Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 93. szám - Legsürgősb teendőink. A törvénykezés átmeneti rendezése körül. 4. [r.]
374 tályosai által pótlólagos aláírása és meghitelesitése, az alperesek korántsem lehettek jogosítva, az átengedett peres jószágot is megtartani, és az érette lekötött pénzbeli kielégítést is önhatalomból megtagadni; hanem inkább kötelességükben állott, a curialis döntvények 152. lapján 8. döntvény határozott útmutatása szerint felperest a felvállalt ama külön kötelességek teljesítésére törvény utján szorítani." „Tekintve, hogy ugyan ez okból alperesek által szavatosilag támasztott ellenkeresetnek is (mely a p. perrdt. 27. §-a szerint az ellenbeszéddel kapcsolatban különben sem engedhető) helye nincsen ; „Tekintve, hogy a keresetbeli kötvények értékét a NB. 1. alatti egyességgel megmentett és birtokukban megtartott jószágokkal alperesek tettlegesen megkapván, itt a követelt pénzolvasás bizonyításáról szó sem lehet." „Tekintve, hogy a mennyiben a perben álló alpereseknek még több osztályosaik levén, a kik a NB. 1. alatti egyességhez állítólag nem járultak, ezekre nézve ugyanazon NB. 1. alatti egyesség által alperesek feljogosítva valának a félbeszakadt tabuiaris pert felperes helyett saját költségén folytatni, és tőlük a javakat elperelni; és a mennyiben ezt tenni elmulasztották, e mulasztás következményeit önmaguk tartozván viselni, ezen ürügy alatt a keresetbeli tartozásból (a kötvényekben határozatlanul felvállalt egyetemleges lekötelezettségüknél fogva) legkisebb levonások sem engedhetők." „Tekintve, hogy miután a NB. 1. alatti egyességgel megszüntetett táblai pert egyedül néhai gróf Teleki József Varkucs Margittól leszármazott többi osztályos atyjokfiai nevükben is folytatta, és e per lefolyta alatt Q. R. T. U. J. V. AA. egész LL. betűkig bemutatott meghatalmazó levelek szeiintarra és a későbbi törvényes lépésekre fel is volt jogosítva, és minekutána alperesek is azáltal, hogy egyedül vele a NB. 1. alatti transactióra léptek, és M. NN. alatti jegyzékben foglalt részletes sommákat az ő kezébe fizették, a kötelezvényekben említett hajdan Varkucs Margittól származó erdélyi atyjokfiait, csakugyan volt felperes gróf Teleki József ur személyében öszpontosultan képviselve lenni tettleg elismerték — ennélfogva nemcsak annak perelhetósége (actoratus) ellen tett kifogás alaptalan, hanem ebből vont ama következtetés is, mintha alperesek csak Varkucs Margit valóságos utódainak, a kik leszármazásukat, az egyességhez való járulását, és linealis illetményüket bebizonyitandják, tartoznának fejenként fizetni, annálinkább helytelennek tekintendő, minél világosabb az, hogy alperesek szoros és egyetemleges lekötelezésüknél fogva, csupán a B. C. D. alatt beperelt kötvényeiket föltétlenül beváltani tartozván, azoknak visszavételével nemcsak a keresetbeli adósság, hanem a NB. 1. alatti egyességgel megmentett jószágokra nézve is minden további megtámadások ellen az időközben életbe lépett ősiségi törvény által tökéletesen biztosítva leendenek." „Tekintve, hogy egyik alperes Zerdahelyi Judith férjezett Ocskay Ignáczné asszonynak e perből szorgalmazott kihagyásának és felmentésének szintúgy alapja nincsen, miután férje Ocskay Ignácz ur a NB. 1. alatti egyesség bevezetésében, mint a nyitrai káptalan előtt 1831-ki május 17-én vallott teljes meghatalmazottja neveztetvén, ezen minőségben mind amaz egyességnek, mind ugyanaz nap kelt kötvényeknek is aláírására fel vala jogosítva; egyébiránt pedig maga Zerdahelyi Judith aszszony is az ellenvégirat befejezésében elismervén, hogy az egyesség aláírása után nyomban fizetendő volt 25,000 ft letisztázásához járult, és a kötvényekben lekötött adósság fizetéséhez is, ámbár nézete szerint csak az ellenkötelezettségek teljesítése reményében hozzájárulását megígérte, s e szerint az egyességnek és a kötvényeknek részéről is történt tettleges erősítését bevallotta." „Tekintve, hogy alperesek által az ellenbeszédben megnevezett több osztályos atyjokfiainak e perben kívánt pótlólagos beidézése a p. perr. szabályaival nem egyeztethető, de felesleges is, mert a keresetbeli egész tartozásra nézve feltétlenül elvállalt egyetemleges lekötelezésnél fogva, felperes ugy a régi, mint az uj ptk. szerint fel van jogosítva a pert, és a végrehajtást az alperesek bármelyike ellen intézni." „Tekintve, hogy a ptkvet bevezető nyiltparancs IX. szakasza, és 1854. jan. 16. korm. lap 21. sz. ny. par. 50. §-a csupán kölcsönvett pénzekről szólván, e rendelet szoros értelménél fogva a moratórium jótéteménye a fenforgó jelen esetre nem alkalmazható; tekintve végre, hogy a követelt kötbér és perköltségek elleni kifogások is szintúgy figyelemre nem méltók, miután az alperesek a beperelt kötvényeknek világos tartalma ellenére nemcsak NB. 2. alatt előre bocsátott törvényes intésre kötelességüknek a tartozás lefizetésévelmegfelelni vonakodtak, hanem felperestjelen költséges perre kényszeritvén, annak befejezését saját meggyőződés és jobb tudományuk ellenére alaptalan ellenvetésükkel 14 évig hátráltatták." (Folyt, következik.) Hivatalos tudnivalók. Kinevezések. Ő Felsége f. é. nov. 25. kelt legf. határozatával, gr. C z i r á k y János valóságos titkos tanácsost s Fehérmegye főispánját Magyarország országbirájává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Nógrádmegye főispánjává ifjabb gróf Zichy Ferencz valóságos titkos tanácsos ; Szepesmegye főispánjává gr. C s á k y Ágoston Örökös főispánt; Trencsénmegyében Madocsányi Pál; Unghmegyében gr. Waldstein-Wartenberg József; Ugocsában L ó n y a y Albert; Somogyban Jankovich László ; Győrben gr. Ziohy-Ferraris Bódog; Mosonban gr. Zichy Henrik ; Biharban gr. H a 11 e r Sándort; Árvában Z m e s k á 1 Mór ; Baranyában Scitovszky Márton; Tolnában Sztankováns z k y Jenő ; Zemplénben gróf Andrássy Manó ; Gömörben gróf Andrássy Aladár ; Szabolcsban báró V é c s e y József; Beregben főispáni helyettessé gróf S z t á r a y Victor ; Veszprémben F i á t h Ferencz és gr. K á r o 1 y i István a törvényesen egyesült Pest-, Pilis- és Solthmegyék főispáni méltóságának helyettessévé. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZOKOLAY ISTVÁN. Megjelenik a „TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás : Belváros, lövészutcza 8. sz. (Enzsel ház) Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1860. Nyomatott B e i m e 1 J. és Kozma Vazulnál.