Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 120. szám

500 Három hónappal később Leadatott a kereset, melyet önök ismernek. Hanem Solar ésPontalba között egyesség volt kötve, melyről eddig tudomással nem bírtunk, s mire ennél fogva figyelmeztetnem kell önöket. Az alolirott Solar és Pontalba küzt következő egyesség köttetett: ,,Az alolirottak több év óta üzleti összeköttetésben vannak, nevezetesen társaságban vannak a Caisse des chemins de fer vállalatból esendő nyereségre nézve is...." Mégis azt mondák az előbbi birák, hogy Pontalba mit sem tudott arról. Ezután a Miresnek felhozott tényekre és külön isen a kényszer eladást tái'gyazó vádpontra térvén át. védő azt vizsgálja, minő volt a helyzet 1859. mart. hóban, midőn a hir elterjedt, bogy az osztrákok a Minciot átlépték, s midőn erre a császár ugy nyilatkozott, hogy az Alpesekfől Adriáig egy osztrák sem fog maradni Olaszországban. Egyéuek; kik a politikával foglalkoznak, azt hitték, hogy európai háború leend, és önök ismerik az akkori németországi érzelmekeket. És Anglia? ... Ki számított valaha erre. Mires, mint politikával foglalkozó ember, közeledni hivén a vészt, azon gondolatra jött, hogy az értékpapírokat eladja, melyek a valódi értéknek felét avagy csak negyed részét képviselték. Ez a védenczek és a Caisse érdekeben történt, mely a czimzet által, mely már értékének nagyobb részét elvesztette, biztosítva nem volt. Az előbbi birák által azon okból, hogy a különböző felek részvényei eladattak — következtetett bizalommali visszaélést tárgyazó vádnak czáfolgatásába védő a már e tárgyban Mires által tett nyilatkozat után — nem bocsátkozik. O ezeket az első bíróságnál „látszámadásnak" (comtes courants d' attente) nevezte Védő e nevezetet szellemdúsnak, de nem eléggé szerencsésen választottnak találja, és elégli nyilvánítani azt, hogy egyik védencz értékpapírjai megtaláltattak, a másik kettőre nézve a tévedés a segédek hibájából történhetett, kik a letéteményezők neveit a folyó számadások tulajdonosairól vezetett lajstromba hibásan vezették be. E körülményből védő az őt sajátságosan kitüntető kedélyességével a következő adomát beszéli el, melyet a jelenlévők feszült figyelemmel hallgatnak. '•Egy napon Lajos Fülöp ülésében mi ellenzéki férfiak a kamarában igen bosszankodánk egy felmutatott levél miatt, melyet a miniszter aláirt. Ezen miniszter Duchatel ur volt. Felhívásainkra feleletre késztetvén: azt niondá egész nyiltszivüséggel, hogy ő e levelet aláirta a nélkül, hogy olvasta volna. E nyilatkozat haragunkat nem csillapította. Ez idő óta azonban néhányan közülünk saját tapasztalásaik folytán megtanulták, hogy a miniszter csakugyan nem olvashatja el mindazon leveleket, melyek aláírás végett elébe adatnak, s hogy valóban vaktában kell aláírnia." (Nevetés a hallgatóság részérí/1). így történt Mires úrral is. Vádolja továbbá az Ítélet Mires urat azért, hogy 50,000 kötelezvény helyett 56 ezret adott ki. Cremieux azt igyekszik bizonyítani, hogy e cselekvénye Miresnek legkevésbé sem volt törvényellenes. A mi a börze erkölcsi álláspontját illeti, melyekkel önöket uraim kell, hogy megismertessem, példáimat a kormányok leg hivatalosabb forrásaiból meritendem. Az 1811. évben megrendelte Napóleon a községek javainak eladását, melyek ielentékenyek valának, és e czéfra törlesztési kUtvé rlqíi* bir>á ^>H nyek állíttattak ki, de mivel attól tartottak, hogy rendkívüli nagy számuk miatt hitelökben csökkenni fognak: maga Napóleon — jegyezzék meg önök jól — és pénzügyi ministere Mollien ezen érték papírok megvételét vették eszközlésbe ugy, hogy akkor az 5% Centé 80 frankon állott, a mi — tekintve azon időket — nagy jelentőségű volt. így működött Mollien, azon nagy pénz ember, s talán legbecsületesebb embere századunknak, ugyanaz, kinek nevére a Louvre egyik pavillona is elneveztetett, Mollien pénzuzsorát űzött, hogy az értékpapírok, értékvesztettek ne lehessenek. Később bekövetkezett a 100 napi uralom. Báró Louis pénzügyministernek meghívatván, jelentést tőn, melyben ez — Isten bocsássa meg e gyöngeségét — Mollien pénzügyi miveletét rosznak nyilvánította. A császár visszatért. Önökre hagyom, hogy ennek haragját el képzeljék. Később memoirjaiban oda nyilatkozott, hogy Louis űzött pénzuzsorát, mert a számolási czimzeteket eladta. Lajos Fülöp kormánya alatt e tekintetben történtekről közelebbi tudomásom nem levén, ezt hallgatással mellőzöm. Áttérek a köztársaság idejére, miről ugy hiszem, mint szakértő nyilatkozhatom (Cremieux 1848-ban mint igazságügy miniszter tagja volt az igeiglenes kormány nak). Miután a börze 9 napi zárva létele után ajtait ismét megnyitotta, akkor alakíttatott egy felszámitási folyam, a mi azonban hazudság volt, de akartuk, hogy az árfolyam magas legyen. A váltóügynök urak tevék ezt. A kormány — ugy hiszem mindenki elfogja hinni — ez alkalommal részes volt, mi sokkal gyöngébbek voltunk, hogysem parancsolhattunk volna, mi tűrtük, a mi történt. De még ez nem minden. Engedjék meg, hogy egy szót szóljak az 5% Rentenek 4% %-re változtatásáról, mi ellen Lajos Fülöp idejében annyian felszólaltak. A császár határozta ezt. Minisztere volt Fould ur, ki bizonyára meg nem engedte volna, hogyaRente pari-n alól szálljon. Egy vitatkozás alkalmával azonban beadta lemondását, s utódja lett Bineau (már meghalt,ugyan az, ki aBoulevardokat macadamizáltatta, miért is Mac Bineau melléknevet nyerte). O is ugy fogta fél a dolgot, hogy míg az 5% Rente 100 frankon felül áll, senki sem fogja a visszafizetést követelni. Végre is a folyam 100 frankon felül nem soká volt tartható, és a Rente 99-re esett. Csakhamar nagy számmal nyújtattak be a kincstárba a visszafizetések iránti követelések. Ezek milliárdokra fölmehettek volna, és az államnak csak 120 millió franja volta bankban. A helyzet igen válságos volt, a börze ijedelmének fokozatos elóhaladásat igen jól ismerjük. Bineau félelem és ijedség által megkapatva: összegyűjti a nagy bankárokat: ezek azt válaszoltak, hogy az árfolyam fentartására tömegestől össze kell vásárolni a Renteket. Ez megtörténvén: csakhamar megszűntek a visszafizetés iránti követelések,és a fenyegető veszélytől megmenekült a senatus. Ez a börze morálja! És minthogy ez kicsiben űzte azt, mit mások nagyban miveltek, mivel Mires 50,000 helyett 56 kötelezvényt adott ki, elakarják önök ót ítélni. Nem uraim! Cremieux kívánságára, ki elfáradott, védbeszédének bevégzésére az ülés más napra elnapoltatott. Az ülés 5 órakor oszlott el. (Folytatása köv.)