Törvényszéki csarnok, 1861 (3. évfolyam, 105-147. szám)

1861 / 117. szám

489 gyalások titkosak voltak, mert azokból a t. jegyzők is kirekesztettek. Ez a kérdés tökéletes megfejtése. Minthogy a titkos eljárás csak ott kezdődött, hol a t. jegyzők kizárása alkalmaztatott, innen önkényt következik, hogy ott, hol e kízáratás megszűnt, mint a rendes polgári pereknél, ott az eljárás titkossága is megszűnt - hol pedig a titkosság megszűnik, a nyilvánosságnak kellett helyet foglalnia; következéskép a rendes magánjogi perekben az ülések nyilvánosoknak voltak tekintendők, mert azokban a t. jegyzők kizárásának megszünlóvel, a tárgyalás titkossága is kizáratott. A kir. kúria, vagyis inkább a felsőbb hatalom, melynek az, daczára nem absolut, hanem alkotmányos kormány rendszerünknek, magát teljesen alárendelte, midőn zárt ajtók mellett titkoson akarta bizonyos felsőbb politikai okokból tartani üléseit, akkor at. jegyzőket kizárta, tehát az eljáiás titkosságát kézzelfoghatólag a t. jegyzők kirekesztéséhez kötötte, és igyaz ellenkezőnek t. i. a nyilvánosságnak kellé szabályul szolgálni, akkor, midőn a t. jegyzők az ülésekben megjelenhettek. És ezek folytán igazunk van, midőn azt állítjuk, hogy maga a kir. kúria eljárása igazolja, mikép a kúria körében is szabályként a nyilvánosság volt elvül tekintendő, és hogy a t. jegyzők megjelenhetése e nyilvánosság tényeül szolgált. Kitűnik végre ezekből, mikép alaptalan azon nézet, mintha a kúria ülései de lege zárt ajtók mellett, titkosan tartottaknak lettek volna tekintendők, alaptalan, hogy a kúriai nyilvánosság csak a prokuratoriában nyilvánult volna és alaptalan az is, mintha a t. jegyzők idegeneknek nem lettek volna tekintendők, mert hamint nem idegenek a bírósághoz tartozának, akkor az ülésekből nem lettek volna kizárathatók. Nem tértünk volna vissza ujolag a kúriai nyilvánosság kérdésének fejtegetéséhez, s nem időzünk annyira mellette, ha fontos köztekintetek nem unszolnak reá. Márfenteb is nyilvánítottuk, hogy fontos okaink voltak. És ezek, hogy röviden kifejezzük magunkat, abban központosulnak, hogy a kúriában képviselt nemzeti legfőbb bíróságunk ősi tekintélye, erkölcsi súlya s befolyása épen fentartassék, s biztositassék. Mi ugyanis ezt csak az által hisszük elérhetőnek, ha a kúria a kortól s annak előhaladott eszméitől vissza nem marad, hanem azokat magáévá téve velők előhalad. Az csak úgy lehető, ha a kúria nem elégelve pusztán lételének visszaadatását, azt korszerű reformokkal is összeköti, melyek nélkül tökéletesb lét nem képzelhető. Mert bár mily visszatetszést okozzon is bizonyos körökben a franczia események s intézményekrei hivatkozásaink, tény, mikép a frank törvénykezési rendszer a legtükéletesbek egyikének ismertetett el, és tény, mikép mint ott, úgy minden műveltebb európai államokban is a bíróságok tekintélye csak a reformok alapján tartathatott fenn. Ezek között pedig legelső helyen áll a szóbeliség mellett a nyilvánosság. Minden rendszer, mely azt nélkülözi, elavultnak tekintetik, és minden bíróság iránt csökken vagy megszűnik a bizalom, mely azt eljárásában nem követi. Ez napjainkban úgyszólván biztos hévmérője a bíróságok tekintélyének s erkölcsi hatalmának. Nézetünk szerint tehát komolyan kellene arra gondolni, hogy a kúria kebelében a valódi nyilvánosság meg honositatnék, vagyis az eddiginél nagyobb terjemben alkalmaztatnék. Nem lenne szükség a csőcselék nép tömegét beereszteni, elég lenne a műveltebb közönségnek, azoknak, kik érdekeltetnek e téren, megnyitni tanács termeit. E reform létesítésére mi épen a jelen átalakulási korszakot kedvezőnek tartanok. És mi nem látunk tényt, mely a magas kúriát abban akadályozhatná. A törvényeink nem, mert ninc.=, mint már többször említettük, mely a törvénykezésnek zárt ajtók melletti tartását rendelné, nincs, mely a nyilvánosságot tiltaná. Sőt épen azért, mivel a titkos eljárást nem rendelik, s a nyilvánosságot nem tilalmazzák, jogosan lehet következtetnünk, mikép törvényeink, öszhangzásban összes alkotmányunk, s közigazgatási rendszerünk szellemével, épen a nyilvánosságot igényelik. A kir. kúria tehát a nyilgánosságot körében decretálva, nem csak nem jönne összeütközésbe törvényeinkkel, sőt inkább azok szellemében járna el. És pedig annál inkább, minthogy mint az eddigiekből már bőven láthattuk, maga a kúriai gyakorlat is a nyilvánosság mellett szól, a mennyiben a t. jegyzők megjelenhetése csakugyan világosan a nyilvánosság gyakorlatát tanúsítja. A magas kúria tehát ily reform által nem is rendelne vagy alkotna valami ujat, mert a nyilvánosság bíróságaink és saját körében eddig is meg volt, hanem csak az eddig is létezett intézményt tökéletesítené, midőn annak nagyobb terjedelmet adna. Nyomós körülmények legalább arra, hogy ezen tárgy, mint szükségessé vált korigény iránt gondolkozásra ébresztessünk. Valóban ha törvénykezésünknek Európa előtti hitelét, ha legfőbb bíróságunknak morális tekintélyét szivünkön hordjuk, meggondolást igényelhet azon tény, mikép ha körülnézzük magunkat, körülöttünk minden államban életbe léptettetik már a nyilvánosság, ugy hogy már az osztrák tartományokban is a kormány nyilvánosságra alapitotott rendszert indítványoz. Ugyan mily Ítéletet vonnánk magunkra, ha Ausztria mellett, mi mégis nélkülöznék e reformot, mi kik Ausztriában csak absolutismust és tespedés rendszerét szoktuk látni, s kik önmagunk oly büszkék vagyunk alkotmányos életünkre, melynek egyik leglényegesb kelléke a nyilvánosság, sokkal lényegesebb mint az, hogy a megyék municipalitásához tartozzék a törvénykezés kezelése, vagy a birák választása. Érlelnünk kell tehát ezen eszméket, míg valósággá nem fejlődhetnek. r. I*. Büntető jogi eset. (Vége.) k mi a vádlott ruháján talált vérfoltokróli szakértők 1859-ik január 27-kén adott véleményét illeti, ezek ugy nyilatkoznak, miszerint az orvosi tudománynak a vér vizsgálatot illető szaka még nincsen oly biztos alapra fektetve, hogy az minden alkalommal biztos eredményre vezethetne, a legkedvezőbb esetben is csak a valószínűséget lehet állítani; a jelen esetben nem merik a szakértők egész bizonysággal állítani, hogy a kérdéses vérfoltok ember vértől származtak, azonban más részt arra sincsen elegendő bizonyíték, hogy egyedül csak marha vértől származhattak volna. Mennyi idősek lehettek a vér1 foltok, a szakértők véleménye szerint, bizonyosan mégha-