Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 15. szám

Pes, kedd Febr. 22. 1850 15. szám- Első év. TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK, TARTALOM A váltóelévülésről tekintettel a birói illetőségekre. S z i n o v á c z Györgytől. —Legfelsőbb törvényszéki döntvények. Közölve dr által Pestről. — Végtárgyalás Rózsa Sándor ügyében a budai orsz. törvényszék előtt. (Folyt, és vége.) A váltóelévülésről tekintettel a túrói illetőségre. Pesti váltótörvcnyszéki tanácsos Szinovácz György úrtól Azon sajátságos nézetek közt, melyek szerintünk a váltó eljárás kinövéseit képezik, nagyon előtérben áll azon máris megállapodottnak nevezhető gyakorlat, melynél fogva elévült váltóra is fizetési meghagyást rendel a biró. Ezen nézet azon másikból törekszik igazolni magát, mely a haladottabb jogfogalom hátrányára az önálló váltótörvény elveit a polgári törv. könyv oda nem illő szabályaival meggondolatlanul zavarja össze. A polgári törvénykönyv 1501. §-ának azon rendelete, mely szerint az elévülés hivatalból figyelembe nem vétethetvén, arra a biró csak a fél kifogása folytán tartozik tekintettel lenni, nézetünk szerint csak közjogi esetekre lehet alkalmazható*). Mert a váltóelévülés, mely ha bekövetkezett is, magát a követelést nem praescribálta, hanem csak azon formális jogot, melynek alapján a követelő fél csak a szigorúbb váltóeljárás teréről lón leszorítva, a közjogi elvektől merőben eltérő formális jognak levén kifolyása, következményeiben szinte ezen utóbbinak elvei szerint kezelendő, s ha valahol, a váltóeljárásnál bizonyosan szigorúan követendők a fennáltó rendszabályok, mint mindannyi ellentétei a közjogi eljárásnak, nemcsak az intézet szilárd kezelése, de a felek jogainak rövid utoni megőrzése tekintetéből is. Már pedig, ha a váltóüzletet, mely a kereskedelmi forgalom szükségletéből merült fel, hasonvonatkozásu czélja szerint vizsgáljuk, a küztürvény rendeletének eme hivatlan alkalmazásából nem egy zavar tolja elé magát, a valtóforgalomra nézve veszéllyel fenyegetődző. A váltóelévülés ugyanis kétféle, az egyik az, melynek bekövetkeztével az elfogadó elleni váltójogi kereset enyészik el; a másik pedig, mely a viszkereseti jogok elévülésére vonatkozik. A mi az elsőt illeti, ehhez ugyan tűrhetőbb következetlenséggel hozzáférhet a fönnebb érintett közjogi elv szükségtelen alkalmazása , mert ez esetben a perrel megtámadt személy a váltón létező eredeti főadós levén, annak meghallgatás nélküli elmarasztaltatása a váltóüzlettel összfüggésben álló egyéb érdekekkel nem jön ütközésbe; — de annál kevesbbé alkal*) Az ellenkező nézet nálunk csak a polg. törvénykönyv életbelépte óta merülvén fel, ugy látszik ugyanannak kíséretében származott át hozzánk , mert Ausztriában 1850-ki május hó 1-ső napjáig , a midőn t i. a közönséges válrsz. ott is életbelépett, a váltóra nézve ugyanazon elévülési határidő volt szabva, mint bármely közjogi kötelezvényre , s annálfogva a váltóelévülés következményei egéíz odáig a közjog szerinti elévülés következményeivel egészen azonosok voltak, a mi azonban ma már, az összes birodalomban egyforma következményekkel fennálló új váltórendszabály ellenében, zsinómértékül tán ott sem szolgálhat. Értekező. mázható okszerüleg ezen elv a viszkereseti jogok elévülésére, mely a törvény világos rendelete által kötelezettségtől mentessé vált hátirók, és hathatosok biztonságát sértené. — Ezen állítás begyőzésére nézve világító szövétnekül szolgál a vrsz. 83-ik czikke, mely szerint csupán a kibocsátó és elfogadó, mint eredetileg szerződött felek, maradnak elévülés után is a tulajdonos irányában, természetesen közjogilag, s annyiban kötelezettek, amennyiben viszonlagosan egymás kárával gazdagodnának ; azon hátirók ellen azonban, kiknek váltói kötelezettségük megszűnt, ily keresetnek még közjogilag sincs helye, a mi által az van kimondva, hogy míg egyrészről az. elfogadó, és kibocsátóra nézve a 77. és 83. czikkek szerint a törvényes elévülés bekövetkeztével csak a váltójog enyészik el, addig a viszkereseti jogok az elévülés beálltával teljesen, é? örökre megszűnnek, praescribáltatnak. A polgári törvénykönyv idézett 1501. §-a az elévülésről általában szólván, ha annak rendeletét a váltóelévülésre is alkalmaztatjuk , ezen alkalmazásnak szinte általában kell történni, valamint hogy ugy is történik, a minek aztán természetes következménye az, hogy a váltó forgatói, kiket a törvény a megtámadtathatásukra kiszabott határidő hasztalan lefolyta után , minden kötelezettségtől örökre felmentett, kiszámithatlan évekig, sőt tán még utódaikban is, a megtámadtathatástól való félelem tart íbgva, soha sem lehetnek biztosak, váljon rég megszűnt viszkereseti kötelezettségük miatt, nem vonja-e őket valaki a váltóeljárás kérlelhetlen szigora alá. E körülménynek komolyabb megfontolása megdöbbentheti az üzért, ki a váltók kézről-kézre adásában életerőt lehel azon törvénybe, melynek akarata szerint a váltó a kereskedelmi forgalomban képviselője legyen a készpénznek, s emeltyűje a kereskedés- és hitelnek. De elvontan mindezektől, vizsgáljuk kissé közelebbről, váljon az elévülés figyelembe nem vétele támogattatik-e akár szükség, akár okszerűség által, sőt ezen közjogi elvnek a váltóeljárásra való áterőszakolásával nem idéztetik-e elé inkább tán zavar? Mi részünkről ezen eljárást sem szükségesnek , sem okszerűnek el nem ismerhetjük; szükségesnek nem. mert miután a váltójog elévülése a fél kifogása folytán mégis csak figyelembe veendő, az pedig, hogy a panaszlott ezen kifogást, mely által a váltójogi szigortól menekszik meg, saját kárával elmulassza, nem is képzelhető, mire való a hasztalan költséggel járó idővesztegetés? — hisz a dolog természetében fekszik, hogy mielőtt valakit megperlünk, megkísértjük követelésünk beszedését magán uton eszközölni, a midőn aztán az adós ugy is nyilatkozik, s ha fizetni akar, fizet, vagy egyezkedik, ha pedig nem, akkor előáll perlés esetében az elévülési kifogással, melynek eredményét perlő és perlett előre tudják. — De okszerűség sem nyilatkozik ezen eljárás mellett, merL alapja a fönnebbiek szerint, 15