Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 9-10. szám - A német-osztrák események alakulása és hatása a Mária Terézia Rend kérdésének végleges rendezésére

fejedelem, illetve a német karok és rendek egyetértésben az államfővel ebhez beleegyezésüket adták volna. A prá­gai béke egyedül Poroszország — nem pedig az egész német birodalom — elhatározott műve volt és Bismarck a német birodalmi fejedelmektől nem volt feljogosítva arra, hogy ezeket a területeket a német állam testéből egyszerűen eltávolítsa. Ez a tény volt az egyik fontos oka annak is, hogy az említett császári házi koronával se í. Ferenc, se fia V. Ferdinánd, sem pedig I. Ferenc József, sem IV. Károly király magát meg nem koronáz­tatta, mert ez csakis a szuverén magyar királyság alap­ján, Szt. István koronájával volt jogilag lehetséges. A második császári birodalom megalapításakor (1871 Versailles) a tiabsburgi német-cseh tartományok kérdése fölött egyszerűen átsiklottak, következéskép ezek jogi­lag akkor sem szakíttattak el. Az 1918. évi összeomlás után pedig az osztrák kancellár előbbiekből kifolyólag mindjárt a háború befejeztével kijelentette, hogy Auszt­ria a német birodalomnak integráns részét képezi s ezt a nyilatkozatot a weimári alkotmány is megerősítette. A háború után előállott új joghelyzet — vis major — folytán azután a Habsburg dinasztiának örökös tar­tományaihoz, a régi német hübérjogban gyökeredző jog­viszonya megváltozott. Az uralkodóházat száműzték és az újonnan megalakult német-osztrák köztársaság 1919. áprilisi törvényével egyenesen kijelentette, hogv nem jogutódja a volt osztrák császárságnak, ami egyébként úgy az 1804 évben kiadott pátens (I. Ferenc örökös császári címének felvétele) tartalmának, mint a biro­dalmi fejedelmek akkori megállapításainak is teljesen megfelelt, t. i. hogv sem 1804-ben, sem később — mint ez az előbbiekből ki is tűnik — egy tényleges osztrák császárság nem alapíttatott meg. A német-cseh örökös tartományok az összeomláskor a gyakorlatban ekkor el­vesztették addigi birtokosukat, a Habsburg-házat, melv nevezett tartományokat patrimoniális, vagyis a német birodalomtól átruházott családi jogon, hűbéres1 jel'epgel birtokolta. Ha visszapillantunk, így adományozta Habs­burgi Rudolf két fiának 1282-ben az augsburgi biro­dalmi gpűlésen a német birodalmi fejede'mek hozzájáru­lásával Alsó-, s Felső-Ausztriát és Stájerországat. Ugyanezen hűbéri alapon szállott az idők folyamán az­után a Habsburg-házra egymásután a többi örökös tar­tomány is, melyeknek kötöttsége a német összterülethez — mint említettem — jogilag soha nem szűnt meg. Ér­dekes megemlíteni, hogv VI. Károlv német-római csá­szár még 1728-ban a bécsi Hoffburgban ünnepélyes ke­retek között önmagának a német-cseh tartományokat hűbérbe adta. Mária Teréziát pedig II. Frigyes porosz király és a német választófejedelmek ismételten a né­met birodalom vazallusának nevezték s őt mint lázadót még birodalmi törvényszék elé is akarták állítani, noha mint Csehország királya ő is a német birodalom válasz­tófejedelmei közé tartozott és ilyen minőségében képvi­seltette is magát — minthogy nő létére személyesen nem jelenhetett meg — az 1741. és 45-iki frankfurti császár­választó gyűlésen. Tény, hogy az 1918-i események által minden ka­pocs a dinasztia és a német-cseh örökös tartományok között megszakadt, minek következtében ezek természet­szerüleg a régi német birodalmi hűbéri jogon újból visz­szaestek az össznémet államterületre. Az a természetes folyamat, melyet az egyoldalú st. germaini és versaillesi békediktátumok megakadályoztak, most végső kifejlésé­hez érkezett. A német birodalom kancellárja Hitler, ha­tatnának és régi jogainak teljes birtokában — megsem­misítve e szerződéseket — az így szabaddá vált és gaz­dátlanná lett osztrák államszövetséget a német biroda­lomhoz újra visszacsatolta. A lefolyt osztrák népszavazás tehát az ősi jog és törvények szerint az adott helyzetben tulajdonképen tel­jesen felesleges volt, ellenben ethikai szempontból bírt óriási jelentőséggel, mert a kancellár — az egyhangú „igen" következtében, — cselekedetéért a viiág előtt nagy erkölcsi elégtételt is kapott. Ezekután most még csak Csehország, a régi német választófejedelemség marad hátra. Ez a természetellenes államalakulat, mely mint ismeretes, hazugságon és áru­láson épült fel, már születése percében a pusztulás csi­ráját hordozta magában. Az ott élő három és félmillió szudétanémet — Németországhoz való jogi hozzátar­tozandóságának tudatában, — azonnal a leghatározot­tabban tiltakozott is az új cséh-szlovák államba való bekebeleztetése ellen, és csak természetes, hogy köve­iéi ik a visszacsatolást, annál is inkább, minthogy ez a kívánalom, amint kifejtettem, az ősi német birodalmi hííberjogban gyökerezik. E 'helyt külön rámutatunk arra a fontos történelmi tényre, mely szerint 1848 májusában a frankfurti német parlamentbe küldendő képviselők választásában a szu­détanémetek is részt vettek. Csehországnak a Birodalomhoz leendő visszacsa­tolását az egész európai keresztény kultúra hálás öröm­mel venné, mert a kommunizmusnak ez az állandó fe­nyegető darázsfészke evvel egy csapássa! megsemmi­sülne. Ez lenne a Gondviseléstől elhivatott Németország­nak legközelebbi kuttúrfeladata, mert erre csak neki, mint szomszédos államnak van meg a lehetősége. Ez a végrehajtott tény Magyarország szempontjá­ból is igen nagv fontossággal bír és mélyreható követ­kezményekkel járhat. A már megsemmisített páriskör­nvéki békediktátumok folytán, — mely annakidején Nyu­gatmagvarerszágot (Burgenland) a német-osztrák köz­társasághoz csatolta — ez a terület is automatice ú'ra szabaddá lett és az adott joghelvzetből kifolyólag egy­általán nem magátólértötődo az, hogv Ausztriának Né­metországhoz való csatolásával egyidejűleg Nyugatma­gvarország is a német összállam területébe lenne jogo­san bekebelezhető, mert ebben az esetben Nvugatma­gvarországot egy külön aktussal kellene a Birodada­Icmba beolvasztani, mely azonban nem egyszerű diplo­máciai eljárást követelne. A most lefolyt német-osztrák események, kapcso­latban előbbi fejtegetéseimmel, teljesen beigazolták ama megállapításaimat is, hogy az összeomlás után: 1918­ban, a Katonai Mária Terézia rendintézményt összva­gyonával, rendi levéltárával, könyvtárával, a rendi in­signiákkal (rendjelekkel) együtt azonnal Bécsből Buda­pestre kellett volna telepíteni, mivel a rendintézménynek létalapja és jövője 1918 után csak Magyarországon volt törvényileg biztosítva, s mert — ez minden vitán felül áll — a Rend szabályai, ellentétben az utódállamokkal, kizárólag csak Magyarországon maradtak továbbra is érvényben. Ezt a jogi tényállást különben a magyar kor­mány is magáévá tette, amikor wieni közegeit — akik sajnos feladatuknak egyáltalán nem tudtak megfelelni, s ezzel Magyarországnak óriási kárt okoztak — már 1920—21-ben határozottan arra utasította, hogy a rend­intézményt haladéktalanul 'hozzák haza. Ennek végre­hajtása a lefolyt események következtében ma aktuáli­sabb, mint valaha. 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom