Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 22. szám

Pest, 1865. péntek martius 17. 22. szám, Hetedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartalom : A dohány egyedáruság behozatalából keletkezett kárpótlási igény. (Vége). —Jogeset : Végrendelet érvénytelenítése. (Vége).—Kuriai ítéletek. Az évnegyed c napokban lejárván, az illetők tisztelettel felkérctnek, hogy évnegyedes előfizetésüket mielőbb megújítani szíveskedjenek, az előf. díj 2 írt a szerkesztőséghez (aldnnasor és kalapntcza szöglet I. sz.) küldendő. A dohány egyedároság behozatalából keletkezett kárpótlási igény. (Vég e). Az e. b. ítéletet az alperes kincstár az illetőség megállapittatása miatt támadta meg; mig felperes Bruck M. annak érdemleges része ellen intézé folebbezését. És az ebbeli fejtegetéseit következőkre alapitotta: Az illetőség megállapítása mellett vagy elmarasztandó lett volna az alperes kincstár, mely a fönálló törvénykezési szabályok értelmében az ügy érdemét is tárgyalni és megvitatni lévén köteles, miután azt nem tette, ezzel a kereseti követelés és kárpótlási igény alaposságát, és helyességét ismerte el; vagy ha az eljáró törvényszék az alperesi elmarasztalást megalapithatónak bármi oknál fogva nem találta, a per tovább folytatásra visszaküldendő, a felek pedig a további tárgyalásra, s az ügy érdemleges megvitatására utasitandók lettek volna. így, miként a sérelmes ítélet szól, az eljáró törvényszék az alperes kincstár szerepét, vállaltáéi, s oly ténymozzanatra és oly jogeszmére alapitotta elutasító ítéletét, melyet az alperes föl nem hozott, s melyet, mint föl nem hozottat felperes meg nem czáfolhatott, holott azt tennie jogában és módjában állanda. Mert elsőben is azon körülmény, váljon milyen adatokkal képes felperes az egyedárusággal megszüntetett üzlete kiterjedését és annak elvesztett hasznát kimutatni, igazolni és bebizonyítani, az a helyes, törvényes és igazságos birói Ítélet meghozására, ha különben a bizonylati adatok hiteleseknek tűnnek föl, teljesen közönyös dolog és elutasító hatással semmiféle igazságszolgáltatás elvénél rogva nem lehet; főleg akkor, a midőn az ily bizonylati adatok viszhatólag oly mult időkre czéloztatnának kiterjesztetni, a midőn azok megszerzése utólag többé eszközölhető nem is lehetne. Azután pedig a fönforgó esetben felperes kimutatni és igazolni képes leende, hogy üzleti könyvei a bombázás alatt történt megraboltatása alkalmával öszverongáltattak és széthordattak, miként ezt számos bizonyítványai tanúsítják. Az eljáró törvényszék az alperes hasonló értelmű ellenvetését és felperesnek arra adandó s adható válaszát tehát be sem várva, midőn oly ténymozzanatra és jogeszmére építette elutasító ítéletét, mely a perben elő sem fordult, e kárpótlási vitás ügyben egyrészről nem birói tisztet teljesített, hanem alperesül szerepelt; másrészről pedig megfosztotta felperest azon törvényes jogától, hogy a követelése és keresete ellen támasztott ezen váratlan ellenvetésre kellően felelhessen és azt alaposan megezáfolhassa. Az eljáró városi törvényszék e sajátszerű birói felfogását a magas kincstár maga megczáfolta, midőn 1864. jun. 21-én 28730. sz. a. rendeletében a fölséges fejedelem legmagasabb parancsából felperesnek már a per fölebbezése alatt holtigtartó 300 frtos élelempénzt megadatni határozta. Ezen ajánlatot azonban felperes, tekintve azon körülményt, hogy az sem a nyiltparancs magas czélzatainak meg nem felel, mely szerint t. i. az adandó kárpótlása dohányüzlet megszűnésétől, tehát 1850-ik év tavaszától lenne számitandó, és ezen felül az üzér özvegyére is tekintet lenne fordítandó; sem a fönforgó kárpótlási ügy igényeit ki nem elégíti, a szenvedett 3180 o. é. frt veszteséget pedig még csak meg sem közelit i, — elfogadhatónak nem találta. A kir. Tábla ez ügyben következőképen ítélt: „Felperes valamely tényleg bekövetkezett kárt bebizonyítani nem tudván, a dohányegyedáruság behozatalával megszűnt hasznok kártérítés utján követelhetésére pedig jogosítva nem lévén, a városi törvényszék Ítélete ezen okoknál fogva helybenhagyatik, és a per ugyanaboz leküldetik." (1864. 10936. sz. a-). Ezen táblai Ítélet ellen felperes Bruck Mór következő íolebbezést adott be a Hétszemélyes táblához. „A kir. Tábla, — mikint látszik, — az alperes pénzügyi ügyészségnek a birói illetőség ellen tett észrevételeit, s a városi törvényszék illetőségének megállapítása ellen közbevetett folebbezését elmellözve, és hallgatag elvetve, midőn az eljáró bíróság illetőségét ekint megállapította, az ügy érdem megbirálásánál oly elvet állított föl, melyre hihetőleg az alperesi kincstár sem lehetett és volt kész. Ugyanis: azt mondja a kir. táb. Ítéleti indokolás, hogy felperes bekövetkezett kárt nem bizonyított, megszűnt hasznok pedig kártérítés utján követelhetők nem voltak; ez okoknál fogva tehát az elutasítandó volt. A fönforgó esetben nem megszűnt hasznokról, hanem megszüntetett, kisajátított hasznothajtó jogról volt és van szó. Itt tehát van károsodás és kár, melyet elvben bizonyítani sem kellett, miután azt a kincstár maga sem vonta kétségbe, sőt a dohányüzleti s gyártási jogot épen hasznossága miatt sajátította ki 1 a maga számára. Magyarországban t.i. az 1850. évet megelőzőleg a dohányüzleti és dohány- vagy szivárgyártási jog, — mely rendesen hasznot hajtó volt, és most is az, — minden magyar polgárnak kétségtelen tulajdona volt, épen ugy, mint a földesúr kétségtelen tulajdonjogához tartozott a volt jobbágy munkájának egy része, úgymint a szakma vagyis a robot, és épen ugy, mint a mészárszék és a korcsmajog és egyéb máshaszuothajtó jogok. — Midőn azért is a kormányhatalom a magyar polgár e jogát a maga hasznára megszüntette, helyesebben: kizárólag igénybe véve azt kisajátította, felp. hasznothajtó jogát vette el, melyből most felperes részhaszna elfoglalása mellett ő húzza a hasznot. — Ezt tehát vagy kárpótlás, vagy erőszak nélkül nem tehette és nem teheti. A kormányhatalom maga is, pedig saját ügyében igy gondolkodott; mert a dohány gyárt ók kárpótlását elvben és tettleg is elismerte. 22