Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 35. szám

142 A felperes ugyanis — a mennyiben a közlésből kiolvastam, keresetlevelében oda irányozta a kérelmet, hogy tulajdonosi joga a végrendelet alapján megállapittassék, azt az alperesek elismerni tartozzanak, és ő annak, nevére telekkönyvileg leendő betábláztatására feljogosittassék. Eltekintve attól, hogy a felperes jogairól kellően nem gondoskodott, midőn a javaknak az özvegy halála, vagyis a haszonélvezeti jog elenyészte utáni tettleges birtokábai átadását is nem szorgalmazta — mi annál tanácsosabb lett volna, mert ennek elmulasztása miatt annak idejében a 2-od rendű alperes ellen, ha ez birtokában van a javaknak, vagy ha nincs — az 1-ső rendű alperes örökösei ellen, a javak átadása miatt uj pert kellend indítania; — a felperesi kérelemre szoritkozom, és azt állítom, hogy a tulajdonjognak, mint oly jogosít ványnak, melynél fogva a tulajdonos mindenkit kizár, fogalmával meg nem egyeztethető, hogy oly perben, melyben csak erősebb jogczimről, és árról van a szó, elvesztette-e a felperes a végrendeletben alapuló örökségi igényét, vagy nem, oly személyek irányában, kik öntulajdonjogukat csakis a felperes jogának elenyésztével védik, a tulajdonjog általában megállapittassék. Ily kérelemre a felperes sem jogosítva nincs, sem pedig arra a kérdéses esetben szüksége nem volt jelég lett volna tehát csak azt kérni, hogy az alperesek az ő tulajdonjogát elismerni tartozzanak, aztán a kérelem, mint mondám, a javaknak a haszonélvezeti jog megszűnte utáni felperes birtokábai átbocsátására kiterjesztendő, és ezzel berekesztendő lett volna. A telekkönyvi betábláztatásrai jogosultságét is kérni felesleges volt; mert a felperes oly Ítéletben, melyben kimondatnék, hogy az alperesek tartozzanak a felperes tulajdoni jogát elismerni, amúgy is oly okmányt nyert volna, melynek alapján, feltéve,hogy az alperesek egyike mint utolsó tulajdonos a telekkönyvbe van bevezetve, a telekkönyvi hatóság a t. k. rend. G8. §-a szerint a felperes tulajdoni jogát az ő kérelme folytán bekebleztetni tartoznék; ellenkező esetben pedig, ha a telekkönyvi állapot megváltozott, ha t. i. az alperesek egyike sem, hanem egy harmadik van mint tulajdonos bokeblezve, a bekeblezést 71. §. értelmében megtagadhatná, mindamellett, hogy a per bírája a felperest a bekebleztetésre feljogosította. Ha ezek szerint a hétszemélyes tábla a felperesnek ezen jogosultságát itéletileg kimondván, ez által csak oly jogot vélt adni a felperesnek, melyet neki a nélkül is az ítélet ád, akkor az felesleges volt; ha pedig a telekkönyvi hatóságot is a bekeblezésre kötelezni akarta, akkor illetékességén tul ment. Megjegyezve azt, mikép azon esetben, ha Zalamegyében a telekkönyvezés még nem lenne befejezve, a hétszem. táblai Ítéletnek azon része, melyben felperesnek megengedtetett, hogy tulajdonjogát telekkönyvileg bekebleztethesse, nemcsak idő előtti, hanem annak értelme sincs; mert a bekebelezés feltétlen tulajdonjogot ád, holott ilyenről senki nem is álmodhat a telekkönyvek felállítása, és a telekk. rend. 3. és 5. §§-iban érintett reclamationalis idő lefolyta előtt. De a legfelsőbb ítéletnek kérdéses része felesleges is, mert felperes azon ítélet alapján, melyben tulajdon joga egyszerűen megállapitatnék, tulajdonjogát a telekkönyvezés alkalmával beigtathatná, vagy ha más valaki, imint például a tényleges birtokos vezetettnék be a telekkönyvbe, a 3. §. 2. pontja értelmébenjárhatna el, és hajogát veszélyeztetni nem akarná, akkép eljárni köteles is lenne; — meit az Ítélet által, legyen abban a bekeblezhetés megengedve vagy mm, — csak jogczimet nyert. A tisztelt felperesi ügyvéd, a ki az esetet közölte — azt mondja közleményében, hogy az özvegy szerződésileg ruházta át a kérdéses javakat a 2 od r. alperesre, miből következtethetem, hogy a 2-od rendű alperes nincs még mint tulajdonos betelekköny vezve. Ha ez való, akkor nem foghatom fel, miért perelte be a felperes a 2-od reudü alperes^, midőn a keresetlevélben nem egyszersmind a javaknak birtokábai átbocsáttatását kérte. Hiszen — mint fentebb mondám — az 1-ső és 2-od rendű alp. között köj tött szerződés mint resinterduos gestaa felperes jogait nem sértheti, és reá nézve mindaddig, mig a haszonélvezeti jog tart, közönyös, váljon a javak még az özvegynek, vagy más személynek birtokában vannak-e. Ha pedig — a mit nem tudhatok — a 2-od rendű alperesnek tulajdonjoga a szerződés alapján már telekkönyvileg be van keblezve, — mi természetesen a t. k. rend. 71. §-a alapján csak ugy történhetett, ha az 1-ső r. alperes szinte már mint tulajdonos volt bevezetve — akkor igen kívánatos lett volna a legfelsőbb ítéletet, a mennyiben a felperes tulajdoni joga a 2-od rendű alperes irányában is megállapittatott, i n d o k o 1 n i. Ugy tartom, hogy épen ezen indokolásnál a legfőbb törvényszék oly nehézségekre akadt volna, melyek azon meggyőződésre vezetendik, hogy a felperest az ősis. pát. 11. §-a és a telekk. rend. 3. és 5. §§ inak értelmében tulajdonjogi keresetével el kellett volna mozdítani, mert örökségi igényét a 11. §. értelmében bejelenteni, és érvényesíteni, és a telekkönyi rendel, életbeléptekor még netán függő pert a t. k. r. 3. §-ának 2. pontja értelmében feljegyzés, vagy a már itéletileg odaítélt jogot a telekkönybei beigtatás végett bejelenteni, illetőleg kimutatni elmulasztotta. Ha a felperes ezen imént idézett törvények rendeleteit nem tartja a kérdéses esetre alkalmazhatóknak, ugy kérdem őtet, mikép gondoskodhatott arról, hogy a végrendeleten alapuló örökségi joga, az özvegynek elidegenítési kísérletei ellenében a haszonélvezeti jog tartama alatt biztosítva legyen? Hiszen az özvegynek mint tettleges birtokosnak a helyszinelési utasitványok szerint már a telekkönyvek, helyesebben telekjegyzőkönyvek felvétele alkalmával mint tulajdonosnak be kellett vezettetnie. Hiszi-e tehát a felperes, hogy az, a ki az özvegytől a javakat megvenni kívánta, a telekk. r. 5. §-ában kitűzött határidőn tul is tartozott tudakozódni, váljon nem létezik-e valamely szekrényben bezárva oly végrendelet, melynek alapján a felperest a venni szándéklott javakhoz örökségi jog illeti? Ha ezt hiszi a felperes — mit én nehezen teszek fel —akkor kérdem, miért ütközött meg, mikor értésére jutott, hogy az özvegy másra ruházta a javakat? miért sietett pert indítani annyira biztosított jogainak megmentése végett? s mily körülménynek, talán végrendeletben alapulójoga soha el nem enyészhető, mindenkit kötelező érvényességének tulajdonítja azon esetleget, hogy a 2-od r. alperes tulajdonjoga nincs még bekeblezve? végre kérdem, azért létezik-e a telekk. rendel, azért-e a telekkönyvek, hogy az örökségi jogban alapuló jogczimmel biró felperes azokat egy részről ingnorálja, és más részről mégis rettegnie kelljen, nehogy valaki azon javakat, melyekhez neki igénye van, az ő tudta nélkül — mert hiszen a felperes mindent, mi a világban történik, nem tudhat— magára telekkönyvileg átruháztathassa? sat. Ha a fentebb mondottak nem is fogják talán az ez ügyben érdekelt fel pere t nézeteim alaposságáról meggyőzni, de remélem, hogy a tiszelt olvasó jogtudós közönség nagy része azt magáévá tenni fogja, és nem is hizelke-