Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)

1859 / 15. szám

58 előrelátható czéltévesztés levén, azon egyetlen indok pedig, hogy az elévülés rendesen kézbesítettnek igazolt keresetlevél, vagy perközlés által törvény engedte módon megszakasztatott, annálfogva enyészvén el, mert ennek a keresetlevélben legalább is felhozva kellene lenni, különben az, nem a p.r.t,4-ik és 9 ik §§-ainak megfelelőleg készült, s tárgyalás esetében az eljárás rendét zavaró hibás beadványul levén tekintendő, az igazságszolgáltatás érdekében sehogy sem mutatkozik elégséges indok arra, hogy a fönnebbi közjogi elvnek czéltévesztő alkalmazásával az önálló váltótörvény szellemének megfelelő rendszabályok össze-vissza zavartassanak. Hátra van még kimutatni, hogy a váltóelévülésnek azonnali figyelembe nem vétele előre is képviseli azon nyominasztó zavart, mely abból a birói illetőségre nézve mintegy erőszakosan idéztetik elő. A vrsz. 77. czikke szerint ugyanis az elévült váltó nem váltó többé, hanem épen azért, mert csak a benne rejlett váltójog évült el, közjogi kötelezvénynek tekintendő, ilyen felett pedig a váltótörvényszék, az illetőségi törvény 55-ik §-a ellenére nem biráskodhatik, mert a p. p. r. t. 2-ik §-a világosan azt rendeli, hogy „oly keresetek, melyek tárgyára nézve hatáskörét a bíró illetéktelennek találja, azonnal hivatalból visszautasitandók"; midőn tehát a váltótörvényszék a törvény ily világos rendelete ellenére is, elévült váltók felett bíráskodhatni illetékesnek tekinti magát, épen azokban kelti fel a zavart, kik a vrsz. szellemével kellőleg megbarátkozva, a törvény rendeletének szigorúan megfelelni iparkodnak; — megtörténik ugyanis számtalanszor, hogy a hitelező elévült váltó alapján nem váltóbirósághoz, hanem egyenesen az adósnak személyi bírájához lordul, mely utóbbi azonban a váltót csak külalakja után ítélvén meg, a perlőt annálfogva utasítja vissza, mert szerinte váltó felett bíráskodhatni csak a váltótörvényszék, vagy az ennek helyét pótló országos vagy megyetörvényszék van felhatalmazva, a perlő fél tehát kénytelen, akarata, meggyőződése, és a törvényből merített tudománya ellenére, előbb a váltóeljárás terére lépni, s csak az ott nyert elutasító végzés, vagy épen ítélet nyomán fordulhat ujolag adósának azon személyi bíróságához vissza, melytől már előbb visszautasító határozatot kapott, a mely már most az ügyet felveszi, s ítéletet hoz épen ugy, mint azt azonnal teendette, ha a dolog rendes útját követé vala. így állván a dolog, és nem máskép, bizonyára hasztalan keresnők ezen eljárásban ama okszerűséget, mely a váltóelévülésnek azonnali figyelembe nem vételét,az igazságszolgáltatás érdekében igazoltnak, helyesnek, s ohajtottnak tanusitaná. — Mi részünkről azt tartjuk, hogy az elévült váltó birtokosa, ilyen követelésével váltóeljárást nem, hanem csak közjogi utat követelhetvén , ha keresetével az adós személyi bíróságához fordul, ez azt, ha a váltó elévültségéről meggyőződött, vissza nem utasíthatja, hanem a mennyiben az ügy, az illetőségi törvény szerint, az összeg (substratum) tekintetéből is, hivatása köréhez tartozik, törvényt és igazságot szolgáltatni köteles. LegfeI§őI>lb-<ÖFYény§zéki döiiávények Közli dr y. Pestről. Több mint tiz éve, hogy G. Adolf ellen Pesten csőd nyittatott, t. i. 1848. év april S-kán. A bukottnak nője G. Fáni részéről 6,000 frtnyi hitbér (dos) és 4,000 frtnyi hozomány iránti követelés jelentetett be. Mindkét igény, még 1819. évről származva, megítéltetett az első bíróság I által, hanem osztályozás alkalmával, mindkettő a IV-ik osztályba lőn besorolva (1857. nov. 24-kén 33,672. sz. a. és 1858. jan. 26, 9310. sz. alatt). Ez ellen Gr. Fáni fölebbezéssel élt, követelve, hogy jogigényének tárgya a III. osztályba soroltassék. Az orsz. fő tör vény szék (1858. 7825. sz. a.) G. Fáni fölebbező irányában a hitbér osztályozására nézve az első bíróságnak ítéletét helybenhagyta; míg ellenben a hozomány tekintetébőli osztályozást megmásitandónak találta akkép, hogy az — 4000 frt öszvegben a IV. oszt. helyett a III. osztályba soroltassék — és pedig következő indokokból u, m. Azon körülménynél fogva, mikép a Gr. Fáni által igényelt, s részére még 1850. aug 13. megítélt hűbér 1819-ben biztositatott, de be nem tábláztatott, ennélfogva ezen követelés az előbbi törvényi szokások alapján (nevezetesen 36 decisio 160 lap, s 20. dec. 164. lapon) csak egyszerű adóságként volt tekintendő; és ennek folytán az 1840. törv. 22. cz. 89. §. c. pontja szerint a követelések IV. osztályába,volt besorolandó; miért e tekintetben az első bírósági ítélet helybenhagyandó volt. Ellenben a 4000 frtnyi hozományra nézve az első bírósági osztályzási ítélet meg volt változtatandó; mivel az 1840. törv. 22. czikkje 85. §. c. pontja alatti azon rendeletének, miszerint a III. osztályba csupán azon hozományi igények lettek besorolhatók, melyek kellően betábláztattak, — e szabálynak a törvény viszható erőt nem tulajdonitott; minthogy tehát az itt kérdésben levő hozomány még 1819. évből veszi eredetét, szükségkép az előbbi törvények s jogi szokások szerint volt megítélendő, melyek szerint pedig (nevezetesen 36. decisio 160 lap alapján) a hozomány mindig kiváltságosnak volt tekintendő. Ennélfogva az mint ilyen volt osztályozandó, és a követelő kérelme értelmében a III. osztályba volt teendő. A többi követelések osztályozására, nézve — fölebbezés nem történvén — az első bírósági ítélet változást nem szenvedhet. A legfelsőbb törvényszék, hová ez ügy az 1840. XXII. törv. cz. 101. §*). értelmében felterjesztendő volt — abban következő döntvényi határozatot hozott: „Gr. Adolfnak még 1848-ban megnyílt csődperében, melyben az első bíróság, s a főt örvényszék a 9310. és 7825. sz. a. kelt Ítéleteikben csak a bukott nője által a hozomány iránt támasztott igény osztályozására nézve határoztak különbözőleg, ezen bukott G. Adolf nőjének G. Fáninak 4000 frtnyi hozományát illető követelésére nézve, mely követelés képezi t. i. egyedül az 1840. XX. t. cz. mint csődtörvény 101. §. értelmében a felülvizsgálat tárgyát, a főtörvényszéknek 1858. aug. 30. 7825. sz. a. kelt ítélete helybenhagyatik, a következő okokból : Indokok: Azon 4000 frtnyi hozományi követelés, mely az 1819. év december havában kelt házassági szerződéseken alapult, s ellenmondást nem szenvedett, minthogy a törvényeknek nincsen visszaható erejük, szükségkép azon törvényes szokások szerint volt megítélendő, melyek ugyanazon időben érvényben voltak; e szokások szerint pedig a bukott nőjének bebizonyított hozományai a kiváltságos követelések közé volt sorolandó." (Legfels. törvényszéki döntvény 1858. nov. 2. 11,363. sz. alatt.)' *) 101. §. „Ha az első biróság Ítéletét helybenhagyta további fclebbvitelnek helye nem lesz; ha pedig a váltó feltörvényszék az első biróság Ítéletéből különbözőleg Ítélt volna, a per azonnal a hétszemélyes táblához (mint legfelsőbb törvényszékhez) felvitetik, mely azt minden egyéb polgári perek előtt vizsgálat alá veszi."