Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 3-4. szám - A mi diplomáciánk - Goga és kisebbségek - Állampolgárságok revíziója

lentéktelenek a főváros vagyoni állapota szempontjából, nemcsak számszerűleg, hanem lényegileg is. Vagyis a jelentkező deficit abszolút nincs" befolyássá] a vagyonállagra, az erőtartalékokra. Akik ezzel tisztában vannak, azok aztán megtudják érteni, hogy miért nevezzük sikernek az állami engedményt, sőt kormányzati engedékenységet, amely utóbbi egyenes következménye annak az örvendetes általános állami büdzsetáris helyzetnek, ami ugyancsak javuló tendenciát és mindinkább erősödő tartalékokat jelent. De miután minden pénzügyminiszter már hivatalból is, gyakorlatból is természetszerűen keményszívű, így aztán érthető az, ha sikerről beszélünk, amit Szendy Károly ért el a mostani főváros—állam barátságos pártharcban. Mert amilyen könnyű adóemelést elérni, éppen olyan nehéz adóleszállítást kiküzdeni. Egész természetes, hogy a mostani költségvetési hiány rendbehozatalánál nem használták ezúttal az annakidején olyan kellemetlenül hangzó „szanálási" jelzőt, amelyben már akkor is több volt a politika, mint a realitás, hanem szerényen „eltüntetés"-nek nevezték ami a legtalálóbb is erre a folyamatra. Mert végül ez az egész varázslatos munka volt. Abból az alkalomból, hogy ismét összehívták a deficit eltüntetése céljából az ú.n. takarékossági bizottságot és e bizottság munkája teljes sikerrel is járt, nem érdektelen, ha leközlünk itt most néhány részletet egy hozzánk befutott levélből, amely még az akció megindulása, vagyis a bizottság összeillése előtt érkezett hozzánk és igen szellemes formában említ meg egy olyan tételt, amelyet a takarékossági bizottság figyelmébe ajánl törlésre. A levélíró valóban verzátus lehet a főváros belső ügyeiben és noha nevekkel és pontos adatokkal szolgál, azonban bennünket nem oldott fel a titoktartás alól és így ezek elhagyásával áll csak módunkban bizonyos részleteket a roppant érdekes írásból leközölni. Mindazonáltal talán a főváros urai reáismernek ennyiből is azokra, akiket ez írás igen szellemesen „láthatatlan tanácsnokoknak" titulál. „.. . s ezek az urak mindenütt ott vannak, előttük minden ajtó megnyílik az aruvimi erdőben, lett légijén az kicsiny hivatali tapéta-ajtó, vagy vastagon párnázott tanácsnoki szobabejárat. Nélkülük nem eshetik le a főidre egy parányi gem-kapocs sem a városházán, avagy nem foglalhatnak szakaszokba olyan szerződés-mondatokat, amelyekről ők azonnal ne értesülnének. Nincs az a legkisebb lélekzetvétel, amelyről ők tudomást ne szereznének azonnal. De mindez még nem is volna olyan nagy baj, pláne, ha figyelembevesszük, hogy néha a falnak is füle van. A baj csak abban van, hogy ez a H—ÍO úriember ezeknek az értesüléseknek tudomásulvétele után ördöngös sebességgel és varázslatos ügyességgel elkezd működni, megkeverik az ügyeket, ide-oda szaladgédnak, kifordítják, befordítják, elvesznek belőle, hozzéttesznek, úgy, ahogy kinek milyen a gusztusa. Sustorognak-süstörögnek, dörzsölődznek és simogatnak, feszegetnek és kacsingatnak, ahogyan jónak látják. S e működésükkel irányítják a városházát. Akár hiszi, akéir nem, tisztelt Szerkesztő Úr, ezek az urak ma a nagyhatalom elő megtestesülései a városházán, mert rangra és fokozatra való tekintet nélkül az autonómia tisztviselői először hozzcijuk fordulnak tanácsért és először nekik adnak le minden tiltott közlést es ennek ellenében, ha hozzájuk fordul valamelyike ez uraknak egy-egy sohasem szerény kéréssel, akkor azonnal teljesítik is. Nagy szó ez kérem, mert így aztán jaj annak, aki ellenáll, de jó annál,-, aki teljesít. Nem azért, mintha hálásak lennének, oh nem. hanem mert szükség van rájuk, vagy sohsem lehei tudni, hogy mikor lehet szüksége valakinek rájuk. S ez a néhéiny úr egyméissal összetart, kicserélik egymásközt értesüléseiket, elcsencselik azokat annak értéke és felhasználhatóséiga szerint, egymásban nem nagyon bíznak, habár a közös sors egy plattformra helyezte őket. (Mégis legendaszerűen mesélik róluk, hogy amikor egymással kezet fognak, akkor utána megnézik kezüket, vájjon nem hiányzik-e egyik ujjuk'?) S ez a néhány úriember, akik egyébként igen tiszteletreméltó jelenségek, teljesen függetlenek, nem városatyák, sohsem kerülnek összeférhetetlenségi helyzetbe, habár döntő szavukat kíméletlenül érvényesítik minden étrlejtésnél és minden tisztviselőválasztásnál, kinevezésnél olyannyira, hogy pl az egyes kiírt munkálatokra a szegény péilyázatbenyujtók már előre remegnek, mert tudják, hogy ha ma beadják ajánlatukat, akkor már holnap az illetők megjelennek náluk és egy-egy ilyen megjelenés pénzükbe kerül nekik. De mi mindent nem tesznek ma meg az emberek, csak boldogulhassanak! Márpedig hosszú évek tapasztalata szerint a boldogulás útja akár külső, akár belső emberről legyen is szó, csakis ez urakon keresztül vezet a városházán. S ez a néhéiny úriember a várostól is fizetést élvez, rendes havi apanéizst s ha én őket láthatatlan tanácsnokoknak' neveztem, ezt csak azért tettem, mert nincsenek a városházi státusban, úgy ők, mint fizetésük láthatatlan, de meghaladja és személyi súlyuk fedi egy-egy valódi városházi tanácsnokét. Sőt sokszor azon felül. Meri az a jövedelem, amit a városházéitól húznak — a szó legszorosabb értelmében „húzzák" — egyénenként megközelíti az évi Vi—30 ezer pengőt fejenként. S ez megdönthetetlen, léithatatlan. Nem látszik a költségvetésben sem. Vájjon a polgármester úr és a takarékossági bizottséig kékceruzája megtalálja ezt a tételt is? Ha nem is olyan jelentős ez a tétel, mondjuk e 8—ÍO úriembernél évente egy negyedmillió, talém mégis könnyítene valamit a számadásban? Higyje el, tisztelt Szerkesztő Úr, úgy elgondolom magamban sokszor, hogy mi csak gürcölünk, küzködünk azért a kis havi fixért és ezek az urak széles mosollyal, előretolt kézzel nyitnak be naponta minden szobéiba, kimennek, bemennek, mindenkit megelőznek, híreket hoznak, híreket visznek, tárgyalnak, dicsérnek, fenyegetődznek. hízelegnek attól függve, hogy hol mi a célirányos és ezért bőséges, gondtalan pénzforrást fakasztanak ki maguknak még a véirosháza kőszikláiból is. Minő varázslatos „asztalkám terülj meg" jelszót tudnak ezek elpusmogni? Tudom, mi vagyunk a hibásak, de ki tudna ezen változtatni? A polgármester? Aligha, miként elődjei sem tudtak eddig. Mi tudjuk, hogy a polgármester úr már tüsszenteni sem mer ezek előtt, mert ez külön tarifával jár telhetetlen zsebük szétmára . .." 19