Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 9-10. szám - Miért nincs még mindig rendezve a fogtechnikusok ügye?

Miért nincs még mindig rendezve a fogtechnikusok ügye? Az iparügyi minisztérium humánus álláspontja — Az orvosi érdekeltségek befolyása — Már nem lehet sokáig halasztani az egyetlen megoldást: a jogkiterjesztést! Amiért évek óta olyan sokat küzdöttünk e hasábokon, a fogtechnikusok jogainak a megadásáért és a szakma rendezéséért, úgylátszik nemsokára mégis megoldás elé fog kerülni. Amit eddig az egyes érdekeltségek, a változó kormányzatok, egyéb sokkal fontosabb és nagyobb problémák miatt, s nem utolsó sorban bizonyos merev befolyások súlya folytán, nem vittek a teljes megoldás terére, az most, úgylátszik, az idő rohanó tempójában automatikusan fog véglegesen megoldatni, rendeztetni. A most napirenden lévő javaslatok, valamint az egészen közelálló revíziós lehetőségek fogják megadni ennek a problémának is a most már halaszthatatlan törvényes rendezését. Egyet már most le kell szögeznünk és tárgyilagosan meg kell állapítanunk: Bornemisza Géza ebben a kérdésben elfoglalt álláspontja mindig következetes, humánus és főleg igazi szociális érzéstől áthatott volt, hiszen neki köszönhető, hogy mindvégig ellentállt olyan befolyásoknak, melyek ezt a kérdést egyoldalúan akartál: véglegcsen megoldani és semmiképpen sem akartak tekintettel lenni egyrészt egy magas kultúrájú iparágra, másrészt ennek nagy népegészségügyi hivatására. Mindez az iparügyi minisztérium helyes politikáján hajótörést szenvedett és Bornemisza Géza mindvégig kitartott felfogása mellett és nem engedte, hogy akár iparilag, akár hivatásbelileg ezt a foglalkozási ágat véglegesen halálraítéljék. Őt nem lehetett befolyásolni azzal az egész világon egyedülálló teóriával, melyet az orvosi érdekeltségek, főleg a fogorvosok nálunk akartak először meghonosítani, ellentétben a nagy külföldi kulíúrállamokkal. Most azonban igen érdekes fordulathoz érkezett el ennek az egész rendezetlen problémának az ügye. Már évek óta kezc'ett tért hódítani az a felfogás, a legmagasabb helyen is, hogy valamiképpen csökkenteni kell az ú. n. diplomfúltermclést és ezért az ifjúságát a kereskedelmi és ipari pályák felé kell irányítani, ahol még mindig sokkal több lehetőség adódik. A most benyújtott gazdasági javaslatokkal egyidejűleg pedig felmerült az a kísérlet is, hogy minden egyes gazdasági pályát felvevőképessége és hivatása szerint vizsgálat alá vesznek, éppen a keresztény ifjúság elhelyezkedési lehetőségének az emelése szempontjából. Erre igen alkalmasnak és a legkönnyebben realizálhatónak tartjuk például a fogtechnikus ipart, azonban csakis akkor, ha az nálunk is, külföldi példák szerint lenne rendezve, vagyis rendszeresítenék a fogtechnikusi foglalkozás mellett a fogászi hivatást, amiként az pl. Németországban is megvan. Ennek óriási hivatása van különösen a népegészségügy fejlesztése terén, amely nálunk ebből a szempontból teljesen el van hanyagolva, hiszen a vidék fogászati ellátása sehogyan sem üti meg a kultúrmértéket, miután diplomás orvos a vidéki egészségügyi szolgálatban csak univerzális orvos lehet, diplomás fogorvosnak, akinek még külön fogtechnikussal kell dolgoztatni, kisebb vidéki helyeken nincs boldogulási lehetősége, oda nem telepedhetik le. Hiszen köztudomású, hogy egy 3—3500 lakosságú községben fogorvos nem tud megélni és nem is telepszik le. A fogorvos, akinek még külön fogtechnikus iparost kell foglalkoztatnia a fogászat legsűrűbben elő'forduló ágazatánál, a protetikánál, nem tud olyan árban dolgozni, hogy az kielégítse a kisigényű népegészségügyi kívánalmakat. Köztudomású, hogy a népi fogászati ellátásra fogászszakorvosok ebből a szempontból teljesen alkalmatlanok. Ha pedig tekintetbe vesszük azt, hogy az egész országban a mai fogtechnikusi iparban, beleértve úgy az ("málló mestereket, mint a segédeket és inasokat, országos viszonylatban 75 százalékban már ma is keresztény, akkor kézenfekvő, hogy ezt a nagyon jelentős, magas kultúrájú és nagy hivatású foglalkozási ágat fokozottabb mértékben kell a keresztény ifjúság számára előkészíteni és őket ideirányítani. Ezt azonban csakis úgy érhetjük el, ha azt magasabb képesítéshez kötjük, így pl. középiskolai érettségihez, valamint 2—3 évi technikusi és ugyanennyi fogászati kiképzéshez, miként ez Németországban és a többi nagy kultúrállamokban van. Az így előkészített és képesített fogászok aztán teljesíthetik hivatásukat a vidék fogászati kultúrájának az emelésében, igen jól volna beilleszthető pl. a zödkereszt mozgalomba. Ennek a tervnek nálunk legélesebb ellenzője a fogorvosi érdekeltség részéről Csilléry András dr. és talán a sors humoréihoz tartozik az, — tőlünk messze áll a felekezetiesség minden szempontból — hogy éppen a fogorvosi karban országos viszonylatban nagyon rossz az arány a keresztény és zsidó fogorvosok tekintetében és így Csilléry András az erősségét főleg azokban találja meg ,akikre most nagyon erősen akarják alkalmazni a 80—20 százalékos arányszámot. Talán ez a félszeg helyzet okozza azt, hogy most valahogyan alább hagyott a fogorvosi kar erős harca a fogtechnikusok ellen, miután ez a most divatba jött arányszám nem vet jó fényt erre az ágazatra az orvosok között, különösen áll ez a vidék fogászati ellátására, ahol nagyon kevés a fogorvos, hiszen a községi és körorvosi állásokat nem ők töltik be. Ez volna az egyik része a dolognak, a másik már sokkal komolyabb és nagyon megfontolandó. Ugyanis ma már erősen bízhatunk abban, hogy a revíziós kívánságaink egy része közelebb áll a megvalósuláshoz, minit eddig hittük volna. A külpolitika lényeegs nagy átalakulásai hozták magukkal ezt is és most mindinkább erősíklik nálunk az a felfogás, hogy nemsokára el fog érkezni az az idő, amikor egészen megérik a helyzet a revízióra. Tudnunk kell, azonban azt is, hogy éppen Csehszlovákiában a fogtechnikusi probléma már rendezve lett évek óta, ott teljesen szabad működést nyertek, akik ezen a pályán voltak, bizo65