Törvényszéki csarnok, 1862 (4. évfolyam, 1-99. szám)

1862 / 26. szám

110 Laky József, és ennek azon juhásza, kitől a meggyilkolt az napon gyapjút szedegedett, végre Nyali Szabó Mihály és ezeken kivül még mindazoknak, kik a kérdéses idő tájban vádlottakon kivül netalán Zseni József tanyáján lakván, arra nézve, hogy a meggyilkolt fiu a kérdéses időben ott megfordult-e, tudomásul birhatnának, — ki­hallgatása elmulasztva lévén, bár továbbá ugyanazon csendbiztos előadásából kiderülne, hogy a mérgesi pusz­tán feltalált hulla fekhelyétől a kérdéses tanyára mester­séges tekervényességek utáni kocsi és ló nyom vezetvén, s azok a csendbiztos által megméretvén, a vádlottnál ta­lált kocsi és lovak nyomaival megegyeztek, erre nézve mégis vádlott Spányik Csibe János kihallgatása elmel­lőztetvén ; Valamint továbbá vádlott Spányik Csibe József a kihallgatása alkalmával rajta volt lábravalón észlelt és állítólag veres bor ivásából származott veres foltokra nézve Takács Rózával, kinek vallomása szerint ezen vád­lott a kérdéses időben náluk csak fehér bort ivott, szum­besittetni elmulasztatván, nemkülönben ugyanezen vád­lott abbeli vallomása visszahuzásának okára nézve is, mi­szerint Spányik Csibe János testvére neki bizalmasan fel­fedezte volna, hogy a vádbeli gyilkosságot ő követte lé­gyen el, az eljáró törvényszék által megkérdeztetni, va­lamint Barina Közönyi Mártonné is 17. alatti vallomása nyomán Spányik Csibe Jánosnéval szembesittetni szinte elmulasztatván, és végre többször nevezett Spányik Csibe János vádlott abbeli állítása folytán, hogy 6 a kérdéses gyilkosság éjjelén Kis Kovács Mihály és Takács Péterrel Dóczi Sándor felsőszállási tanyáján betörés általi nagyobb tolvajlást követvén el, a gyilkosság állítólagos helyén je­len nem is lehetett,a kellő vizsgálat nem teljesittetvén,sőt erre nézve maga Dóczi Sándor sem hallgattatván ki; mindezekhez képest, mielőtt jelen főbenjáró bűnügyben fellebbezés utján végső ítélet hozatnék , az eljáró bíróság ítéletének megszüntetésével ezen vizsgálati hiányok és mulasztások utólagos pótlása, vádlottnak a körülmények szerinti ujabbi kihallgatása, valamint az illetőkkeli szem­besittetése, és a kifejlendőkhöz képest ujabb ítélet hoza­tala elrendeltetik. Mi végből a felterjesztett bünper azon megjegyzéssel küldetik illetőségéhez vissza, mikép az ezen ujabban fel­szerelendő, a vádlottak erkölcsi bizonyítványai és kereszt­leveleikkel, valamint kellő védelemmel is ellátandó főben­járó ügybeni feltűnő felületes és lanyha eljárás, valamint az is, hogy az eljáró törvényszék a több súlyos gyanú okokkal terhelt vádlottakat a felső bíróság Ítéletének be­várása előtt szabad lábra tétetni rendelte, roszaltatván, egyszersmind az utólagos vizsgálatnak minden erély, és gyorsasággali teljesítése, valamint annak folyama alatt vádlottaknak újbóli befogatása is ezennel meghagyatik. (1861. dec. 20-án 825. b. sz. a.) Váltójogi ítéletek. A váltófeltörvényszéken. 46. Breitenfeld Frigyesnek, Szirotek Mátyás elleni végrehajtási ügyében, alperes folyamodása folytán vé­geztetett : A fel folyamodásnak hely adatván, Pestmegye Vácz járási szolgabirájának 1861. évi augustus 2-án 169. sz. a. kelt s Szirotek Mátyás végrehajtást szenvedőnek hozzá benyújtott felfolyamodását visszautasító határo­zata, — tekintve, hogy a jogorvoslat ezen nemét váltó ügyi végrehajtásoknál az 1844. VI t. cz. 14. §-a határo­zottan megengedi — megszüntettetik, s a visszautasított fönebbi számú felfolyamodvány felülvizsgálat tárgyául elfogadtatván, annak folytán a nevezett szolgabírónak ezen végrehajtás körüli egész eljárása, miután az ingatla­nok elárvereltetését azonnal, és szabály ellenesen puszta szóbeli határozattal rendelte el, s igy az a főbb hiróság felülvizsgálata tárgyául nem is szolgálhat, megsemmisít tetik, s a végrehajtási összes iratok, az országbírói érte­kezlet sinórmértékül szolgáló 26-ik s ezt követő több sza­kaszai értelmében telekkönyvi hatóságilag leendő eljárás végett Pestmegye törvényszékéhez áttétetni rendeltetik. (1862. febr. 19. 3143. sz, a.) 47. Szekeres Jánosnak, Schiller Charlotta és Ková­csics András elleni váltóperében, alperesek felebbezése folytán ítéltetett : Alperesek által közbevetett felebbvitelnek s az ezzel összekötött semmiségi panasznak hely nem adatik, s a becskereki volt kerületi törvényszéknek 1860. nov. 28-án 1117 sz. a. hozott Ítélete helybenhagyatik. Indokok: Mert jelen per az előbbi törvények és előbbi per és csődrendtartás értelmében levén elintézendő, miután azok szerint a váltó betáblázás vagy bekeblezés által váltói erejét el nem vesztette, az eljáró bíróság, midőn alperesek ezen kifogását a törvénynyel meg nem egyezőnek kije­lenté, egészen törvényszerűen járt el; továbbá alperesek azon panasza, hogy felperes ellen váltóhamisítás és csa­lási bűn miatt a bírói viz-gálat elrendeltetvén, e perbeni eljárás megállítandó és a bűnvizsgálat eredménye bevá randó lett volna, mint ezen per alapos megítélésére semmi befolyással nem biró ellenvetés félreteendő volt, mert a temesvári volt országos főtörvényszék 1859. decz. 22-én kelt 97. sz. a. végzése nem a jelen váltóperbeli eljárásra, hanem csak a szóban forgó váltói követelés bekebelezteté­séből eredt panaszra vonatkozó intézkedésnek tekintendő, tehát az, ezen váltó per befejezését nem akadályozhatja (1862. febr. 18. 181. sz. a. Hivatalos tudnivalók. A nmlgu kir. Hétszemélyes táblán mart. 31. s a kö­vetkező napokon az alább irt polgári perek fognak elő­adatni: Sponer Tivadarnak Vinter Salamon örökösei ellen tulajdoni jog bekeblezése iránti pere. — Ugyanannak ugyanazok ellen telekbért követelő pere. — Gróf Szirmay Alajosnak Homberg Ágoston ellen 1250 pftnyi életjára­dék iránti pere. Élőadó Bartos János ktb. Igazítás Előbbi számunk első czikkében az 5. pont. 8. sor igy olvasandó : „az igazságszolgáltatásnak a politikai közigazgatás­tól a változhatlan" stb. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelen e lap hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési ár helyben és vidékre egész évre 8 frt, félévre 4 frt — negyedévre 2 forint ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás Belváros, kalaputcza 9. sz. Pesten, 1862. Nyomatott Beiméi J. és Kozma Vazulnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom