Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 43. szám

1 74 elősorolt közbenszóló végzésekre terjedvén ki, az érdemleges határozat, legyen az végzés vagy itélet, elleni felebbvitel más megszorításnak alávetve nincs, mint azon általánosnak, minden birói határozatra kiterjedőnek — egyedüli kivételével a íéltörvényszéki határozat elleni semmiségi panasznak, mint alább ki fog mutattatni — hogy t. i. két egybenhangzó határozat ellen további felebbezésnek helye nincs. Hogy ez igy van, ez iránt a vtk. II. r. 1-42. §-a semmi kétséget sem hagy fenn, mely, miután a törvény a megelőző szakaszokban a felebbvitel minden nemeit és eseteit elősorolta, szó szerint ezt mondja: ,,ha azonban a feltörvényszék az első törvényszéktől különbözően itéltvol na, s valamelyik fél azzal meg nem elégedvén, ügyét a legfelsőbb itélő széknél is kívánná megvizsgáltatni, azt szintén az e. b törvényszéknél tartozik bejelenteni, mely ismét mindenben az első felebbvitelre nézve megbatározott szabályokat követve, a pernek eredeti jegyzőkönyvét s okleveleit, a feltörvényszéknek hozzáküldött íteletét a felebbviteli jelenléssel s a felebbvitt félnek netalán beadott ellenészrevételeivel a hétszem. táblához küldi fel, hol ez haladék nélkül sorkivülileg, sőt törvényszünetek alatt is, azonnal meg fog vizsgáltatni, a hozott legfelsőbb itélet pedig a perrel együtt az első törvényszékhez visszaküldetni." A sértett fél tehát csak azon esetben viheti ügyét a hétszemélyes táblához, ha „a feltörvényszék az első törvényszéktől különbözően itélt" — különben nem. Mondhatná ugyan valaki, hogy e szakasz csak a II. r. 120. §. szerint hozott ítéletekről, nem pedig egyéb határozatokról, illetőleg végzésekről szó!, mi abból kitetszik, hogy felebbviteli jelentést, és arra netán beadott ellenészrevételeket emlit, mely jogeszközök, mint tudjuk, csak Ítéleteknél alkalmazhatók. Erre azonban azt feleljük, hogy a 10. fejezetben csak ezen szakasz szól a hétszemélyes tábláhozi felebbezésről, miután az előző §§. a váltófeltörvényszéki felebbezés, nevezetesen a felfolyamodvány, felebbviteli jelentés és semmiségi panasz eseteit tüzetesen meghatározzák ; hogy merő képtelenség feltenni akár azt, hogy a törvényhozás két különböző határozat elleni felebbezést a hétszemélyes táblához csak a szó szerint vett perbeli Ítéletekre nézve akart volna megengedni, a többi birói határozatokról e kérdésben nem is rendelkezvén, — akár azt, hogy a hétszemélyes tábláhozi felebbezésnek ezen §-bani megszorítása szó szerint véve csak az ítéletekre vonatkozván, egyéb birói határozatok ellen még oly esetben is akart volna felebbvitelnek helyet adni, midőn az első bíróság és a feltörvényszék egyformán határoztak. Mi által volna e különbség indokolva? nem volna-e ismét anomália egyrészről az, ha a fel törvényszéki végzés ellen még oly esetben sem lehetne feljebb folyamodni, midőn a feltörvényszék az e. b. végzésetői eltérőleg határozott; másrészről az, ha a két egyforma határozat elleni felebbezés épen végzéseknél engedtetnék meg, melyek különböző iránybani hozatalának szüksége egy per folyama alatt sokszor fen forogván, azok főkellék gyanánt gyorsaságot, de nem minden törvényes alap nélkül bővített felebbviteli fokozattal késleltetett eljárást igényelnek. A 142. §. tehát csak az előző szakaszokkal üszhangzólag bírálandó meg, s az ,,ítélt" és „itélet" kifejezés nem betű szerinti, hanem azon átalános értelemben veendő, mely szerint a biró a pernek mindennemű kérdései felett ítél, azaz Ítéleti tehetségének felhasználásával határoz; az ezen szakaszban említett felebbviteli jelentés és ellenészrevételek pedig csak azon esetre vonatkozóknak veendők, ha a 120. §. szerint hozott feltörvényszéki itélet felebbeztetik. Kit ez iránt még a fentebbiek sem győznek meg, az olvassa meg az 1844. évi VI. t. cz. 14. §-át, s minden kétsége szét fog oszlani, mert ezen szakasz szó szerint igy hangzik: „a II.r. 142. §-nak végéhez hozzá adatik: mik az itélet megsemmisítésére nézve ezen, s az előző 140. 141. §§-ban rendeltetnek, a váltóhatározatokra s váltói végrehajtásokra is kiterjesztetnek." A megsemmisítés szó itt sem vehető betű szer int — hiszen e szó a 142. § ban elő sem fordul — hanem a törvényhozó gondolatával s a törvény szellemével öszhangzólag alatta általában az alsóbb biró határozatának változtatása, legyen az módosítás, feloldás vagy megszüntetés, értendő. A 142. §-ban foglalt rendelet tehát nemcsak a betű szerint v.-tt ítéletekre, hanem minden akár magában a perben, akár a végrehajtás folyama alatt hozott határozatokra ki terjed. Van azonban az 1844. évi VI. t. czikkben még egy másik szakasz — a 19. — mely szintén a f'eíebbezésről szól, s melyből némelyek azt akarnák kivonni, hogy igényperekben két egybehangzó végzések ellen is helye van a hétszemélyes tábláhozi felebbezésnek. E szakasz igy szól : „A II. r. 1G3. § a következőképen változtatik meg : Ki a végzéssel meg nem elégszik, ellene a váltófeltörvényszékhez folyamodhatik : a folyamodónak a felebbvitel a váltófeltörvényszékre s illetőleg a legfelsőbb itélő székre is birtokon belül megengedendő, s az ily igényi követelés alatt álló tárgyakra addig, mig ezen követelés iránt felebbvitel utján eldöntő határozat nem hozaúk, a kielégítési végrehajtás, hol annak egyébiránt helye lenne, ki nem terjesztethetik." De kérdjük, hol van e szakaszban csak egy szóval is megérintve, hogy a h tszemélyes táblához oly feltörvénj'széki végzés ellen is helye van a felebbvitelnek, mely által az e. b. végzés helyben hagyatott? Kérdjük, módosítva van-e ezen szakasz által a 142. §. vagy az 1844. évi VI. t. cz. 14. §-a, melyek szerint, mint fentebb kifejtettük, a hétszemélyes tábláhozi felebbvitel csak azon esetben engedtetik meg, midőn a fel törvényszék az e. b. végzésétől eltérőleg határozott? Mi által volna e kivétel a fentidézett §§-ban foglalt általános szabály alól indokolva? Valóban megfoghatatlan ellenmondás volna az igy értelmezett 19. §. és a vtk. II. r. 1 1. fejezetének azon §§-ai közt, melyek az igénykereseteket, nehogy általok a végrehajtás további folyama gátoltassék, azonnal elintéztetni rendelik (vtk, II. r. 158. 172. §§.). Ellenkeznék ezen törvényszakaszok ugy betűivel valamint szellemével, ha a törvény rendeleténél fogva a szokottnál gyorsabban, mert azonnal elintézendő igénykereseíeknél a felebbvitel kevesebb szigornak vettetnék alá, mint egyéb pereknél. Az idézett 19. §-ban említett felebbvitel a hétszemélyes táblához tehát csak ugy értendő, hogy ezen felebbvitelnek csak a 142. §. esetébeu adathatik hely. Kitűnik ez még a „legfelsőbb ítélőszék" elébe tett „illetőleg1' szóból, s a törvénynek azon további rendeletéből is, hogy ezen felebbvitel még a hétszemélyes táblához is birtokon belül megengedendő, mert az „illetőleg" szó értelme mutatja, hogy ezen felebbvitelnek nem mindenkor, hanem csak az „illető" t. i. a törvény által egyébüti meghatározott esetben van helye: mert továbbá két egybenhangzó határozat a nyertes félnek a vtk. II. r. 147. §. b. és c. szerint végrehajtásra adván jogot, a felebbvitel a hétszemélyes táblához csak azon esetben történhetik birtokon belül, ha a feltörvényszék ai első bíróság határozatát megváltoztatta. (Vége követ.)