Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 19-20. szám - Hozzászólás egy hírlapi vita tévedéseihez

alapítani. Az elsőt saját neve után nevezte el (Katonai Mária Terézia Rend), ezt pedig a nagy király tiszteletére és dicsőséges emlékére ,,m. kir. Szent István Rend -nek nevezi. Megjegyzem, hogy mindkét rendre igényt emelhettek a német tartományokon kívül a belga-hollandi és olasz habsburgi tartományok tisztjei is, de azért se egyik, se másik rend korántsem vált németté, belgává vagy olasszá, még kevésbbé dinasztikussá. Az alapszabályokban a Királynő maga utal az egyazon jogalapra, melyen mindkét rend felépült. Hivatkozása abszolút céltudatos, magyarázata pedig az, hogy mindkét rendalapítás természetszerűleg az alapító legfőbb szuverén méltóságából „királyi országfejedelmi hatalmunk teljéből" történt az 1741. t. IV. t.-c. ö. §-a alapján. (Lásd: ..Elnémított magyar igazságok" 51. old.) Amikor a Katonai Mária Terézia Rend alapítója analógiájában a Szent István Rendre hivatkozik, akkor kijelentésében kétségtelenül a magyar királynő szólalt meg és nem a tartomanvbeli I hercegnő vag\ cseh kii ilynö. mert akkor ebben az esetben csakis valamely német-cseh tartománybeli elődjére utalt volna. Ebből a momentumból is megdönthetetlenül domborodik ki mindkét rend abszolút magyar volta. A Királynőnek az alapításra vonatkozó előzetes levelezéséből, valamint az alapító okmányokból világosan kitűnik, hogy ,,a nagymesteri méltóság örökre és elválaszthatatlanul marad Magyarország koronájával egybekötve ", s így utódjai részére a nem örökölhető német-római császári méltóságtól függetlenül biztosította mindkét rend nagymesterségét. Mindkettőnél tehát az egyedüli fő és fontos követelmény, a jogalap a magyar korona viselésére, nem pedig a többi német és cseh örökös tartományok fölötti uralom. A Szent Korona kiemelkedő jelentőségét nemzetközi vonatkozásban is aláhúzza még az a körülmény, hogy a Rend alapítása óta a külföldi szuveréneket, hadvezéreket és nagy államférfiakat uralkodóink különös kegyük megnvilvánulásakép kizárólag csakis a Szent István Rend nagykeresztjével tüntetlek ki, nem pedig egy ú. n. „osztrák" renddel. Feltűnő, hogy az adományozás arányszáma a külföldiek javára esik. tgg I. Ferenc 111 külföldinek és crak V* belföldinek, V Ferdinánd 35 .külföldinek |é,s' 3 belföldinek, 1. Ferenc József 390 külföldinek és H9 belföldinek juttatta a Rendel. Előbbiek sorában van többek közt. I. Napóleon, azután fia, a reichstadli herceg, 1. és II. Vilmos, I. Umberto, Xlll. Alfonz, V. Gusztáv svéd, V. György angol király, egynéhány orosz cár, két francia köz társasági elnök, két perzsa sah, két japán császár, két török szultán; továbbá Kaunitz, Schwarzenberg, Tgllegrand, Metternich, Radelzky, Bismarck, Rampolla kardinális államlilikár, Izvolszldj, Tirpitz stb. ?.tb. *) Tehát a fentiek alapján világos, hogy dr. Polner és néhai Reiner egyetemi tanárok korábbi állításai, mely szerint a Mária Teré2ia Rend osztráik rend lett volna, minden törtéwelmi és közjogi alapot nélkülöznek. **) Mint érdekeset, itt jegyezzük meg, hogy 1765-ben, Mária Terézia Kaunitz államkancellárnak (m. kir. jog alapján) érdemei jutalmául adományozta úgy a Mária Terézia Rend, mint a Szent István Rend nagykeresztjét a gyémántolklkal. An>na'kidején ennek értékét 20.000 f. becsülték. Az alapszabályok szerint a rendtagok kitüntetései visszaszállnak a Rendikincstárra. Miért nincs nyoma ennek a vagyontárgynak a likvidáció jegyzökönyvében? A kettes monarchiának 1918-ban történt összeomlása után a Szent István Rend joghelyzete semmiben sem változott, a Rend fenntartási kötelezettsége és tradícióinak ápolása változatlan maradt, s természetesen a rendi alap szabályok a jelenben is teljes jogérvénnyel bírnak, annai is inkább, mert az első nemzetgyűlés 1920. é. t. L t.-c. §-ával kimondja, hogy az ott meghatározott kivételekkel a királyi hatalomban foglalt jogoknak alkotmányos gyakorlása Magyarország Államfőjét illeti, melyek közé tartozik a rendek alapítására s adományozására vonatkozó és az említett kivételekről nem érintett felségjog is. Ezt az 1848. III. t.-c. 7. §-a — a rendek osztása — meghatározással domborítja ki. Fenti törvény a magyar közjogban gyökerezik, mert mint ismeretes, királyaink Magyarországot nem saját szuverénitásukból, mint a dinasztia jogalanya birtokolják, hanem felette csak mint a Szent Korona egyik tagja uralkodnak és így összes jogaik a nemzet szuverénitásából fakadnak, melyeket a nemzetnek jogában van a mindenkori Államfőre átruházni. Kiemeli még az 1920. é. t. I. t.-c. 18. §-ában foglaltakat, mely szerint az ország ..régi jó és helybenhagyott szokásai", — ha azok „az ország javára és dicsőségére'" szolgálnak — fenntartandók. A Rend adományozását 1918 óta beszüntették, mindazonáltal az még ma is hivatalosan sorrendben a Katona" Mária Terézia Rend után. megelőzve az I. osztályú magyar Érdemrendet, mint a legnagyobb polgári kitüntetés szerepel. Hozzászólás egy hírlapi vita tévedéseihez (Kozma Miklós és Bíró Pál vitája) A külföldi magyarok kongresszusa alkalmával Kozma Miklós igen nívós és értékes előadást tartott a vendégségbe érkezett külföldi magyarok előtt és ebben az előadásában többek között kitért arra, hogy a háború előtti idők liberális politikai uralma nagyban hibás abban, hogy annyi vérünknek külföldre kellett vándorolni, mert itt, ebben a hazában nem volt bely és boldogulás számukra. Erre indult meg a vita egyik liberális napilap hasábjain. E sorok írója nem akar hívatlanul és avatatlanul ebbe a vitába beleavatkozni, hanem csak bizonyos történelmi, gazdasági, továbbá politikai tényt akar lerögzíteni az alábbiakban. Ha pedig ezeket a tagadhatatlan tényeket vizsgálja az elfogulatlan olvasó, akkor feltétlenül rájön, hogy végeredményben a vitázok mindkét oldalon bizonyos tévedésben vannak a multat és annak problémáit illetően. Az első ponttal hamar akarunk végezni. Ez a pont pedig a háború előtti liberális politikai uralmat illeti. Hát ezt egész egyszerűen kétségbe kell vonnunk. Ilyen nem volt. Furcsán hangzik, de ha kissé beleményedünk a ma divatos jelszavakon és frázisokon túl is a dolgok lényegébe, akkor rá kell jönnünk arra, hogy a háború előtti Nagymagyarországon — leszámítva az 1848—1849. évek rövid, 15 hónapos kormányzati uralmát — ebben az országban a mai értelemben vett liberális politikai uralom nem volt sem a szabadságharcot követő abszolutizmus alatt 1867-ig, sem pedig a kiegyezés után a háború kitöréségi. Amit mi liberalizmusnak gondolunk és látunk 147