Törvényszéki csarnok, 1865 (7. évfolyam, 1-101. szám)

1865 / 30. szám

122 b) Azért, liogy a telepitvényesek rendkívüli s hallatlan magasra csigázott haszonbér és egyéb feltételek kötelezésére kényszeritessenek, mi alatt aztán rövid évek múlva okvetlenül összeroskadván, telepeik elhagyása és szétszóratásuk ez uton is magától megtörténnék. Ily körülmények és fenforgó viszonyok közt a telepitvényesek kénytelenek a perekbe bonyolódni, melyeket nem. kerestek, s melyekből barátságos egyezség utján kibontakozniok a földesurak túlfeszített követelései miatt alig lehetséges. Nem hihető azonban, hogy a benépesített földterületek telepitvényes birtokosaival sommás szóbeli perek utján a fennálló törvények világos sértése nélkül elbánni lehessen, nem hihető, hogy a benépesitési kérdések jogi hordereje fölött a bíróságok sommás uton határozni, s a telepitvényeseket a birtokból egyszerűen kivetni hivatva legyenek. Ha ez lehetséges volna, ugy épen semmi szükség sem lenne a rendes birói eljárásokra, nem lenne értelme annak, hogy mire valók különösen az úrbéri bíróságok, s miért utasíttatott ezekhez a bit tokrendezési nyilt par. 49. §-a által különösen a benépesítések kérdése is, ha a birtokjogi kérdéseket sommás szóbeli uton eldönteni lehet. A 15 csősztelki lakos ügyében is azon kérdés fölött kell a bíróságoknak határozni, hogy az 1828.évi szerződéssel megállapított birtoklási viszony minő jogi természettel bir. — Arra, hogy a csősztelkiek egyszerű haszonbérlőknek tekintessenek és földeik elhagyására kénszeritessenek a következő kérdéseknek illetékes úrbéri bíróság utjáni megvitatása és eldöntése szükséges t. i. Váljon az 1853. mart. 2-iki legfelsőbb birtokrendezési nyilt. par. figyelembe vétele mellett, melynek 19. § a a benépesitvények fenmaradását biztosította, megszünt-e alperesekre nézve vagy még mindig érvényes az 1828. évben kötött benépesitési szerződés? — Váljon ezen szerződés, ha még mindig érvényes, kiindulási pontul szolgáló benépesitési szerződésnek tekintendő-e, — vagy oly magánjogi haszonbéri szerződést képez, mely a nyilt par. 20, §-a alá esik? Váljon azon esetben, ha az 1828. évi szerződés benépesítést eszközlött, felperesi későbbi cselekvények által elestek-e a csősztelkiek telepitvényes jogaiktól, t. i. a nyilt par. 19. §-a kedvezményétől, mely terheiket megválthatókká tette, és a 49. §-ában megállapított jogosultságtól, mely szerint peres kérdések esetében az 1848 iki birtokállapotnak fentartását követelhetik? Váljon végre az 1859 szerződési terv, kötelező-e alperesekre nézve, kik azt soha alá nem irták, és törvényesen kivánhatta-e a földesúr az ujabb szerződési tervnek elfogadását, vagy ezen tervezetek nem inkább a nyilt par. 19. §-a kijátszására irányzott erölködésökül tekinthetők-e? Látni való, hogy ezen és ily kérdések megvitatására és eldöntésére az eljárt sommás szóbeli bíróság hivatva nincs. És midőn annak kimondása, hogy a csősztelkiek birtokviszonya a nyilt par. nem 19. hanem 20. §-a alá tartozik, mindezen birtokkérdések eldöntését foglalja magában; önként következik, hogy jelen ügybe a szolgabiróság illetéktelenül avatkozott, s a megyei törvényszék az e. birói ítéletet helytelenül erősítette meg. A biiói illetőség megállapítása végett az ideigl.törv. szab. 53-dik §-ra helytelenül történik hivatkozás a következő okoknál fogva. Ezen szakasz oly tisztán haszonbérleti viszonyt feltélelez, mely a felek részérő] kérdésbe nem vétetik. E mellett csorbitlan hagyja az 1836. 20. t. cz. 2-ik §-ának rendeletét, mely szerint sommás szóbeli biráskodás utján, cjak világos és nyomban tisztára hozható keresetek tárgyalhatók, oly ügyekbe pedig, melyekben birtokjog és ezzel összefüggő kérdések merülnek fel, sommás szóbeli ügy uton avatkozni nem szabad. A dolog természete s a törvények alkalmazásának jogelvei szerint tehát a végre, hogy valaki a hivatkozott 53. §. szerinti sommás szóbeli birói eljárást vehesse igénybe, két feltétel mulhatlanul szükséges. Egyik az: hogy tisztán világosan álljon,skérdés ne keletkezhessék a fölött, miszerint a megtámadott és a megtámadó között tisztán kétségbe vonhatlanul magánjogi természetű haszonbéri viszony létezik. Másik az: mit az 1836. 20. t. cz. 2. § a határozottan kíván, hogy az ügy világos, nyilvános és könnyen tisztába hozható legyen, s össze ne függjön úrbéri vagy ehez hasonló természetű jogkérdésekkel. — Jelen ügyben mind a két feltétel teljesen hiányzik. Ezekhez járul még az 1863-ik sept. 19-én 12848. sz. a. kibocsájtott legfelsőbb udv. rend. 2. pontja, mely szerint oly keresetek, melyek birtokkérdéseket foglalnak magukban, sommás szóbeli biróság elé, még önkéntes alávetés esetében sem tallózhatnak, sőt a 3. pont szerint a kereset hivatalból a 8. pontban körülirt felelőség terhe alatt visszautasítandó, mihelyt a biróság a megkezdett tárgyalás folyamából azt tapasztalja, hogy a kereset birtoklási jogviszonyok kérdésével van kapcsolatban. Nem szenvedhet kétséget, hogy az idézett törvények és rendeletek szerint lehetetlen megengedni, hogy a benépesitési jogviszonyok fölött sommás szóbeli uton a szolgabiróságok eljárásba bocsátkozván, oly birtokkérdések eldöntésébe avatkozhassanak, melyektől az országban több száz telepitvényes községnek s ezer meg ezer földmivelő családnak vagyona, sorsa, s jövendője függ. (ír. Esztcrházy — Gaggenberger-féle ügy. (Vége.) A kir. tábla felperest keresetével elutasította: Mert felperes alp. tagadása ellenében azt, hogy a hitelező gyanánt megnevezett részvénytársaság áltáljában létezett, vagy a hitelezés keltekor, vagy utána megalakult, s név szerint ki által képviselve lett volna, semmivel be nem bizonyította, és így az A. a. kötelezőben a hitelező nevesem fordulván elő, már ezen hiánynál fogva is az, törvényes próbaerővel biró okmánynak nem tekintethetik. Továbbá felp. válaszában határozottan beismeri, hogy az A. a. okirat kiállításakor annak értéke ki nem fizettetett, s maga is csak azt állítja, hogy az érték apartiális kötelezvények megvevői által csak később fizettetett le; néhai gróf Eszterházy József 1828. augusztus 15-e előtt még, és ekként csak hamar az A. alatt , s illetőleg a pai"tiálisok kelte után, ezen kezdeményezett üzletből eredeti megcsalattatását a bécsi rendőrségnél feladván, az erre vonatkozó papirosok visszaszolgáltatását követelte; az adós grófnak 1830. febr. 19-éni halála után pedig, jelenlegi alp. és örökös azonnal, ezen foganatba n«m ment részvények birtoklásától mindenkit Pozsonymegye és város, ugy Trencsénmegye közönsége előtt megóvatta, és azok valódisága ellen tiltakozott., s 1833. évi jan. 24-iki leirat szerint azok megsemmisítéséért is folyamodott. Felperes azt, hogy a partiális kötelezvények közforgalomba bocsájtattak, a terv szerinti húzások megtartattak, s a lejárt tőke, vagy kamat részletfizetése iránti követelés csak megkísértetett volna, be nem bizonyította, sőt a 17 és 18. sz. a. levelek arra mutatnak, hogy az összes partiálisok még 1829. decz. 21-én Barrach birtokában voltak, és felperes bemondása szerint 1854. évben szintén törne-