Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)

1860 / 54. szám - A malom- és halászati jogról 1. [r.]

214 téritése mellett a malomból úrbéri uton kibecsültethette, sőt — mivel az 1853. márt. 2. cs. nyiltparancs 24. §-a a malomjogot minden legkisebb korlátozás nélkül föntartotta, arra nézve az 1836 : VI. tcz. rendelkezése, mely többek közt a kibecsültetés jogát is magában foglalja, most is épségben van. Ezeu a törvényekben s azoknak világos félremagyarázhatlan rendelkezésében gyökerező igazság ellenére is, az el nem törölt királyi kisebb haszonvételek közé tartozó malomjog ellenében a gyakorlati élet terén számtalan nehézségek gördülnek. így a vízi, különösen a dunai malmokat illetőleg némelyek átalában tagadják a volt földesúrnak jogát bizonyos bért szedhetni a malmoktól, azon nézetből indulva, hogy a molnárság gyakorlata hatóságilag biztosított iparüzlet lévén, sőt a különben is szabad folyókon lévő malomhelyek a hatóság által jelöltetvén ki, aztán az iparüzlettől jövedelmi adó is fizettetvén, a volt földesúrnak bérszedési joga nincsen. — Ezt természetesen csak oly emberek állítják, kik a törvényt nem ismerik , de állításukban annál nehezebb őket — bármily törvényes okokkal is — megingatni, mert a dolgot nem értik, s mert a hatóságok részéről nem mindenhol használtatik fel a kellő erély, velük a közöttük s a malomjog tulajdonosa között létező jogviszonyt kellőkép megértetni. — Ismét mások — sitt már törvénytudókról is szólok — azt állítják,hogy a volt földesúrnak nincs joga a malomdijat meghatározni s ezen nézetük támogatására, szeretnek az 1836 : VI. tcz. 8. §-ára hivatkozni, ugy akarván e törvényt magyarázni, mint ha a Dunán és Dráván lévő malmokra ott megszabott 8 ftos dij általában országos érvénynyel lett volna kimondva. Az első állítás alaptalanságát fölösleges mutogatni, a másodikét pedig kimutatja maga a hivatkozott törvényczikk, mely a dunai s drávai malmoknak diját egyenesen a Pozsega, Verőcze s Szeréin-megyékben lévő malmokra nézve állapítja meg. Máshol t. i. nem a most említett megyékben, hanem az ország legtöbb vidékén, az volt a szokás — és miután számos Ítéleteknek szolgált alapul, törvényes szokás, hogy a volt földesúr a helyi forgalom, a termés és gabonaárak viszonyaihoz képest majd leszállította, majd fölemelte a malomdijakat. De nem is férhetett volna ilynemű korlátozás össze adomány alapján birt jogának szabadalomszerü természetével, hacsak iránta különleg nem intézkedett volna a törvényhozás, a mi pedig épen nem történt. A volt földesuraknak törvény által biztosított malomjogára nézve tehát a hajózható folyókon csak az vol na kívánatos, hogy — mennyiben ezen jog továbbra is fentartatik, — a hatóságok az egyes malombirtokosokat díjfizetési kötelességükről kellőleg fölvilágosítsák , mire legjobb alkalom nyílik akkor, midőn az egyes malomhelyek folyamrendőri tekintetekből — hatóságilag kijelöltetnek, mely kijelölésnél az illető volt földesúrnak is képviseltetnie kell, vagy legalább — kellene. Legfelsőbb-törvényszéki döntvény. Az id. p. perrendt. 356. §hoz. Eskübejelentési határidő elmulasztása esetébeni visszahelyezés kérdésében. A b —i cs. k. jár. hivatal ... sz. a. Ítéletével M. J. alperesnek az ellene Sz. F. felperes által beperelt 210 ft tőke, kamat s perköltségnek 14 nap alatti fizetése azon föltétel alatt hagyatott meg : ha ő — alperes — a főesküt egy a per folytában előfordult döntő körülmény felett le nem tenné. Ennek következtében továbbá alperesnek a polg. perr. 272. §-a nyomán meghagyatott, az ítélet jogerőre léptétől számítandó három nap alatt a fenti esküt a rendes jogi következmények terhe alatt bejelentve, annak idején letenni. Az ítélet M. J. alperes ügyvédének 1859. jan. 4-kén kézbesitetvén, de miután ez fontos ügyek be ni utazásra rögtön elindulni kénytelenitetett, alperest arról értesíteni elmulasztotta, s így ez utóbbi csakis ügyvédének jan. 29. visszatérte után jutott az Ítélet s a történt mulasztás tudomására. Más ügyvédet vállalva tehát alperes még (1859) febr. 2. visszahelyezésért folyamodott a p. perr. 356. §-a nyomán az elmulasztott eskübejelentési határidő iránt, s a fenti tényállás előadása mellett bebizonyitá : hogy önvétségén kül történt légyen a mulasztás, miután ő csakis jan. 29. jutott a különben volt ügyvédének jan. 4. kézbesitet ítélet s egyszersmind az ugyancsak volt ügyvéde által az eskübejelentési határidőre nézve történt mulasztás tudomására. Az e visszahelyezési kérvény feletti tárgyalás folytán a b—i cs. kir. jhivatal folyamodót a visszahelyeztetés iránti kérelmével elutasitá s a mulasztó ügyvédet mindkét (fel- s alperes) fél költségeiben elmarasztá; miután: „az id. p. perr. 355. s 356. §§-ai öszhangzó rendelete folytán nem lenne feltehető, hogy a rendes felhatalmazással ellátott ügyvéd képviselte (megbízója) irányában egy harmadik személynek tekintethetnék." Ezen elutasító végzés ellen mind az elutasított alperes — visszahelyezést kérő — mind annak volt ügyvéde — ez utóbbi a reá rótt költségfizetés tekintetéből — felülíolyamodással élt. Az első felhozá, miszerint: „okvetlen álnézetből kellé kiindulnia az első bíróságnak, midőn a peres félnek felhatalmazottjávali azonosságát feltéve, az ügyvéd mulasztása által a fél érdekeit vesztetteknek véli nyilváníthatni; miután az ügyvédek , mint felhatalmazottak irányában léteznie kell azon kivételes elvnek, miszerint azok önálló vétségeik által az illető fél jogainak sérelmet szenvedni, a félnek károsodni nem szabad." Az illető cs. kir. főtörvényszék 1859. máj. 4. 3869. sz. a. kelt határozatával az első bírósági végzést megerősité a következő Indokokból: „A fenérintett esküt rendelő ítélet alperes kellően felhatalmazott ügyvédének kézbesitetvén, e kézbesítés a törvények értelmében az alperes saját kezeihez történttel egyenlő joghatályu, s e szerint alperes az ítélet tartalmáróli tudomását vagy nem tudomását indokul bármi mulasztás tekintetéből fel nem hozhatá; sem az ellenfélnek ez állítólag nem önokozta mulasztás által nyert jogaira nézve gátló hatást nem gyakorolhat, hanem egyedül csak az állitott mulasztás okozója — ez esetben volt ügyvéde — ellen formálhat kártérítési igényeket." Alperes — visszahelyezést kért fél e két egyhangú végzés ellen rendkívüli felülfolyamodást adott be, melyben különösen kiemelé a valamely fél s ügyvéde közt fenforgó jogviszonyok sajátságait s azon káros következményeket, melyeket ilyes azonosításnak a különben sem