Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 117. szám

488 törvényszéki ülnökök napról napra a dologban élnek, munkaszobájukban — bureaujokban — a periratok halmaza közé temetik magokat s ott nemcsak napokat, hanem éjeket is töltenek, akkor egy oly tulajdont jellemeznek, mely a népnek legnagyobb hasznára válik, s az igazságszolgáltatás tökélyére vezet. Gondolják meg azok, inikép azon nagy emlékű férfiaink, kik igazságszolgáltatásunk díszére, s bíróságaink példányaiul szolgáltak, a munkás s nagytudományú Majláthok, Czirákiak, Muzslniak, Vay, Eötvös, Keglevicsek, mind a munkaszobákban tölték el életük legnagyobb részét s onnan áraszták a nemzet jogéletére üdvös működéseiket. A bureaucratia egészen máshol s másban keresendő. Mi azt a bíróságok körében az írásbeliségben, a szóbeliség kizárásában, a titkos, zárt ajtók melletti eljárásban találjuk fel, mik által a törvénykezés az élettől elvonatik, a hivatal szobák sűrű zárt legére szoritatik, zsibbasztó és szabadabb mozgást lehetlenitö formákba öntetik, á bíróság maga pedig az élét s társaság kebeléből mintegy kiszakíttatik, s külön kasztá alakittatik. Csak ez uton idéztetnek elő mindazon hiányok, melyek a bureaucratia elemeit képezik. És azon káros tulajdonok a nem állandó törvényszékeknél is előfordulhatnak. Mi tehát azt tanácslanók, hogy Somogy bizottmánya inkább azon legyen, hogy az érintett bureaucratiai írásbeliségtől és schlendriáutól óvja meg törvénykezését, s akkor a szabad légben és nyilvánosságban bizonynyal a bureaukratismus bűneitől is mentve leend. Még egyszer a Curia előtti nyilvánosság kérdése. ni. Mi azt, hogy a táblai jegyzők a kir. kúria üléseiben szabadon megjelenhettek , mint mondottuk, a nyilvánosság egyik bár gyönge jeléül s annak tényéül tekintjük, miszerint a titkos, zárt ajtók melletti tárgyalás s tanácskozás, mint törvényeinken nem alapuló, a kir. kúria körében sem volt szabályul tekintendő; és ebben különösen megerősít ben nünketazon eljárás is, melyeta kúriáé tárgy körül kifejtett, és mely eljárás azon elv irányában különböző időkben különböző volt. Ezen eljárás azt bizonyítja, mikép a magas kúria a t. jegyzők megjelenését csak addig engedte meg, a mig az ülések uyilvánosságát fentartatni kívánta; mig ellenben kizárta a t. jegyzőket termeiből, mihelyt tárgyalásait s tanácskozásait titkosan kívánta eszközöltetni. Ezt különösen kétségtelenné teszik egy nevezetes politikai pör eseményei. ^Mélyen szomoritó emlékek mind jog- mind politikai életünk köréből; nem mellőzhetjük még is rövid érintésüket. Szomorú emlékek, mert azok az önkénynek az igazságszolgáltatás függetlensége feletti diadalért, legfelsőbb bíróságainknak szolgai meghuuyaszkodását, a jognak legalább formáiban teljes megsemmisülését ujitják fel emlékünkben, ámbár ily szomorú tényekről — fajdalom — legújabb éveinkből is vannak emlékeink. Azon eseményeket értjük, melyek a lefolyt század | Ezen politikai vétségü perben az önkényt különösen két tény jellemzé; először azon különbféle erőszakoskodás, mely a tanúvallomások s más bizonyok előállításában nyilvánult; és másodszor azon mély sötétség, éjszerü titokszerüség, mely abban az egész eljárást jellemzé. Fontos okok lehettek, melyek az igazság barátjának, a világosságnak eltávolítását szükségelék. Ezeknek befolyása alatt, történt, mikép a magas kúria azon ülésekben, melyek eper tárgyalásában tartattak, a táblai jegyzőket megjelenni nem engedte. Legelőször határozta, hogy az ülésben csupán a bíróság tagjai jelenhetnek meg; tehát hogy az ülés szorosan véve zárt ajtók mellett tartassék — minden idegen személyek kizárásával. És ettől kezdve, tehát nem törvényes alapokon, hanem visszaéléskép jött, mint már máskor is emiitők, divatba és gyakorlatba azon szokás, mikép a politikai vétségek elleni perek, a kir. kúriában mindig zárt ülésekben tárgyaltatnak, melyekből a t. jegyzők teljesen ki vannak zárva. Ez szerint a kir. kúria törvénykezési eljárásában két rendszer követtetetts divatozott, t. i. egyik a magánjogi s közönséges bűnvádi ügyeknél, midőn a táblai jegyzők szabadon megjelenhettek; és másik a politikai perekben, midőn a t. jegyzők teljesen kizárva voltak. Most kérdjük: mi fejti meg azon különbséget, mely az ülések tartásában a politikai perekés más peres ügyek között egészén a legujab időkig feumaradott, de a mely csak a mult szazad végétől kezdődött? Mitjeleut az, hogy a t. jegyzők közönségesen beereszttettek a kúria ülésekbe, és mit az, hogy bizonyos vétségek tárgyalásánál azokból kizárattak? Lehető-e, hogy a kúria eljárása mind két esetben ugyanazonos természetűnek neveztettessék ? Ha a kúria eljárási rendszere rendesen mindig a juratusok beeresztésével is zárt ajtók melletti titkos eljárásnak volt tekintendő, lehető-e, hogy akkor még bizonyos esetben egy külön természetű titkos eljárás rendeltethetett volna ? Hogyha a kúria ülései mindig titkosoknak voltak tekintendők, mi volt azon eljárás, melyet a politikai vétségeknél a juratusok kizárásával alapított meg, és követett? Ezek mind oly kérdések, melyeket előbb meg kellene fejteni, mielőtt valaki azt állítja, hogy a kúria ülései mindig zart természetűek valának, s hogy a t. jegyzők bebocsátásában a nyilvánosság szabálya, habár csekély mértékben is nem rejlett légyen. Mindenki beláthatja, mikép e kérdések, és alapjokul szolgált eljárási különbségek csak akkor s csak az által magyarázhatók meg, ha elismerjük alaposságát azon általunk vitatott elvnek, miszerint ősi alkotmányunk s törvényeink szellemében összes törvénykezésünknek s igy annak is, mely a királyi kúria körében történt, egyedül törvényes alapjául, és elvéül a nyilvánosság szolgált légyen. Ennek folytán a kir. kúria ülései rendesen nyilvánosak voltak, azaz ilyeneknek voltak de jure tekintendők, miért azokban át', jegyzők jelen lehettek; és csak kivitelkép némely esetekben voltak titkosak, midőn t. i. azokból a t. jegyzők is végkép kizárattak. A magánjogi és közbűnvádi ügyekben tartott üléutolsó évtizedére esnek, és Budán gyász emlékű kivégez- j sek ugyanis nyilvánosoknak tekintettek, mert azokba a tetéseket vontak magok után. < t. jegyzők bebocsátattak ; ellenben a politikai vétségü tár-