Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 35. szám

Pest, 1805. péntek május 5. 35. szám. Hetedik évfolyam. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, Tartnlom : Áll-e az: hogy azon özvegyi jog irányában sat (Vége).— tíétátem. táblai döntvény.— Kiír. Ítéletek. —Hiv, tudniv. Áll-e az: hogy azon özvegyi jog irányában, melyet végrendelet szabályzott, az örökös öröklési jogát az ősis. pát 11 §. szerint bejelenteni nem tartozott ? (Vége) M i h a i 1 o v i c s Miklós udvari tanácsos úrtól. Ha azonban azon körülményre, miszerint a kérdésben forgó haszonélvezeti jog végrendeletileg hagyóaiányoztatott, és az özvegy holta napjáig kiterjesztetett, oly rendkívüli suly fektettetik, hogy azt ne lehessen tulajdonképeni özvegyi jognak tekinteni, akkor a végrendeletet, mint halál esetérei oly rendelkezést kell tekinteni, mely által az öröklési rend a felperesnek, mint utóörökösnek személyéig szabályoztatott, vagy pedig olyannak, melyben a felperes mint egyener, és egyedüli örökös neveztetetett ki, kinek örökségi joga az örökhagyó halála napján életbe lépett. Az első esetben a felperes mint utóörökös vagy várományos a végrendeleten alapuló jogát már az ősis. pát. 5. §-a szerint e'vesztette, miután az özvegynek rendelkezési joga élők közt, úgymint halál esetére korlátlan lett;az ősiségi pátens pedig oly öröklési jogot, mely az 1853. maj. 1 -ét túlélt birtokos halála utánarégibb végrendeletek, vagy azon napon megszüntetett törvények alapján keletkezhetne, nem ismer. E tekintetben van még két az enyimtól eltérő nézet. Némelyek ugyanis azt tartják a várományosok jogáról, hogy az csak akkor enyészik el, ha a várományos a 9. §. szerint nem járt el; mások ismét a régibb végrendeleteknek, ha az örökhagyó 1853. máj. 1-je előtt halt el, teljes, vagy legalább oly hatályt tulajdonítanak, milyent az oszt. pol. törvény a hitbizományi helyettesítéseknek tulajdonit, nézetüket a 6. §-ra alapítván, és az abban előforduló „érvényesség" szót a hatályosság szóval összezavarván. Az első nézet szerint felperes joga a 9. §. szerint elenyészett; második nézet pedig czáfolatot sem érdemel, miután absurdumra vezet, és a magyar törvény 9zerint alkotott végrendeletekben meghatározott öröklési rendnek, az osztrák törvényszerinti helyettesitésseli helytelen öszvehasonlitására mutat. Ezen két nézet annyira van már némely jeles értekezések által megczáfolva, hogy további czáfolat már szükségtelen, és én annál is inkább azt e helyütt szükségtelennek tartom, minthogy jelen értekezésemben kifejtett nézetemet csupán a 11. §-ra alapítom. A második esetben, hat. i. a felperesnek joga mint egyedüli, és egyenes örökösé, már 1853 máj. 1-je előtt keletkezett, a mint ezt a felperes is az által elismeri, hogy tulajdoni jogát a végrendelet által megállapítottnak állítja, a felperes minden esetre tartozott volna jogát a 9. §. szerint egy év alatt érvényesíteni. Ha valaki ez ellen azt állítaná, hogy a felperes a végrendeleten alapuló jogát a pátens első évében azért nem érvényesíthette, mivel akkor még a haszonélvező özvegy élt; akkor kérdeném, mikép érvényesítheti most, midőn az özvegy még most is él ? A felperes azt mondja ugyan, hogy öröklési jogát — vagy mint azt nevezni szereti, tulajdoni jogát — most azért érvényesiti, mivel az özvegy a javakat harmadik személyre szinleg ruházta át. Ily állítással azon térre lép a felperes, melyen én a kérdést vitatni kívánom. Ugyan is a felperes vagy tulajdonosa a kérdéses javaknak, vagy nem. Az első esetben a tulajdoni, mint dologbani jognak természeténél fogva nem árthat neki az özvegy általi elidegenítés még akkor sem, ha a javak tizedik kézbe is jutnának — kivévén az elbirtoklást; — és ha a felperes a 2-od rendű alperest mint első vevőt azonnal, mihelyt a kérdéses javak reá ruháztattak át, joggal perelhette be, tehette volna ezt ellene később is, valamint a netáni harmadik, negyedik sat. vevő ellen is. Ennélfogva a felperes, ha azt hiszi, hogy úgynevezett tulajdoni jogát, helyesebben örökségi jogát, az által mentette meg, hogy még jókor pert indított, nagyon téved, és jelét adta annak, hogy jogába nem igen bízván, valamitől — ő talán tudta mitől — rettegett. Az utóbbi esetben pedig, ha t. i. felperes a javaknak tulajdonosa nem volt, a 2-od rendű alperest — a ki ellen, mint a hétszemélyes táblai ítélet tanúsítja, az átruházásnak szinlegessége bebizonyítva nincs — joggal nem perelhette, mert nem lévén tulajdonos, hanem csak az örökségi jogban gyökerező jogczimmel bírván, keresetet csak is az 1-ső rendű alperesnő ellen indíthat, és pedig a mennyiben ettől a javakat meg nem szerezhetné, csak kártalanítási keresetet, de semmi esetre sem támadhatja meg az özvegy, és a másod rendű alperes között kötött szerződést, a szerint: „re s inter duos gesta tertio necprodest, nec obest." A baj tehát épen ott fekszik, hogy a felperes csupán az által, hogy a kérdéses végrendeletben örökösnek neveztetett ki, a tulajdoni jogot meg nem szerezte, miből következik, hogy örökségi jogát az ősis. pát. 11.§-a szerint bejelenteni, vagy hí ugy tetszik — de nekem nem — a 9. §. szerint érvényesíteni tartozott volna; de semmi esetre sem lehet az ősis. pátens szellemével megegyeztetni, hogy a felperes egy 1853. máj. 1-je előtt elhunyt örökhagyótól származó, és a végrendelkezhetési s örökölhetési képességet illető érvényességére, nem pedig hatályosságára nézve a magyar törvények szerint megbírálandó végrendeletben alapuló örökségi jogát —kivévén a 13. § szerint érvényben maradt valóságos hitbizományokat — az özvegynek még netán 50 esztendő múlva bekövetkezendő halála után is érvényesíthesse, miután a felp. azon incidens miatt, hogy az özvegy a javakat harmadik személyreátruházta, önmagában sem jogosítva, sem kötelezve nincs, jogait az özvegy halála előtt érvényesíteni. Ily nézet szerint az egész ősis. pátens, és annak — megkell vallani — üdvös rendeletei halomra döntetnének, és az általa czélba vett birtokbiztonságuak s állandósításnak épen ellenkezője idéztetnék elő. Hátra vannak még észrevételeim a keresetlevélben előforduló felperesi kérelemre, és az avval lényegben öszhangzó hétszem. táblai i t é 1 e t re nézve. 35