Törvényszéki csarnok, 1863 (5. évfolyam, 1-98. szám)

1863 / 62. szám

278 xaányban felperes által követelésbe vett 600 Írtnak o. é. készpénzbeni kifizetésére magokat nem felperes, és ennek férje közötti házasság felbontásának bekövetkezte esetén, hanem azon esetre kötelezvén : ha a házassági elválás az illetékes rabinusi bíróság által mint czélszerű mondatik ki, miután a házassági elválás nem csak czélszerüségének de szükségességének előállta is a felperesi D. a. valamint az alperesi 2. és 3. sz. a. okmányok által törvényesen be­győzetett,az pedig,hogy felperes a keresetet C. a. okmány keltétől számított 3 hó alatt beadta, a C. és D. a. okmá­nyokban foglalt keltezésnek összevetése által igazoltatván, s ekkint alpereseknek 3 hó idő tartamra válalt kötelezett­ségök bizonyítva levén, az elválási levélnek felperes férje által megtagadott kiállításából merített alperesi kifogás pedig, mennyiben a férj az elválási levél kiállítását épen a felperesi követelés alább szállításának feltételéhez kö­tötte, birói figyelembe nem jöhetvén, ez indoknál fogva alperesek kötelesek felperesnek 600 frt o. é. női hozo­mányt készpénzben és lő frtra mérsékelt perköltségeket ezen itélet jogerőre emelkedése után 15 nap alatt külön­ben végrehajtás terhe mellett lefizetni, ekként az eljáró | megyei tszék Ítélete megváltoztatván, a per stb. (1863. jul. 5. 8511. P. sz. a. Előadó : Rozgonyi Bertalan ktb.) Rövid közlések : Feloldatik, meg3emmÍ9Ítetik.- Kovács J. Bautler Ö.e. mezeirendőrségi ü. mert oly eljárási hibák, melyekért az 1840. 9. tcz. szerint határozatot hozni nem lehetne, fen nem forognak (j u 1. 10. 4693.) Trifa T. Bolka L. e. 3 db föld iránt; mert a tanú kihallgatás feletti észrevételezési tárgyalást (1840. 15. cz. 102. §) mellőzni nem lehet (j ul. 13. 7047.) Králik J. özv. Molnár Cz. e. 1155 frt 91 kr. ü. mert végrehajtást szenvedő a] fölebbezést meg­tagadó végzés e. is fel folyamodván, ennek elintézése előtt a vég­rehajtás alapjául szolgált itélet jogerőre emelkedettnek nem tekin­tethetik (j ul. 15. 3535.) Néhai Gantner A. örökösei néhai Her­mann F. örökösei e. 420 frt ü. mert felp. az alperesi tanúk elveté­sére alapos kifogásokat fel nem hoztak; a kérdő pontok be nem adása pedig pótoltatott azzal, hogy azok a perbeszédekből kivehe­tők (jul. 20. 5286.)Lazarucz>A. s neje Jesucza J. e. telekk. ü. mert az oszt. perr. hová ez ügy tartozik, 46. §• ellenére a biróság sza­bályos tárgyalásról nem gondosdodott,feleket a bizonyitás terhéről s módjáról nem értesité, a hivatolt per figyelmen kivül hagyatott, (jul. 14. 8755.) Schenke J. Amisin Gy. e. végreh. ü. mert a becsű az 1836. XV. cz. szabályai ellenére teljesítetett (8542. jul. 17.) Grünvald Isidor, Bezerédy Kristóf e. 600 frt ü. a bizonyitványt ki­állított tanúk kihallgatása szükségeltetvén (5797. jul. 15.) Csefal­vay A. özv. Vranovits Pálné e. telekk. ü. mert bejelentők feljegy­zendő zálogjoguk igazolásául másolati okiratokra hivatkozván, ön magok is határidőt kértek az eredetiek előszerezhetésére, mi az azt mellőzött 1. bir. határzat ellenére, mcghagyatik (j u 1. 14. 3089.) Megváltóztattatik : Tüchler S. Lakozitznszky J. örö­kösei e. 1441 frt tartozás ü. mert a fellebbezés 1861. apr. 31. kellő időben érkezvén a birósághoz, az megengedendő (j u 1. 10 3798.) Csurák-Tomka J. Thomka J. e. hagyatéki ü. mert felfoly. igényeit kellően bejelentvén, nem volt megtagadható kérelme, hogy az ál­tala hibásan kiállitottnak követelt birtok bizonyitvány vele hivatal­ból közöltessék (jul. 15. 7049.) Özv. Verb E. Jellasic ./. mint Pö­szék M. végrendelet végrehajtója e. 369 frt 60 kr. ü. felp. keres­hetősége megalapitatván,mert alp.magát a tömeg gondnokának be­ismeré (j|u 1. 20. 4097.) Proznitz M. Lővy H. e. 432 frt 73 kr. ü. a biztosítási kérelem megtagadtatván, mert az 1840. 15. cz 146. §. nem alkalmazható (j u 1. 15. 2847.) Helybenhagyatik : Popeszku K. 9 Pap T. [Deutsch B. s M. e. 1000 frt visszafizetése s 2000 frtróli váltó visszaadása ü. azzal, hogy felperesek a telekk. kitörlést eszközöljék (jul. 11. 7418.) Mandl M. 9 Czinczár L. Goldberger F. stb. e. elsőbbség iránti ü. mert a biróság érdemleges határzat előtt az ügy bővebb felderítésére pót tárgyalást rendelni jogosítva volt (jul. 11. 3962 ) Polacsek M. Roszner testvérek e. igény perb. azzal, hogy a költsé­gek kölcsönösen viselendők, konok perlekedés fen nem forogván (ju 1. 16. 6235.) Pollák Zs. Haldeck D. e 525 frt ü. mert felp. nem igazolá, hogy alp. a kereseti öszveget az illetőtől felvette volna (jul. 16. 7369.) Clayton Schuttlevort st. Bezerédy Kr. e. 4696 frt 50 kr. ü. mert alp. a törv. időben nem fölebbezvén, a végreh. jogo­san elrendeltethetett (5108 jul. 11) Tsuk F. Fejér R. e. 24 frt 2 kr. ü. mert a perben nem állott 3-ik személy végreh. sérelemnél igény keresettel s nem felfolyamodással élhet (jul. 15. 2080.) Po­schinger A. Stipanicz Örökösök e. végreh. ü. mert az elmarasztalás az id. szab. 143. S alapul, de a 8 napi fizetési határidő az id. törv. szabályokként 15 napra terjesztetik (jul. 15. 7405.) F e 1 f o 1 y a m o d á s, semmiségi panasz elvettetik : Borús S. s neje Sapi F. e. telekk. ü. mert alp. a szavatosra csak perbeszédi­leg hivatkozva, azt az id. szab. 85. S-ként be nem idéztette (3982. jul. 10 ) Kassai p. ü. Pillér J. e. 1194 frt 14T7ff kr. adóhátralék ü. a nem#a tárgyalás, hanem végrehajtás folytatását rendelő végzés e. folyamodás meg nem tagadtathatván, a semmis, panasz elvette­tik, mert minden tulajdon igénylők felszólitatván igényeik igazo­lására, s erre határnap is kitüzetvén, felfoly. jogai érvényesítésétől el nem záratott (2952. jul. 11.) Billitz M. Krausz S. e. végreh. ü. mert alperes beidézendő lett volna ugyan felp. eskü letételére, de mivel az eskü a legfelsőbb itélet értelmében tétetett le, panasznak nincs helye (jul. 10. 5037.) Marczaltó község Uichtricz-Amadé Do­minica stb. e. 1647 frt 17 kr. községi költség ü. mert alp. azon el­lenvetésük, hogy a nemzetőri kötelezettség személyt s nem birto­kot terhelőnek tekintendő, elenyészik az által, hogy a keresetük melletti jkönyv kivonat szerint azon költség birtokra háromló ter­het képez (jul. 10. 3099.) Czemik J. Weisz J. e. 51 frt végreh. ü. mert alp. a makacssági itélet e. kellő időben nem élt semmiségi panasszal s igy a végrehajtás foganatosítható volt (jul. 15. 8344.) Krov M. Meisels J. s neje e. 350 frt végreh. ü. mert a kézbesítési s becslési panasz a peradatokkal megczáfoltatik (jul. 16. 7492.) Hivatalos tudnivalók. Csődök. Heves és külső Szolnok megyetörvényszéke által Breuer Bernát kenderesi lakos kereskedő ellen. Bej. oct. 19—21. Perü. Csere József szolnoki ügyvéd. — Csanádmtszéke által néhai Mercse János nagylaki lakos hagyatéka e. Bej. nov. 5 — 11. Perü. Petes Gábor makói ügyvéd. — Pozsony város tszéke által Hoffen­reich M. keresk. e. Bej. sept. 23—25. Perü. Mossóczy Lajos. ­Trencsin mtszéke által Kohn Mór nemsovai lakos e. Bej. sept. 14-16 Perü Plathy Gyula. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. — félévre Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre e^í=*z évre 8 frt, 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai -írtékben. — Szerkesztői sz állás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomatott Kozma VftzuTuál (hal-pi.icz és aldunasor sarkán, 9. sz.) Pesten 1863.

Next

/
Oldalképek
Tartalom