Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)
1862 / 78. szám
334 I. alatt felvett nemesi birtokból gróf Beleznay Pált illető részre, mint fő, ugyanannak szinte pilisi 138-ik, ugy nem különben a felső és alsó hernádi 8-ik-és a felső dabasi 66. sz. telekjegyzőkönyvekben az I. a. nemesi birtokbóli járulmányaira mint mellékzálogokra megengedtetik, s az iratok további kellő eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. szept. 10 397. P. sz. a, Előadó:" Monaszterly Sándor ktb.) 864. Gróf Schmideg Károlynak Schwarzenberg Lipót ellen 170 pfrt. iránti perében Ítéltetett: Alperes azt, hogy a felperessel történt alku alkalmával egy pozs. mé rő repczéért 5 frtot igért, valamint azt is, hogy összesen, 175 p. m. repczét átvett, és a vételár lerovására a kereset beadásáig nem többet, mint 700 frtot fizetett, maga sem tagadván, azon kifogását pedig, miszerint Berkiben 1858. évi nov. 9-én a felperes hon nem létekor annak nejével a repcze ára iránt uj alkura lépett volna, a kihallgatott gr. Schmidegné vallomása által nem igazolván, de felperes neje a iepcze arának megváltoztatására, s ill< tőlegleszal litására különben is felhatalmazva nem lévén, miután ezek szerint a keresetbeli tarozás a pótló eskü nélkül is kellőleg igazoltatnék, s igy a jelen ügyre még alkalmazandó prtás 107. §-a szerint az eskü általi bizonyítás mint felesleges mellőzendő lenne, ennélfégva alpeies a 175 p. m. repczéért még hátralévő 183 fi t 75 kr.; ennek 1858. nov. 19-től járó 4% kamatai és 7 fit 8 kr. perköltségeknek 15 nap alatti fizetésében különbeni wegrehajfás terhe alatt elmarasztaltatik, tehát megváltoztatván az e. b. ítélete, a per további intézkedés végett illetőségéhez leküldetik. (1862. szeptember 9 én. 2688. P. sz. a. Előadó: Raisz Szilárd ktb.) 865. Jancsovics Pálnak Policzer József elleni végrehajtási ügyében végeztetett: A ;". a. községi bizonyítvány, mely szerint panaszlottnak egy vegyes kereskedésen kívül egyéb vagyona nincsen, arra nézve: hogy kérvényezőnek az ellene támasztoit követelése a per kimeneteléig is veszélyeztetve lenne: macában véve még elegendő tor- j vényes bizonyítékul nem vétethetvén, ugyanazért a felfo- . lyamodott első bírósági végzés megvá!toztatik, kérvénye- ' ző biztosítási végrehajtás iránti kérelmétől elmozdittatik, és innét önként folyókig-, az eme végzés következtében foganatosított biztosítás jogi hatálya is megszűntnek nyíl vánittatván, az ügyiratok illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. szeptember 4. 3592. P. sz. a. El öadó: Blaskovics Kálmán ktb.) 866. Diel Lajosnak Mantin Péter és Freund Ignácz ellen 19,115 fit iránti perében végeztetett: A peres eljárásnál megtartandó ideigl. törv. szab által 3 írt 15 kr. dij megfizetése melletti perletétel a felperes kereseti jogának fentartásával, megengedve nem lévén, ez okból a már letárgyalt per ily módoni letételének hely nem adatván, az első bíróságnak lhö2. évi mart. 13. 787. és azon évi máj. 21. 400. sz. a. hozott végzése felo'datik, s az ügyiratok további törvényszerű eljárás védett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. szept, 3. 4850. P. sz. a. Előadó: Jamniczky Lipót kib.) 867. A kisjenői íőherczegi uradalomnak Nihóder testvérek ellen 14 hold földtőli haszonbér és kiváltás iránti perében Ítéltetett: A törvény tudatlan alperesek, jelen ugy tárgyalásakor hatályban volt pprtás 46. §-a ellenére a bizonyítás terhe és módja iránt, illetőleg az általok becsatolt 1. 2. 3. 4. sz. a. okmányok alkalmazása iránt fél nem világosittatván, s eni.ek folytán a per tárgya a kereseti fold természete kellőleg megvitatva nem lévén, az eljáró bíróság ítélete feloldatik, s az iratok további szabályszerű tárgyalás s a kifejlendőkhöz képest ujabb ítélet hozás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. szept. 11. 3158. P. sz. a. Előadó : Berzeviczy Emánuel ktb.) 868. Popovics Constantinnak Papits Sándor elleni 1047 frt 81 kr. iránti perében végeztetett: A fennforgó illetékességi kérdés oly világosnak, mint a mely törvény értelmében az illető felek kölcsönös meghallgatása nélkül is elintéztethetik, nem tekintethetvén: ugyanazért az el járó városi törvszék fel folyamodott végzésének feloldása mellett, a benyújtott keresetlevél elfogadása, s kellő további törvényszerű eljárás végett az ügyiratok ugyanahhoz visszaküldetnek. (1862. szept. 4. 3634. P. sz. a. Előadó: Blaskovics Kálmán ktb ) 869. Baloghy Elek és nejének B. Podmaniczky János elleni 7450 forint iránti perükben végeztetett: Alperes az elmulasztott ellenbeszédének beadása végett előbbi állapotbai visszahelyezési kérelmét még 1861. évi jan. 19. 176. sz. a. beadván, minthogy az eljáró bíróság a helyett, hogy a perre nézve érvényben fennállópprtás 358. § áuak rendeletéhez képest a főügyre nézve még függőben lévő eljárást megállapította volna, törvény ellenesen nem csak az iratoknak becsomózását elrendelte, hanem egyszersmind az Ítéletet 1862. é. máj. 1-én 883. sz. a. meghozta, annálfogva az első bíróságnak 1862-ik évi feb. 18 án 29. sz. a. hozott, becsomózást rendelő végzése, a reá következett egész eljárás és az annak folytan hozott ítélettel együtt a pprtás. 343. 330. es 339. § ai értelméb -n hivaialból megsemmisíttetik, és az összes iratok további intézkedés végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. szept. 10. 3610. P. sz. a. Előadó: Gáger Mihály ktb.) 87J. Gellén Lajos iskola gondnoknak néhai Darvas József örökösei elleni jelzálog átkebelezési ügyében végeztetelt: A jelen ügy tárgyalásakor hatályosságban volt pprts 355. §-a szerint, egyedül a felebbezési vagy felülvizsgálati panaszok benyújtására rendelt hatiridő elmulasztása miatt, nem lévén helye az előbbi állapotbai viszszahelyezésnek, ellenben azon szabály magára a felebbezési bejelentés határidejére nem értethetvén, a semmi-égi panasznak hely adatik, s az első bírósági végzés feloldatván, a jelenlegi illetékes bíróság az előbbi állapotbai viszszahelyezési keresetlevélnek szabályszerű elintézésére utasittatik, s az iratok további eljárás végett illetőségükhöz visszaküldetnek. (1862. aug. 27. 3780. P. sz. a. Előadó: Chernél Elek ktb.) Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKGLAY ISTVÁN. fllegjekn e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — K lő fizetési ár helyben és vidékre e^ész évre 8 frt, — félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben.— Szerkesztői szállás Belváros, aldunasor 7. sz. Nyomatot! Koima Vazulnál (hal-piacz és aldunasor sarkin, 9. ÍZ. :I ) Pe?len, 1862.