Törvényszéki csarnok, 1860 (2. évfolyam, 1-99. szám)
1860 / 35. szám
140 golt ingókhozi tulajdonjogának kimutatása végett, kiket e végből kihallgattatni kért. Az ennek következtében 1857. nov. 21-kére elrendelt tárgyaláson elsőrendű alperes képviselője tagadja jegyzőkönyvileg, miszerint ő s illetőleg az ő helyettese a végrehajtást egy idegen az azt szenvedőétől különböző lakban eszközöltette volna; tagadja, hogy tudomása lett volna arról, mikép az nem a végrehajtást szenvedő lakása légyen, azon kifogást is teszi, mikép felperesnő az igényelt állítólag végrehajtás alá nem vehetett ingókat meg nem neveztetem pedig oly ismertető jeleket nem adott elő, melylyek azoknak azonosságát bizonyítanák, sem pedig azon zálogolt ingókhozi jogczimet, vagy a kérdéses ingók szerzési módját elő nem adta 5 s azért felperesnő e keresete teljesen helytelen s meg nem alapitható s ennélfogva a felperesileg felhívott tanuk is a tárgy határozatlansága folytán ki nem hallgathatók. Másodrendű alperes elismeri felperesnőnek kizárólagos tulajdonjogát az igénybe vett ingókra nézve. Ugyanaz nap (1857. nov. 21.) délelőtt %12-kor felperesi ügyvéd megjelenvén , a jegyzőkönyvbe azt iktatta be, miszerint első alperesnő S. Aloisia ügyvéde H. neki ellenbeszédét azon kéréssel küldte át ügyvédi irodájába, hogy ő (t. i. felperesi ügyvéd) válaszát irja utánna, s igy történt, hogy alperesi ügyvéd az ő bizalmával visszaélvén, őt a tárgyalásoni megjelenéstől visszatartóztatta, s fele ellen makacssági ítéletet hozatott, miért is kérte a visszahelyezés megengedését, ezen kérelem feletti tárgyalásra uj határnap kitűzését, és alperesi ügyvédnek az okozott költségekbeni elmarasztalását. E végett a tárgyalás 1858. jan. 2. rendeltetett, melyfelperesi ügyvéd elmaradása és alperesi meghatalmazott kérelme folytán febr. 3-ra halasztatott, a melyen első rendű alperesnő részéről az ellenbeszéd folytatólag következőkben terjesztetett elő : hogy tudniillik felperesnőnek 14584/1857. sz. alatti visszahelyezési kérelme megengedhetlen; mert nem igaz, miszerint H. alperesi ügyvéd felperesi meghatalmazott bizalmával visszaélt volna; — továbbá, hogy felperes által az 1857. nov. 21. tárgyalás alkalmával a jegyzőkönyvbe igtatott állitások szinte valótlanok, mert az 1857. nov. 18-ra kitűzött tárgyalás a végett halasztatott el nov. 21-re, hogy alperesnő ezen 3 nap alatt ellenbeszédét és viszonválaszát, valamint felperesnő válaszát elkészítve az eljáró bíróság elébe hozhassa; és alperesi ügyvéd másod napra az ellenbeszédet a válasz beiktatása végett felperesi meghatalmazotthoz el is küldte, ez azonban sem az ellenbeszédet a viszonválasz beiktatása végett el nem küldte, sem pedig 1857. nov. 21. délelőtti fél 12 óráig a bíróságnál meg nem jelent a tárgyalásra; miért is felperes ellen makacssági ítélet hozatala kéretett. Az érdemlegességet illetőleg alperesi ügyvéd az előterjesztett ellenbeszédre hivatkozott. — Erre felperesi ügyvéd a válaszban az alperesi állításokat tagadja, és első rendű alperesnő ügyvédjének a főesküt arra nézve felajánlja : hogy segédje nov. 21. a felperesi ügyvéd irodájából felperesnő válaszát (replikáját) el nem hozta és ugyanazon délelőtt 10 óra után azt neki át nem adta, az azonban el nem fogadtatott és később vissza nem küldetett légyen; — visszakinálás esetében késznek nyilatkozván felperesi ügyvéd azt igenlőleg letenni. (Vége következik.) Törvénytár. — 1860. apr. 22. adatott ki a birodalmi törvénylap XXIV. darabja következő tartalommal : 97. sz. A belügyminisztérium 1860. apr. 17. kelt s minden koronaországra nézve érvényes kibocsátványa, az Ausztria s az egyházi állam közt, a törvényszékeknek polgári jogügyekbeni iratváltása iránt kötött egyességre vonatkozólag. 98. sz A pénzügyminisztérium 1860. apr. 18. kelt s mindazon koronaországokra nézve érvényes rendelete, melyek számára az 1859. dec. 20. iparrend (btl. 227. sz.) kiadatott, azon iparokra vonatkozólag, miknek üzlete kivételesen a pénzügyi hatóság beleegyezéséhez vagy engedélyéhez van kötve. 99. sz. A pénzügyminisztérium 1860. apr. 19. kelt rendelete, melylyel a salzburgi adó-igazgatóság föloszlatása hirdettetik ki. 100. sz. A pénzügyminisztérium 1860. apr. 19. kelt s Magyarország, Erdély, Horvát s Tótország , a Szerbvajdaság s a temesi bánságra nézve érvényes kibocsátványa, azon elvek iránt, melyek szerint fog jövőre a cs. kir. dohánykezelőség, saját dohány szükletének bizsitásánál eljárni. Hivatalos tudnivalók. Kinevezés. B e 11 a á g h István államügyészi helyettes a pesti orsz. tszéknél, főállamügyészi helyettessé tanácstitkári ranggal a pesti főtszékhez. Pályázatok. Pesti pénzügyi ügyészségnél fog. gyakornok 315 fttal 6 hét a. — Kassai orsz. tszéknél orsz. tszéki állomás 1890 fttal 4 hét a. — Csabai szbirós. irnok 315 fttal máj. 15-ig a gyulai megyei elnökséghez. Csődök. Sümegi szbirós. P ü z i k Elek gogánfai birtokos el. perü. Horváth János és Kovács László bej. jun. 22. vál. jun. 25. — Lőcsei mtszéknél Heyszl Károly késmárki lakos el. perü. Nagy Hugó és Szontagh Vilmos bej. jul. 18. vál. jul. 23. — Zágrábi kat. tszéknél Ognienovits Mihály nyug. cs. kir. kapitány hagyatéka el. perü. Zorictic Antal bej. aug. 6. vál. aug. 16. — Otocari határ ezredi kat. parancsnokságnál Boroevits Antal és T i a n Mark ottocai lakosok el. perü. Milosevits helyb. irnok bej. jul. 16. Egyességi elj. Újvidéken Georgievits Mihály keresk el. bej. máj. 8. Bibits Döme közjegyzőnél. — T emes váró tt Weil Moritz keresk. el. vez. Hirschfeld József közjegyző. Csődmegszüntetések. Sz.-V ár aljai szbirós. David o v i t s Sámuel helyb. kalmár el. — Munkácsi szbirós. Meise 1 s Jakab helyb. keresk. el. — Beregszászi mtszéknél Tóth Mária szül. Kézy ellen. — Pesti keresk. tszéknél K 0 11 i n s z k y Zsigmond keresk. ellen. Felelős szerkesztő és kiadó-tulajdonos SZ0K0LAY ISTVÁN. Megjelenik a ..TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK" jelen alakban — hetenkint kétszer — kedden és pénteken. — Előfizetési árak egész évre 6 frt, — félévre 3 frt — negyedévre 1 frt 70 kr. ausztriai értékben. — Szerkesztői szállás: Belváros, fehérhajóutcza 7. sz. 2-ik emelet. Ide küldendők mind a levelek , mind az előfizetési pénzek. Pesten, 1860. Nyomatott B e i m e 1 J. és Kozma Vazulnál.