mind fel, mind alpereseknek szomszédos birtokaik ugyanazon haszonbérlő által haszonbéreltetvén, hogy ez idő alatt a per tárgyát tevő földek alp. által, a felperesi birtokból valósággal és rosz hiszomüleg elfoglaltattak volna, és hogy ezen foglalás által alperes külön hasznot, felperesek pedig kárt szenvedtek volna, alperesi tagadás ellenében, felperesi részről semmivel sem igazoltatik, sőt maga a felperes által F. a beperesitett mérnöki bizonyítvány is azt tanúsítja, hogy a mindkét birtoknak ugyanazon egy haszonbérlője, az azokat elválasztó közmesgye épségben tartásával nem gondolván, a törvényes mesgye egészen elenyészett; — minek következtében az ujolag kiigazittatott, — mely körülmény az állítólagos foglalás valótlanságát szinte igazolja; — mind ezeknél fogva felperesek az 1863. jun. 29. 3030. sz. a. benyújtott nyilatkozatuk szerint a keresetbe vett földeknek egyedül haszonvételeire leszállított kere setüktől elmozdittatnak, és a perköltségek kölcsönösen megszüntetnek. Ekép a megyei törvényszéknek Ítélete megváltoztatván, a per sat. (1865. mart. 14-én 16166. sz. a. Előadó: Lendvay kir. táb. titkár). Hivatalos tudnivalók. A nmltgu m. kir. hétszem. tábla I. tanácsában előad.: 1865. apr. 24. s köv. nap. Lippe Mór, Steiner Károly e. kártérítés, özv. Bankos Nagy Jánosné, Bankos Nagy János örökösei e, telekkönyvi ügy. Jakubovits Berkó, Szlivka Anna e, hasonló ügy. Br. Rudics József, Koronay István s többek e, hasoló ügy. Gr. Keglevich Róza s Éva, Füle Sándor s társa e. végrehajtás. Podluzsányi Károly s érdektársai kérvénye. Elő-: Urbanovszky Jusztin ktb. Bereczky Sándor s társai, Wolkenberg Károly e. telekkönyvi ügy. Meleheczky Zsuz3a s Ilona, Meleheczky János e. örökösödés. Ilkits Júlia s Rachilla, Ilkits Zsófia e. örökösödés. A cs. kir. pénzügyi ügyészség, Pollák Lipót e- 5399 frt s járulékai iránt. Schadt János s társai, Werner P. mint Liedemann F. S. Frigyes keresk. czégczimvezetője e. biztosítási végrehajtás iránti ügye. Lónyay Albert, Eder István e. hasonló ügy. Laheta Mihály, iíj- Juhász János e, tulajdon iránt. Bayer János, Weiszmann Mátyás e. 2006 frt s járulékai iránt. Györy János s társa, özv. Szabó szül. Földessy Erzsébet e. telekkönyvi ügy. Montbach Sándor, Szluha Miklós e. szemle iránt. Özv. Fáy Alajosnő, Geiger Jakab e. végrehajtás. Hoffmann Adám s neje, Hoffmann Gáspáré telekkönyvi ügy. A cs, kir pénzügyészség, Katona Zsigmond e. ügyben felfolyamodás. Likner Jánosnő, özv. Eraőay Jánosnő s többek e. végrehajtás. A nyitrai káptalan, gr. Berényi Ferencz e. 3000 frt s járul iránt. Ugyanazon felek közti hasonló per. Cscnkcy Luiza, Csenkey Imre ellen telekkönyvi ü<™: Sommer Salamon s társa, Bergei Kálmán e. biztosítási végrehajtás. Halász Zsigra. örökösei, Hoch Karolina e. perújítás. Vattay Jáno=>. Szentimrey András e. telekkönyvi előjegyzés. Elő.: Jaraicz k y Lipót ktb. Bibossy József, Spiegel Ábrahám s neje e. 100 frt vizbér iránt. Kalacska István, Schumann István e. 164 frt 83 kr iránt. Kubicz Antal, Schlezinger Ign. e. 138 frt iránt- Hirschbein H. M., Goldmann Mayer e 3307 frt 50 kr. iránt- Löwenberg s Teitlbaum, Kacz és Markevits e. 785 frt 49 kr. iránt. Az esztergami érsekség, Füzes-Gyarmat község e. két hold föld iránt. Elő.: Marschalkó Leo ktb. Kováts Ign. s neje, Bobosik József e., 500 frt bánatpénz iránt. Grosser Antal s többek mint Winter Adolf hitelezői, az iglói takarék pénztár e. telekkönyvi ügy. Müller Lajos Krausz Ábrahám e. 300 frt iránt. Prónay-AImássy Mária, Madách Sándor e. telekkönyvi ügy. Patits Ferencz s társai, Éder F. M. e. egy kőszénbánya tulajdonjoga iránt A pécsi takarékpénztár. Littke Lőrincz e. végrehajtás. Roszthorn József, Török Gábor s Józsefe, egy vashámor ingóságainak megváltása iránt. Fleischmann Imre, Schütz Károly e« végrehajtás. Bauer Mikálynak kérvénye az ellene Polgár által folytatott végrehajtási ügyben. Sümegh városa, Bezerédy Kristóf e. 1050 frt iránt. Elő.Berno1 á k Károly ktb. Ugyanakkor a II. tanácsban : Gr. Apponyi Rudolf s társa, Sz. Lőrincz község e. úrbéri per végrehajtása. Vattay Lajos, Klein Samu e- visszahelyezés- Reők Pál, Domahida község e. hasonló ügy. Spicz Antal, ugyanaz e. hasonló ügy. Özv. Pálinkás Ferenczné Fazekas Ign. e. vizvezetési szolgalom megszüntetése. Perlaki Horváth Gáspár s társai, Tolnay János e. birtok bizonyítvány kiadása iránt. Elő.: Jankó Mihály személynökiitélőmest. HorpásyJánosnak, Katona Judit elleni perében a kecskeméti törvszék jelentése. Gunda-Friebeisz Paulina zárlati ügye. Fekete Anna s társai, Fekete Imre s többek e. osztályos örökösödés. Szuhánszky György, Ehrenfeld s fia e. 168 frt 70 kr. iránt. Bosnyakovits András Müller Lipót e. zárlati ügy. Zágonyi Károly, id. Szűcs József e. viszvégrehajtás. Hirn szül. Deutsch Johanna, Deutsch Salamon s többek e. osztoztató bíróság iránt. Bugyi Pál — Lecser Katalin gondnoka e. 140 frt iránt. Klézli Anna, László Mihályné e. 184 frt iránt. E 1 ő.: Lázár Mihály ktb- Maruzsán Péter, özv, Kreszta Simonnő e. sommás visszahelyezés. Rednik Mih. s György, a cs. kir. kincstár e. hasonló ügy. Schnitterer Ferencz, Chován Pál e. hasonló ügy. özv. Szémán Györgyné s társa, Szémán János e. hasonló ügy. Géczy József mint gondnok, Németh Klára, Molnár Jánosnő e. végrehajtás. Kovács Márton, Éltető Ferencz e. sommás visszahelyezés. Kern Istv., Bóta Ján. e. hasonló ügy. Főherczeg Albrecht bényei urodalma, Kopács község e. hasonló ügy. Ugyanazon felek közt hasonló ügy. Varga Bonifácz, Varga Elek e. hasonló ügy. Decsy János, Szilvay Sándor e. hasonló ügy. Wittmann Ferencz, Gálos község e. birtokháboritás. Elő.: Géllé n személynöki itélőmest. Schillhardt Magdolna, Neugebauer Mária e. 300 frt iránt. Körmendy Ferencz, Galamb Sára e. cselédbér. Ifj. Szakály Jánosné, idősb Szakály János e. 829 frt 13 V2 kr. örökség. E 1 ő-: Zsömböry ktb. Pfurthseller Mihály, Zólyomi (Zimmermann) Samu e 123 frt iránt. Nagy Mária, Gercz János e. 50 frt iránt. Joszauov Uroz, Manojlow Glisáné s többek e. szerződés megsemmisítése s ingatlanok kiadása. E 1 ő.: D i m i ts E m i 1. Nyújtó János, neje Németh Erzsi e. váló per. Várkonyi Anna, férje Dobóczky Félix e. vagyon elkülönités s nőtartás iránt. Nagy-Tóth Borbála, férje Nikházy Gábor ellen. Schönhoffer Károly, neje Neubauer Ferinké e. Balázs Frigyes, neje Bagó Aranka e. Pap Sára, férje Szarvady Sámuel e. váló pereik. Csődök: Székes-Fehérvár város törvszéke Pinkász Zsigmond fűszerkereskedő e. Bej. máj. 29—31. Perü. Szűcs Sándor.— Szabadka város törvszéke Sztojkovics Claire fűszerkereskedőnő e. Bej. máj. 18—20. Perü, Zomborcsevics Ferencz. — Pápa város törvszéke Stern Ábrahám szabómester e. Bej. máj. 18- Perü. Körmendy Pál. — Pestváro3 törvszéke Dirnfeld Mór ruhakereskedő e. Bej. máj. 22—24. Perü. Ökrös Bálint. — Nyitramegye törvs/.éke B. Horeczky Ferdinánd hagyatéka e. Bej. jul. 3 — 5. Perü- Kostyál Sándor. — Kecskemét város törvszéke Schwartz Ignácz f6f5s keresk e. Bej jun. 19—21. Perü. Nagy Lajos. Felelős szerkesztő es kiadó-tulajdonba SZ0K0LAY ISTVÁN. "Nyomatott i'eslen IStb. Kocsi Sándor alul (Érkovy, Galgóczy es Kocái nyomdájában.) (linl-piacz es aldunasor sarkán, S». sz.)