Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1938 / 19-20. szám - Néhány szó a vármegyékről és a városokról
Egy bála kávé regénye Tulajdonképen közhely már, amit itt alább közlünk, de mégis érdemesnek tartjuk gazdaság-kultúrtörténet szempontjából szórói-szóra leközölni a győri Kereskedelmi és Iparkamara évi jelentéséből vett leírását annak, hogy milyen utat kell megtenni a mai modern és divatos gazdaságpolitika idején egy kis vidéki szatócsnak, ha a huszadik században arra merne gondolni, hogy a kávét onnan szerezze be, ahol az olcsóbb, valamivel közelebb a forráshoz, mint a közvetítő kereskedelem alsóbb ágazata. A példát már csak azért is érdemesnek tartjuk közölni, mert olyan terményről van szó, amit köztudomásúlag Brazíliában az árvédelem miatt úgy szoktak elintézni, hogy nagyrészét az évi termésnek a tengerbe öntik. Nem hinnők, hogy sokat javítana a kávétermelés árnívóján az új világrészben, ha a kis magvar vidéki szatócs is közvetlenebbül tudná beszerezni ezt az árúcikket, de azért valahol mégis hiba van a nagy világorganizációban. Nem azt akarjuk az alábbi példával illusztrálni, hogy nálunk, vagy Németországban a devizarendelkezések miatt nehezült meg az importkereskedelem, hiszen ennek a problémának sokkal mélyebben fekvő okai is vannak, csak kis képet vélünk rajzolni arról a tevékenységről, amit ma a kereskedelem jelent, amely foglalkozást olyan könnyűnek és természetesnek tartják. Ha valahogyan ma még el lehet mondani azt, hogy a kereskedelemmel foglalkozó állampolgárok talán az egyetlen teljesen független kenyérkereső egyedek, leszámítva ezeket az apró blanketta-formalitásokat, amelyekkel az import-export adminisztráció jár, akkor is azt látjuk, hogy ettől a mai helyzettől is már csak egy lépés vezet oda, hogy ez a foglalkozási ágazat teljesen az államtól, vagv egyéb monopólium-élvezőtől függjön. Már korábban írtunk e helyen arról, amikor először szóbakerült a kereskedelemnek képesítéshez való kötése, hogy ezzel, ha megvalósítanák, akkor teljesen bezárulna az a kör, amely odairánvul, hogy minden kenyérkereső foglalkozás a zártszám-rendszerbe essék és akkor ez a teljes kör végleg illuzóriussá teszi azt a nemes nemzeti törekvést, amely azt célozza, hogy küzdjünk az egvke ellen. A régi büntetőtörvénykönyvünk — csodálatos, hogv még ezt ittha^vták változatlanul — a magzatelhajtást gyilkosságnak tekinti, miután a méhmagzatot már emberi jogok illetik meg. Ez a felfogás igen helves és természetes is. Azonban felvetődik a kérdés önkéntelenül, hogy vájjon nem vétünk-e ezek ellen a meg nem születettek ellen akkor, amikor teh'esen kilátástalanná tesszük számukra az életlehetőségeket, amire a világraiönnek és emberré serdülnek? Egész biztos, hogy gazdasági berendezettségünk is állandóan vét a Btk. paragrafusa ellen. Idézetünk így hangzik: ,,A helyzet jellemzésére kísérjük végig, hogy egy vidéki importőrnek mi mindent kell elvégeznie addig, amíg egy bála kávét külföldről behoz: 1. Kérnie kell az évi behozatali kontingensének megállapítását. Ez a régi cégeknél a korábbi behozatali adatok alapján aránylag könnyen megy, új cégnél azonban annál nehezebb. 2. A Budapesti Magyar Vámpolitikai Központ értesíti az importőrt arról, hogy milyen árucikkeknek, milyen mennyiségekben való behozatalára kapott kontingenst. Ez a hivatalból való értesítés az utóbbi időben el is marad s az importőr kontingenséről csak akkor szerez tudomást, ha személyesen, vagy levélben kifejezetten érdeklődik. 3. Értesítést kap az importőr arról, hogy a kontingenséhez szükséges fizetési eszközöket milyen módozatok mellett igényelheti. Ma például minden kávébehozatal céljából igényelt egy angol font után köteles az importőr 15 német márkát is átvenni. 4. Ezeknek az adatoknak birtokában az importőr vadászatra indul, hogv hol tud megfelelő mennyiségű és minőségű olyan kávét találni, amelyik megfelel a szükségleteinek is, a kontingensének is és összeegyeztethető a kilátásba helyezett fizetési eszKÖzökkel is. 5 Tegyük fel, hogy az áruvadászat eredménnyel iárt s különös szerencsénk volt, mert az egész kávészükségletünket — mondjuk — egy hamburgi cégtől tudjuk beszerezni. Megkeressük tehát ezt a hamburgi céget, hogv a tervezett szállításról küldjön egy előszámlát. (Vorfactura). 6. Ezt az előszámlát, amelyik a körülbelüli mennyiséget, minőséget és a szükséges fizetési eszközöket tartalmazza, felküldjük a Nemzeti Banknak. 7. A Nemzeti Bank küld egy németnyelvű értesítést, amelyben közli, hogy beleegyezését adja a minőségileg, mennyiségileg, a magyar és a német vámtarifaszámmal meghatározott árunak, a megnevezett hamburgi kereskedő útján való behozatalához szükséges és összegszerűié? meghatározott német márka kiutalására azzal a feltétellel, hogyha az illetékes német hely beleegvező nyilatkozatát az importőr záros határidőn belül a Nemzeti Bank elé terjeszti. 8. Ennek az értesítésnek egyik példányát gyorsan elküldjük a Reichsbankhoz Berlinbe és kérjük, hogy a beleegyezést a Nagyar Nemzeti Bank ottani számláiá nak terhére (Kontó ordinario, beschránkt freie Quote) adja meg és a beleegyező nyilatkozatot küldje el a címünkre. 9. A Nemzeti Bank értesítésének másik példánya a hamburgi üzletfelünkhöz megy azzal az utasítással, hogy sürgősen lénjen érintkezésbe a Magyar Királvi Külkereskedelmi Hivatal hamburgi meghatalmazottjával (Königstr. 14. tel. 347.046.) 10. A Reichsbank beleegyező nyilatkozata, a ,,Genehmigung" megérkezik. 11. Ennek alapján kérvényt nyújtunk be a kereskedelemügyi minisztériumba behozatali engedély iránt. 12. Ezzel egyidejűleg benyújtjuk az igénylést a Magyar Nemzeti Bankhoz az effektív márka kiutalására. 13. A márkakiutalás egy-két napon belül megtörténik, a behozatali engedély is megjön, ha jól megy három négy héten belül. 14. A behozatali engedély azonban nem hozzánk, hanem a Külkereskedelmi Hivatalhoz érkezik, amelyik erről bennünket hivatalosan értesít. 152