Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 9-10. szám - A Magyar Lovaregylet és a lóversenyügy

téktelen az az összeg, amelyet a széles népréteg, legtöbbje a proletár, áldoz eme szenvedélyének filléreinek a lóversenyre való kiadásával. Nem jelentéktelen ez az összg, amit így a játékszenvedély áldoz és a magyar lóversenyintézmény mégis válsággal küzd. Miéit? Ennek okát mi kizárólag a Magyar Lovaregylet jelenlegi összetételében látjuk, amelyen sürgősen változtatni kell. Mert, amiként már a múltkori cikkeinkhn is említettük, amíg a lóverseny-intézménynek egész irányítása a Magyar Lovaregylet, (a jelenlegi össztételében és statútumaival), kezében van, addig nem látjuk mindannak a lehetőségét, amelyre feltétlenül szükség van a mai időkben ennél az intézménynél is. Ugyanis az az exkluzivitás, amelyet a Magyar Lovaregylet alapítása óta megőrzött, az lehet szép tradíció tisztelet, azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, honi) ma már nem írunk 1827-et és az elmúlt idő alatt sok minden megvállozott ezen a világon, sőt ebben az országban is. Mert amikor alapításánál, amelynek életrehívásában a legnagyobb magyarnak, Széchenyi István grófnak, nagy érdemei voltak, az akkori időkben például nálunk is még csak a nemesnél kezdődött az ember, s ezt ma már nem nagyon lehet zsinórmétékül használni közérdekű intézményeknél. Legfeljebb magántermészetű alakulatoknál, kluboknál, szűkebb körű társaságoknál. Ott ma is lehet kikötni a legszigorúbb exkluzivitást, abba senkinek semmi beleszólása nem lehet. ,1 Magyar Lovaregyletnél azonban, amelynek a kezében van letéve a lóvrsnyintézmény, ott ennek a~: indokolatlan magas arisztokrata zártkörűségnek semmi indokoltsága nincs és nem is lehet. Mindezt nem azért hozzuk lel, mintha csak a legcsekélyebb kifogásunk is lehetne a magyar arisztokrácia ellen ebből a szempontból, mármint a lóversenysport szeretetét és islápofását illetően, de utóvégre ez ma mái- nem csak az arisztokrácia hivatása, hanem minden magyar tisztességes állampolgáré, akinek ehhez kedve és módja van. Nem tudjuk, hogy mi ennek az oka, azt sem értjük, hogy mi a célja ennek a roppant szigorú zártkörűségnek, de annyit tudunk, hogy az egész intézmény rovására megy a dolog. Mert elképzelhetetlen az, hogy olyan egyesülésnek legyenek mindent uraló jogai ennél az intézménynél, ahol ezek a jogok nemcsak annak tagjaira hatnak ki, hanem olyanokra is, akik ennek az egyesülésen kívül állanak, annak irányításában részt nem vehetnek, hanem csak megtűrtek, jóindulatú leereszkedéssel kezeltek. Ilyen körülmények között az autonómia, az önkormányzatnak az igazi és egészséges hatása nem mutatkozhatik meg az egész intézményen, aminek a következménye aztán nagyon sokfele lehet, így többek között a legyelemnek is kellő hiánya, nem szólva az összetartozóság sokat jelentő fontos hatásairól. Lehet, hogy talán naiv a mi elképzelésünk ebben az esetben, de olyen természetesnek látszik, hogy csak egyetlen példát ragadjunk ki felállított tételünk igazolására, mégis csak természetes és magátólérthetődö lenne az, hogy minden olyan feddhetetlen erkölcsű úriember, aki lóversenyistállót tart fenn, tehát komoly áldozatokat hoz elsősorban is magyar nemes lótenyésztés érdekében, hogy az tagja legyen annak az egyesületnek, amely irányítja a magyar lóversenyügyeket. Sőt tovább megyünk: kötelezővé kellene tenni a tagságot és nem is lehet olyan egyénnek istállója, aki nem tagja is egyben a Magyar Lovaregyletnek — vagy ha ez az egyesülés nem akar eltávolodni száztíz éves alkotmányától — akkor egy új szövetség, vagy egyesület alapítandó és ennek adandó ki az öszszes monopólium a lóversenyeket illetően. Hiszen ez olyan természetes és magátólérthetődő, hogy ehhez vita nem is férhet. Mert mit látunk ezekkel szemben a mai helyzetben? Azt látjuk, hogy a Magyar Lovaregyletnek 55 tagja van és ezek közül csak 18-nak van versenyistállója, vagy versenylova, a többi 37-nek nincs más. mint a lóversenysport iránti szeretete, de megmaradt a befolyása az egésznek az irányítására. Miért? Hol van ebben ráció? De menjünk tovább. Az 55 tag közül csak í) úriembernek nincsen bárói, grófi, vagy hercegi rangja! Vagy ha nézzük a másik oldalát az éremnek, hogy h ány olyan van, akinek van veresnyistállója, vagy versenylova és nem tagja az egyletnek. Ezeknek a száma 39. Nem ismerjük mind ezeket az urakat, vagy hölgyekel, de megvagyunk győződve arról, hogy nem lehet ellenük senkinek sok kifogása abban a tekintetben, hogy ne legyenek egy erkölcsi testületnek a tagjai. Akiknek a neveit lát juk ezen a listán, köztük sok magasrangú aktív, vagy nyugalmazott magyar katonatisztét, azoknál sem. de mindezeken kívül látunk olyan neveket, akikhez nem férhet gyanú ebből a szempontból, hogy ne üssék meg a mértékél annak, hog.v a Magyar Lovaregyletnek aktív tagjai lehessenek, mint istállótulajdonosok. Példaképen kiragadunk néhány nevet, akiket hírből ismerünk, mint elsőrangú hozzáértőket és mint akik évek óta hoznak óriási álodzatokat a magyar nemes lótenyésztés érdekében, így pl. Issekutz Gyula, Jeszenszky Elemér. Csernovits Arzén, Pauli Hartman stb. stb. Mert ahoz kétség nem férhet, hogy ma lóversenyistállót fenntartani nem csekély áldozatot jelent és ebez valóban elsősorban is nagy sportszeretet szükséges, miután ez nem üzlet. Mert ha egy fiatal, 22 éves úrifiút fel lehet venni a Lovaregylet tagjai közé. akinek nincsen más képesítése ebez, minthogy jó lovas és hogy az apja már rég tagja az egyesületnek és mindezeken felül pedig, mert gróf, akkor elérkezett annak az ideje, hogy a földmívelésügyi kormányzat végre erélyesen nyúljon bele a dolgokba és kezdje meg a sürgős átszervezését ennek az egész konstrukciónak. Nem lehet továbbra is fenntartani ezt a zártkörűséget, amely egész természetesen hozza magával azt is, hogy sok esetben mindenen felülállónak érzik magukat az intézmény vezetői, nem lehet tovább nélkülözni a természetes önkormányzatnak az egészséges szellemét ennél az intézménynél. Nem lehetünk tekintettel tovább azokra a nézőpontokra, amelyek talán száztíz évvel ezelőtt megálltak helyüket, amikor csakis az arisztokrácia tudott áldozatokat hozni a lóversenysport fenntartásárá, ma már mások is hoznak nagy áldozatokat önzetlenül, tehát ezeket, ha nem is grófok, hanem csak egyszerű magyar úriemberek, ugyanazok a jogok és előnyök illethetik meg, mint akárkit. Mert mindezeken felül sok kérdésre kellene fele67