Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1938 / 19-20. szám - A Szent István Rend alapítása és továbbélése
sítani. De tárgyalni fölötte nem lehet, — válaszolt Majláth .*) A közös ügyek rendezése végett kiküldött hatvanhetes bizottság 1867. január 28-án kezdte meg tanácskozásait és hét ülésben, 1867. február 5-én*69 pontba foglalva letárgyalta az albizottság véleményét s azt Csengery Antal 1867. március 9-én a képviselőház elé terjesztette. A képviselőház ^jután 1867. május 27-én a 127. ülésében napirendre tűzte és még abban az ülésben letárgyalta s a jóformán változtatás nélkül megállapított szöveg feletti szavazást pedig a május 29-iki ülésre tűzte ki. Ekkor Ivácskovics György és társai, valamint Kállay Ödön és társai névszerinti szavazást kértek, amit az elnök el is rendelt. Leadtak összesen 298 szavazatot, amelyből igen-nel szavazott 209, nemmel 89, jelen nem volt pedig 83 képviselő. Az elnök, Szentiványi Károly nem szavazott. Nem-mel szavaztak a következő képviselc-c: Almássy Sándor, Angyal Pál, Acs Károly, Bárányi Ágoston, Beliczay István, Beniczky Gyula, Beniczky Ödön, Bernáth Zsigmond, Bethlen Gábor gr. ifj., Bogyó Sándor, Bónis Sámuel, Böszörményi László, Cseh Sándor, Csiky Sándor, Darvas Antal, Deáky Lajos, Dessewffy Ottó, Dégenfeld Gusztáv gróf, Domahidy Ferenc, Dőry Ádám, Eőry Sándor, Esterházy István gr., Gábriel István, Gál Péter, Ghyczy Kálmán, Gubody Sándor, Halász Boldizsár, Hevessy Bertalan, Horváth Elek. Ivánka Imre, Jámbor Pál,, Jókai Mór, Kállay Ödön, Károlyi Ede gr., Keklevics Béla gr., Kende Kanuth, Kis Lajos, Kiss Miklós, Kupricz Imre, László Imre, Luksich Bódig, Lukynich Mihály, Luzsénszky Pál br., Lükő Géza, Madarassy Mór, Madarász József, Makray László, Manojlovics Emil, Markos István, Maróthy János, Miklovics Zsigmond, Mocsonyi Antal, Mocsonyi György, Nagy Ignác, Nánássy Ignác, Nikolils Sándor, Nyáry Pál, Odelscalchi Gyula hg., Oláh Miklós, Pap Lajos Pap Pál, Papp Simon. Patay István, Perczel István, Pétery Károly, Podmaniczky Frigyes br., Prónay József, Ráday László gr., Ruttkay István, Salamon Lajos, Soldos Imre, Szamossy Ignác, Szaplonczay József, Szenkereszty Zsigmond br., Széky Péter, Szilády Áron, Szluha Benedek, Szontagh Pál (nógrádi), Thalabér Lajos, Thury Gergely, Tisza Kálmán, Tisza László, Ujfalussy Lajos, Varga Antal, Vállyi János, Várady Gábor, Véghső Gellért, Vidacs János, Zsitvay József. A szavazás alatt érdekes jelenet játszódott le. Kemény István br. igen-nel akart szavazni, de tévedésből nem-et mondott, miért is kérte, hogy szavazatát igennek vegyék. Keglevich Béla gróf erre nyomban kijelentette, hogy nem kívánja Kemény szavazatát a baloldal, vagyis a maguk szavazatához számítani, de viszont ki kell jelentenie, hogy a házszabályok szerint a szavazatot megindokolni nem szabad. Erre elnök megjegyezte, hogy szavazás Közben szólni nem szabad és hogy nem az számít, amit a Képviselő mondani akart, hanem amit mondott. Ezután Tisza Kálmán szólalt fel s hangoztatta, hogy minden szavazó szándékát tekintetbe kell venni és az elnök kijelentésével szemben megjegyezte, hogy szavazás közben is lehet felszólalni, ha t. i. a házszabályokra történik hivatkozás, ami a jelen esetben is történt. Még Gajzágó Salamon jelentette ki, hogy Tisza Kálmán véleményét osztja, mert Kemény István br. nem szavazatát indokolta meg, hanem azt jelentette ki, hogy tévedett. — Ezek után, amint a szavazás eredményéből kitűnik, Kemény szavazatát az igen-nel szavazók közé számították. A névszerinti szavazás befejezése után Besze János szólalt még fel s hangoztatta, hogy elszomorító dolognak tartja, hogy ennek a fontos javaslatnak az elfogadásakor 83 képviselő távol volt. Ezért azt indítványozta, hogy szólítsa fel az elnök a képviselőket kötelességük teljesítésére s ha valaki nem akar az ülésekre eljönni, mondjon le a mandátumáról. Besze kijelentéseit a jelenlevő képviselők helyesléssel fogadták. Ezzel az Ausztriával közös érdekű viszonyokat szabályozó törvényjavaslat, amelyet a főrendiház április 3-án változatlanul fogadott el, rövid parlamenti tárgyalás után tető alá került s azt Ferenc József, mint az 1867 : XII. t.-c.-t, 1867. július 28-án szentesítette. Á Szent István Rend alapítása és továbbélése* Irta: PETRICHEVICH GYÖRGY ny. ezredes, a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztes vitéze Ebben az esztendőben van 174-ik évfordulója a magyar királyi Szent István Rend megalapításának, melyet azóta a király, a volt kettős monarchia összeomlásáig, trónjának és államainak érdekében szerzett érdemek jutalmazására adományozott. Mielőtt azonban a tárgyra térnék, szükségesnek tar lom egynéhány fontosabb történelmi és jogi ténynek előrebocsátását. A Törvényhozók Lapja hasábjain könyveim ismertetésével kapcsolatban már ismételten tárgyaltátott nagy uralkodónőnk: Mária Terézia különös joghelyzete egyrészt mint szuverén magyar királynő, másrénzt mint a német birodalomnak vazallusa a német-cseh örökös tartományokban. Ennekfolylán újból kiemelendő, hogy Mária Terézia csakis Szent István koronájának birtokában örökölt szuverén főhatalmat. Nem szabad elfelejtenünk ugyanis, hogy a német-cseh tartományok abban az időben nem alkottak egységes zárt birodalmat, hanem egymástól független országegyedek voltak, melyeket Bécsből bizonyos vonatkozásban „udvari" halóságok útján centralisztikusan kormányoztak. Mária Terézia tehát kizárólag mint magyar királynő volt egyenrangú a többi európai szuverénekkel és kizárólag ebben a minőségében volt jogosult a német birodalomtól teljesen független, önálló külpolitikát folytatni stb. és csak így lehetett katonailag és pénzügyileg is független. Szuverén királyi hatalma jelentőségének és méltóságának teljes tudatában is volt, s ennek szimbólumát sokkal magasabbra értékelte többi felségjelvényeinél (cseh korona, osztrák főhercegi kalap stb.). Kétségtelen bizonyítéka ennek az, hogy a királyi korona őrzésére a pozsonyi királyi vár egyik tornyában nemcsak egy magyar, hanem — ami különösen jelentőségteljes — még egy német tartománybeli — egyenként 53 emberből álló — őrséget — amit E cikket még a Szent István-rendeletet felújító kormányzói rendelet előtt kaptuk, azonban anyagtorlódás miatt csak most tudjuk publikálni. 145