Törvényszéki csarnok, 1864 (6. évfolyam, 1-101. szám)

1864 / 4. szám

14 telezőinek kijátszására intézett csalá-i tényekben bűnré­szes vala, bűnösnek találtatván, figyelembe véve eddigi büntetlenségét, s a közte s Engel Ede között létező szülői viszonyt, ön költségén töltendő három hónapi börtönre Ítéltetik. — Végre Taksonyi Sándor 9-ed r. vádlott azon okból, minthogy ellene az eljárás folyama alatt egyedül az bizonyult, hogy ő egy okmányt Engel Ede házánál gyanús körülmények közt előtt' mezett, ellenben az,hogy ő a vádtárgyát képező szinlett követelések vagy okmá­nyok kokolásához, tudva azok mivoltát és czélját,s ekkép bűnös akarattal járult, a bűnügyi iratok tartalmából teljes bizonyossággal ki nem derül; ugyanaz, az ellene emelt vád terhe alól próbák elégtelenségéből felmentetik, s ek­kép az eljáró törvszék ítélete ezekben megváltoztatván, egyebekben pedig helybenhngyatván, az iratok slb. (18G-3 nov. 10. 2810. B. sz. a.) Anriai ítéletek. Magánjogi ügyekben. A kir. Hétszemélyes táblán. 3. Gróf Bethlen Domokos és gióf Bánfy Miklósnénak Szénási István és többek elleni haszonbéri tartozás és köt­bér iránti perében ítéltetett: Alperesek, a keresetlevélhez A. a. mellékelt haszonbéri szerződés 10. pont. fogva, a ha­szonbérbevett birtok után a közadót fizetni tartozván, és ennek teljesítése esetében, a kifizetett adó összeget nz évi hnszonberi sommába beszámíthatni jogosíttatván, ha e részben az adófizetés azonnal nem teljesíttethetett is, a bérleti összegből annyi, mennyi az adóba különben fize­tendő leit volna, alperesek által visszatartatott, eltekintve attól, miszerint az által felpereseknek, kik az adófizetésre akár közvetve akár közvetlenül kötelezve voltak, mi ká­ruk se történt, alperesek még késedelmes vagy épen fi­zetni nem akaróknak sem tekintethetnek, — ugyanők, az adófejében később lefizetett 1000 frt, valamint az 10G7 frt 50 krt tévő ágio után megítélt kamatoknak, végre a 2000 frtból álló kötbérnek is fizetési terhe alól , miután ez a keresetbe vett és megítélt összeggel arányba se álla­na, de különben is a fentebbieknél fogva alperesek a bér­leti szerződés oly megszegőinek, kik felpereseknek szán­dékosan valóságos kárt okoztak volna, nem tartathatná­nak, a perbeli költségek kölcsönös megszüntetése melleit, felmentetnek, — ily változtatással a tek. kir. itélő Tábla Ítélete helybenhagyatván, a per stb. (1863 évi decz. 3. 7985. P. sz. a.) A kir, itélő táblán. 30. Palovit^ Lakatos Józsefnek Horváth Mihály és Herminszki Anna elleni végrehajtási ügyében végeztetett: Minthogy az 1139. sz. a. végrehajtási jkönyv által bizo­nyítva van az: miszerint Horváth András, Mihály és Her­minszki Anna alperesek ellen meghozott ítéletek alapján elrendelt végrehajtás foganatosításakor,a végrehajtás tár­gyát képező ház és belteleknek felperes Palovics Lakatos József részére végrehajtás utjáni átadásának ellenszegült, támasztott igények pedig ezen végrehajtás útján figye­lembe vehetők nem lévén, az ellene elrendelt és karhata­lommal foganatosított végrehajtás erejében fenállónak ki­mondatik, s az alaptalan semmiségi panasznak elvetése mellett stb. (18G3. évi deczember hó 9-én 7916 P. sz. a.) 31. A debreczeni ref. egyház pénztárnokának Porosz­lai Fridiik örökösei s Südy György ellen 485 frt 62 kr. tőke sjárulékainak zálogjogi bekeblezése iránti telekk. ügyében végeztetett: A jelen kérvény által érvényesítetni kívánt telekkönyvi biztosítás annak igazolásától, valljon a kötelezvény keltekor, és a kezesség elvállalásakor a zá­logjoggal terheltetni kért fekvőségek a kezesek tulajdona volt-e, nem feltételeztethetvén, jóllehet az A. a. kezességi okirat alapján a telekk. rend. 86. §-a szerint s Poroszlay Erigyes örököseit illetőleg a feltétlen zálogjog különösen azért sem lenne megengedhető, mert ezekre nézve az, hogy a debreczeni 2413 sz. telekjkvbe felvett fekvőségek reá­jok Poroszlay Frigyes után örökségképen szállottak vol­na, ki nem mutattatott, mindazáltal a felhívott A a. okirat alapján, ? a telekk rend. 86 87 §§ szerint az előjegyzés 485 frt 0'2 kr. o. é. tőke, és 6% kamatai erejéig a debre­czeni 2413 sz. telekjkvb -n Poroszlay Frigyesnő született Margiiai Klára, Poroszlay Amália Sommariva Aurelnő, Poroszlay László, Poroszlay Eerencz, Poroszlay Teréz, és Poroszlay Paulina neveiken álló ingatlanságokra, úgy szinte a debreczeni 2591 sz. telekjegyzőkönyvben Südy György nevére felvett ingatlanságokra, a debrebzeni ref. egyház pénztára javára, s a törvényes határidő alatti iga­zolási kötelezettség terhe alatt megadatik, s ily képen az első bírósági végzés megváltoztatván, az eljáró törvény­szék ezen határozatnak jogerőre emelkedése utáni fogana­tosítására utasitatik, s az ügyiratok stb. (1863. decz. 10. 6700 P. sz. a.) 32. Pansenberger József felperesnek — Gyürki Pal alperes ellen 314 pírt 80 kr. s járulékai iránti ügyében ítéltetett: Alperes az o. p. r. t. 85. § értelmében történt idéztetése után, saját meghatalmazott ügyvéd által meg­jelenvén ; s eként az idéző levélnek kezeihez nem történt kézbesítése indokából merített kifogásnak helye nem lé­vén; miután fellebbezőnő azt, hogy alperesként perbe idé­zett néhai Gyürky Pál örök se, elismerte, mint ilyennek : a perbe ujabbi megidéztetését pedig az o. p. p. r. t. nem ; rendelte, mindennek daczára azonban a felperesi kereset i valódisága ellen, törvényrendelte védelmét érdemileg elő j nem adta, köteleztetik öröksége erejéig a felperes által kö­vetelésbe vett 314 pfrt 50 krt vagyis 330 frt 57 krt o. é. ! és ezen tőke után a kereset beadása napjától — vagyis j 1858 maj. 10-től 1861 jul. 23 4 <%, ez utóbbi naptól pe­dig a végkielégítésig 6%-val számítandó kamatokat és 30 írtra mérsékelt nerköltségeket 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett felperesnek lefizetni, ha felperes pótló esküt teend arra, ho^y néhai Gyürki Pál részére ennek tiszttartója kezeihez 314 pfit 50 krt tevő különféle vasárú czikkeket az A. a. könyvkivonat szerint hitelben kiszolgáltatott légyen, és hogy ezen alp. tartozás maiglan sem rovatott le, — köteles tehát felperes stb. (1863. évi nov. 26-án 7175. P. sz. a.) 33. Bogyó Józsefnek, Niedermayer Flórian örökösei elleni 684 frt 74 kr. munkadíj és járulékai megvétele iránti perében ítéltetett: Az alperesek által hivatkozott elévülés, tekintve: mikép felperesnek szolgálat tételeiből eredő követelése, az ez ügy elintézésénél zsinór mértékül veendő ált p. tk. 1480 § a szerint 3 év alatt elévült, miu­tán Hárshegyi István különben is egyes tanúnak azon val­lomása, miszeiint ez felperes kértére néhai Niedermayer Flóriánt felperes követelése kifizetésére több ízben felszól­litotta és ez akként nyilatkozott: miként felperesnek adósa maradni nem fog, felperes jogának oly elismeréséül, melylyel az alptk- 1497 §-a szerint az elévülés félbe­szakasztottnak tekintethetnék, nem vétethetik,— birói figyelembeveendő lévén, a hazai törvények vissza állítása, vagy is 1861 Július 23-tól visszafelé, a még élnem évült 3 évre, felperesnek évenkint 100 ft. és igy összesen 300 pfrt szolgálattételeiből járó követelése, mely bői azon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom