Törvényszéki csarnok, 1859 (1. évfolyam, 2-43. szám)
1859 / 3. szám
Pest, kedd Jan. 11. 1859. 3. szám Első év. TORVÉMSZÉKI CSARNOK, TARTALOM . A polgári perrend. 548. §. értelmezése. — A bérszerzödvényeket szabályozó új törvény. — Legfelsőbb ítéletek, a viszályos közigazgatási jog körében. A polgári iierreiul. 548. §. érfelmezé§e A személyi végrehajtás tanának kifejtésével, tekintve a régibb s ujabb törvényhozásokat. II. Az iránt, mikép a személyi végrehajtásnak a törvénykezési jog egyik kiegészítő részét kell képeznie, átalános a meggyőződés s helyeslés mind a tudomány, mind a torvény hozások részéről. Ezt átalában elfogadott elvnek lehet tekintenünk. Oka az, mert azon jogérdekek, melyek a hitelezés által kerülnek szőnyegre, elegendőleg nem lehetnek biztosítva, ha nem adatik meg a hitelezőknek a jog és szabadság, a végső, egyenesen a személyre irányzott, a személyi szabadságot megtámadó kényszeritő eszközhöz is folyamodhatni akkor, midőn az adós kielégítési alapot elő nem mutatván, jogigényeink veszélynek néznek elébe. E kényszerítő eszköznek jótékony hatálya egyrészt abban áll, mikép a szabadság érdeke, a kereset szüksége, néha a becsület s családi tekintély megmentése is sokszor a kielégítésre kellő vagyon előállítását vonja maga után; másrészt abban, miszerint azon rosszak, melyek ily végrehajtástól elválhatlanok, visszarettentő erővel s befolyással birnak, kivált akkor, midőn a ravasz önzés, a csalási vágy a hitelező kijátszására törekszik; midőn az önhaszon aljas eszközökkel mások rovására keres előmenetelt. A hitelező annak tudatában nagyobb biztosságot talál. És igy állnak elő, a jogérdekeknek minden lehető esetre kiterjedő biztosításával, a közhitelnek leglényegesb elemei. De midőn azon elv átalánosnak tekinthető; másrészt átalános azon nézet s meggyőződés is, mikép ezen az egyéni szabadságot legközelebbről megtámadó végrehajtás nem alkalmazható a nélkül, hogy alóla némely kivételek meg ne engedtessenek. Számos esetben magának a társalomnak íbntosb érdekei , részint az emberiségnek igényei követelik, hogy kivétel tétessék. Azért meg kellé engedni, hogy bizonyos körülményekben a személyi végrehajtás alkalmazásba ne vétethessék. Ily érdekek tekintetéből alapított polg. perrendünk 548. §. is különbféle kivételeket, melyek közül azonban mélyebb alappal s igazolhatással leginkább csak az dicsekedhetik, mely ellátatlan gyermekek gondoskodásával terhelt házastársakra vonatkozik. És e pont az, melyre irányozzuk különösen jelen fejtegetéseinket. Az iránt, hogy ezen a neveletlen gyermekekkel ellátott házastársaknak nyújtott kedvezmény meddig terjedjen, mily eseteket foglalhasson magában , a gyakorlat terén alaposaknak látszott kétségek merültek fel. A törvény egyenesen csak az oly házastársaknak egyszerrei be nem zárathatásáról szól. De juristáink, és pedig tekintélyess általunk is felette tisztelt birák azt akkép kívánták magyaráztatni, hogy azon mentességi kedvezmény az egyik házastárs elhunytával a megmaradt özvegyre is kiterjesztessék, midőn az ellátatlan gyermekekkel bir. Miután e kérdés iránt a bíróságok különbözőleg ítéltek, az a legfőbb törvényszék eldöntése alá került. Ennek egyik — még a mult septemberben kelt nyilatkozatát a lapok már közlötték. Ujabban azonban — a lefolyt év deczember havában, mint értesültünk — a legfőbb törvényszék ezen kétség tárgyában újra határozott, és ismét azt mondotta ki: hogy azon mentességi kedvezmény — a személyi végrehajtás alóli kivételre nézve — az életben maradt, bár neveletlen gyermekekkel terhelt özvegyre ki nem terjed. Mi azon meggyőződésünket nyilvánítjuk, hogy a legfőbb törvényszék máskép nem is ítélhetett. Mert azt hisszük , hogy a jogosság igényei, és a jogérdekek biztosítéka, mely szempontok a személyi végrehajtás intézményénél kiinduló és vezéreszmékül tekinthetők, meg nem engedhetik, hogy azon mentesség még az özvegyre is kiterjesztessék. Igyekezni fogunk ezt minden oldalról kiíéjteni s bebizonyítani. Reményijük, mikép az igazolás teljesen sikerülend. És ez okból mindenekelőtt is azon bizonyítékra hivatkozunk, melyet az európai előhaladottabb törvényhozások nyújtanak. Miután senkisem vonhatja kétségbe, hogy főkép az ujabb korban azok az emberiség igényei megóvásáia irányzott törekvésüknek számos s igen fényes példáit adták; feltehetjük azt is, hogy ugyanazon érdekek forogván fenn, a személyi végrehajtás kérdésénél is nem mulaszták el megtenni mindazt, mit az igazság kérlelhetlen szigora ellenében az emberiség istápolására tenni lehet s kell. Vannak is elegendő adataink, melyek e törekvésnek tettleges, nyilvános tanúságai. Azon számos kivételek, mellek a törvényhozások által, a személyi végrehajtások alkalmazására nézve megalapítattak, mindannyi bizonyítékai azon törekvésnek. De ezen kivételek között semmi nyomára sem találunk annak, hogy ezen mentesség az özvegyekre is kiterjesztetett volna. Egy törvényhozást sem ismerünk, mely a mentességet idáig terjesztette volna ki. Ugy, hogy akár nézzük a tudománynak folyvást előhaladó nyomozásait, akár a törvényhozásoknak gyakorlati intézkedéseit, védvekre azon mentesség igazolására sehol sem találunk. — Nem találunk sem a tudomány tekintélyei közül arra, ki azt védené; sem a törvényhozások közül olyanra, mely azon elvet — az özvegyek mentesítésére — törvényül szentesítette volna. Nézzük p. o. Angliának ide vonatkozó törvényeit. Az egyéni szabadság sehol sem bir annyi biztosítékkal, annyi valódi szentesítéssel, mint a brittek honában. A pol-