Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)
1859 / 24. szám
97 mint saját kizárólagos tulajdonukat jelentették be, valamint a periratokhoz mellékelt bejelentési jegyzőkönyvből is látható, hogy az Sz. V.-féle kiskorú árvák részére az apai örökrészük, mely ezen kérdésben forgó ingatlanokra betábláztatott, csupán készpénzben lőn követelve és nem követeltetett azon czim alatt azon ingatlanoknak egy része — természetben — in natura. A másik panasz-ok tekintetéből pedig azért nem, mivel az átalános polgári törvénykönynek 63. sz. alatti függeléke szerint az árverés érvénye tiltott Összebeszélések miatt meg nem támadtathatik. (Legf. törv. dönt. 1858. nov. 2. 10,710. sz. a. Döntvénytár. A bünt. törv. 101. §-hoz. A hivatali hatalommal való visszaélés, melyről a 101. § rendelkezik, sokszor oly körülményekkel párosulhat, melyek azt oly közeli érintkezésbe hozzák részint a sikkasztás, részint a csalás bűntettének fogalmával s kellékeivel, hogy alaposaknak látszható kétségek támadhatnak aziránt, váljon hivatali visszaélés, vagy nem sikkasztás vagy csalás esete forog-e fenn. Ily kétségekről számos bírósági ítéletek tanúskodnak , mint több rendbeli legfelsőbb döntvények is, melyek az ellentétes alsó itélvények nehézségeit eloszlatni igyekeznek. Ujabban azon eset adta elő magát, hogy bizonyos adó hivatali ellenőr, ki egy féltől bizonyos annak részletes fizetéséül szolgáló pénz öszveget hivatalos állásánál fogva átvévén, a helyett hogy azt a pénztárba beszolgáltatta, s a történt fizetést rendesen bejegyezte volna, azt magának megtartotta, és hogy e sikkasztását elpalástolhassa s eltitkolhassa, e czélnak megfelelőleg meghamisította azon hivatalos bizonyítékot, mely a félnek fizetése megtörténtének tekintetéből fedezéséül s biztosításául szolgálandott. Kétségek s ellentételes határozatok keletkeztek az iránt, váljon ez esetben nem sikkasztás vagy csalás követtetett-e el? Mint emiitettük e tárgyak körül már több rendbeli döntvények keletkeztek. A mi nevezetesen a csalás bűntettét illeti, egy döntvény (1852. jul. 1-ről) kimondotta, hogy csalásról csak ott lehet szó, hol valaki ravasz, álnok előadások által vétetik reá, hogy az illetőre bizonyos ingóságot rábízzon, ugy hogy csaló tévedésbe hozatal által történj ék azon ingóságnak tőlei kicsalása, mely tévedésbe hozatal nélkül kell, hogy meg sem történt volna a reá bízás. — Következéskép fentebbi esetben sem követhetett el az ellenőr csalási bűntettet. —• Egy más esetben egy hivatalnok jött elő. ki átiratások végzésével s az illető díjaknak felektőli átvételével volt megbízva akkép, hogy arról a fizetési jegyeket szinte ő kiállította, de azután főnöke által alá kellé íratnia s igy kiadnia, ő a dijakat magának megtartotta, az átíratásokat nem eszközlötte, s a dijakról a feleknek a főnöke aláírásának utánzásával kiállított bizonyítványokat adott. Az egyik alsó bíróság hivatal hatalommali visszaélést talált ez esetben, mig a másik ellenkezőleg itélt. A legfőbb törvényszék (1856. máj. 14.) pedig kimondotta, hogy azon hivatalnok valóban hivatali hatalommal való visszaélést követet el; mert a könyvvitelre megbízatva levén hivatali hatalommal volt felruházva, és az ezzel való visszalés már abban is benfoglaltatik, hogy a felek által kért átíratásokat szándékosan elmulasztotta, nem teljesítette. Tehát a bünt. törv. 101. §. alá tartozó hivatali hatalommal való visszaélést már bevégezte, mielőtt csalási tetteihez t. i. a hamis okiratok kiállításához kezdett volna, melyek által a czélzott pénznyereséget magának biztositani akará. Ennélfogva ezen későbbi — csalási — cselekvények a már előbb létezett súlyos visszaélési bűutettnek természetét meg nem változtathatták ; sem önállólag magokban nem vehetők tekintetbe, hanem csak ugy tekinthetők, mint az előbbi bűntettnek járulékos körülményei. Ezen eset és döntvény mint látható szoros összefüggésben s hasonlatban van azon esettel, melyet fent egy adó hivatali ellenőrről adtunk elő. Ennél is történtek nyilatkozatok aziránt, hogy csalás bűntettét követé el, mivel okirat hamisítást követett el. Azonban ugyanazon nézetek alapján, melyek a fentidézett 1856. máj. 14. döntvényben fejtettek ki. s melyek a jelen eset körülményeire is teljesen alkalmazhatók, a legfelsőbb törvényszék ismét azt mondotta ki, hogy ez ujabb esetben sem forog fenn, sem sikkasztásnak, sem csalásnak bűntette, hanem a kérdéses ellenőr valóban a bünt. törvény 101. §. alá eső hivatali hatalommal való visszaélést követett el. (1857. jul. 2. 6,470. szám alatt kelt döntvény). Jogi irodalomAz 1859. évi folyamból már számosb külföldi jogi folyóiratnak első füzetei jutottak kezeinkhez , azoknak lényegesb tartalmát most bemutatni kívánván. „Grerichtssaal" Zeitschrift fiir volkstümliches Recht. 1859. I. Első czikkje: Die Stellung und A ufgabe der Staatsanwaltschaft— von Schwarze — a bűnvádi törvénykezésnek egyik legjelentékenyebb kérdését tárgyalja. — Az államügyészség különösen ujabb időkben a jogi vitatkozásoknak egyik legkedveltebb s leggyakoribb tárgyát képezi. Nem ismeretlen ez utóbbi időkból hazai irodalmunkban sem, mint Szilágyi Virgilnek a „Törvénykezési lapok"ban (1857. 17. s köv. szám.) megjelentjeles czikkjei tanúsítják. Az ausztriai jogirodalomban a G-e r. Z e i t u n g több érdekes értekezést adott róla, különösen Lienbachertól (1855. 54. 124. sz). A kül irodalomból tájékozhatás végett legyen megemlitve : P r e y die Staatsanwaltschaft in Deutschland und Frankreich; Tippelskirch: Archív von Goltdammer II. 447. Ortlof: Zeitschrift für deutsches Recht VI. 254. Sprung Gerichtssaal 3. Jahr. I. 161. Bertral u. o. IV. Jahr. I. 157. — Buttel: Schvvurgerichts Zeitung 1857. 14. s u. o. G r o s 112 lap. He rmann és Ke y s e r az Archív des erim. Rechts 1858. 289. s 1856. 167 lap, és M i 11 e r m a i e r az Archív des erim. R. (1855. 205 lap) és Gerichtssaal (1855.) több füzeteiben.—Schwarze az idézett ozikkben átmenve czáfolólag azok nézetein, kik vagy igen is magasra akarnák — a bíró fölibe ís — az államügyész hatalmát emelni, vagy e hivatást épen feleslegesnek is tartják, azon jelen tudomány által jóformán elfogadott véleményt nyilványitja, hogy az állam ügyésznek nem levén szabad a bűnvádi perben pártfelet képezni, a mint hivatása a bűntető törvény megszegéseit büntetés alá vonatni, épen ugy kötelessége mindazt is felhozni, mi a vádlott beszámítási enyhítésére vagy ártatlansága tekintetéből tudomására jönne. Működése elvei ekkép azonosok levén a bíróéval, hivatása mind a mellett nem felesleges, sőt szükséges, mert ha a vád indítvány tétele és a bizonyok előállítása s megalapítása ugyanegy hivatalnokra bízatnék, a részrehajlatlanság könnyen veszélyeztetnék, midőn a tárgyalásnál az indítvány nem eléggé igazoltnak tűnne elő. — Megczáfolva O r 11 o ffot, ki az államügyészben csupán köz vádlót, a vádlott ellenét, az állam nevébeni megtámadót lát, megalapítja azon józan nézetet, hogy annak hivatása legyen a tényleges igazságot kivilágítani, és az igazságos ítélet előállítására közreműködni; különösen indítványaival a hiányok kitöltésére, ellenmondások kiegyenlítésére, és a bizonylati eljárás ellenérzése által. Egy másik czikk Mittermaiertól van: Der Mi 1 derű ngsgrund der sog. verminderten Zurechnung nachden ne u esten psychiatrischen Forschungen und der legislativen und rechtswissenschaftlichen Ve r hand 1 ung e n. E tudós itt ismeretes roppant olvasottságával azon kérdést tárgyalja : váljon a csökkent beszámítás mint büntetés enyhitési ok szükségeltetik-e a bünt. codexekben. Alapjait feltalálja s régibb korban is, nevezetesen a közép korban, a németeknél, olaszoknál, átnézetét adván az ujabb olasz, frank, német törvényhozásoknak is. Ennek akkor van helye, midőn nem léteznek akarat szabadságát semmisitö lelki betegségek, melyek a
