Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - Somogy vármegye

Somogy vármegye Stephaich Pál alispán Az a földterület, amely Szent István óta „Somogyvárinegye" néven ismeretes, nem csupán azóta vált történelmi események színhelyévé, mióta ezt a területet a honfoglaló magyarok állandó lakóhelyül megszállották. Számtalan sok nyom arra vall, hogy már az ősember is tartósabb otthonra talált a Dunántúlnak ezen a részén. (Ságvári őstelep, fonyódi cölöpépítmények maradványai, szalacskai ősleletek, különböző földvárak.) A római hódítás előtt már jó idő óta állandósult lakók voltak itt a kelták, akiknek sok jellegzetes edényén és háztartási eszközein felül többek között egy teljes berendezésű állami pénzverdéjük is fennmaradt a szalacskai föld gyomrában, ahonnan néhány évtizeddel ezelőtt a Darnai Múzeum magágyüjteményébe került és ma a sümegi állami intézmény megfizethetetlen értékű régészeti kincse. A történelmileg ismert jazigok, kvadok, hunok, osztrogotok, svédek, longobárdok, avarok, gebidák és szlávok után 898-ban jelentek itt meg honfoglaló őseink, akiket később még besenyők és tótok is követtek ide. Egy évszázaddal később, 998-ban lázadt fel a mai Somogyvár helyén állott Kupa várának a pogány ősvalláshoz ragaszkodó ura, Koppány vezér, aki közeli rokona volt az akkor már fejedelmi trónon ülő és a kereszténységet pártfogoló Vajknak, a későbbi Szent István királynak. A fegyveres erővel levert lázadás után a győztes király, szent fogadalmához képest, a legyőzött Koppány, vagy másként Kupa vezér elkobzott javait és a vármegye egész termésének egytizedét a szentmártonhegyi apátságnak adományozta. Kupa válfálnak helyére telepítette 1091-ben Szent Lálszló király a Szent Egyedről nevezett és a XVI. század közepéig fennállott apátságot, amelybe több, mint egy évszázadon át csak francia szerzeteseket vettek fel, lévén az eredeti telepítés is francia. Az újabb történelmi kutatások szerint ebben a kolostorban készült legrégibb magyar nyelvemlékünk, az úgynevezett Halotti Beszéd, melyet bizonyára egyik jelesebb magyar világi személyiség temetése alkalmával mondhatott el egy magyarul rosszul tudó francia bencés szerzetes A megyei önkormányzat első jeleit IV. Béla királynak az országba való visszatérése után találjuk. Somogyváron 1322-ben már megyei közgyűlést tartottak, ugyanott 1349. évi május hó 11-én nádori értekezlet is volt, melyet 1372. október 10-én Kaposvárott is megismételtek. A vármegye élén a legrégibb időktől kezdve a megye tekintélyes birtokosai közül olyan főispánok állottak, akik nem egyszer nyerték el a nádori méltóságot. Somogyvármegyének a többi megyékhez viszonyított jelentősége kitűnik abból a körülményből is, hogy ez a vármegye már 1498. január 6-án kapott címeres levelet II. Ulászló királytól, mely címeres levél a vármegye levéltárának ma is egyik legnagyobb kincsét képezi. A Somogyot legrégebben birtokló magyarok között találjuk a Bő-, Péc-, Csák-, Balogh-, Búzád-, Ákos-, ZáchGut-, Keled-, Héder-, Szák-, Hunt-, Pázmán-, Kán-, Osli-, Pók- Rád- Rátót- és Tibold-nemzetségek sarjait. A vármegye területén a Hunyadiak korában 16 vár 25 város és 939 helység állott, melyeket névszerint ismerünk. Az azóta eltűnt somogyi várak között voltak Bát, Fejérkő, Gerencz, Korothna, Pernesz, Szent Erzsébet és Valkó. A török hódoltság a vármegye képét és történetét gyökeresen megváltoztatta. A török lassankint megszállotta a somogyi várakat. Koppány (ma Törökkoppány) már 1541-ben egy török szandság székhelye lett. Az itt székelő bégnek a hatalma Zalamegyére is kiterjedt. Egymás után került török uralom alá Babócsa, Kaposvár, Korotna, Szenyér, Segesd és a magyar történelem legfényesebb lapjaira tartozó Szigetvár is, hol Zrínyi Miklós gróf vére ömlött a királyért és a hazáért. Mivel a vármegye területének csak egészen kis töredéke maradt mentes a török uralomtól, önáló megyei életet nem folytathatván, 1600 körül Zalavármegyével egyesült és ebben az állapotban, maradt egészen a török kiűzetéséig. Az egyesítés véglegesen csak az 1715. évi LXXXVI. t.-c.-kel szűnt meg. A megyegyüléseket eleinte Tapsonyban, időnkint Marcaliban, Nemesdéden és Nagybajomban tartották, s csak 1753-tól kezdték a vármegye rendszeres székhelyévé Kaposvárt tenni, ahol 1831-ben adták át hivatásának a ma is fennálló vármegyeházát. A vármegye eleinte két járásra volt felosztva, mely szám a szabadságharcig nyolcra, ma peuig kilencre emelkedett. A megyegyülés 1806. június 6-án elhatározta, hogy a vaimegye hivatalos nyelve a magyar t:- közgyűlésének a jegyzőkönyvét is így kell szerkeszteni. 1827-ben alakul meg a vármegye egyik leggazdagabb birtokosának, gróf Széchenyi Istvánnak kezdeményezésére az Olvasó Társaság, mely hamarosan a Nemzeti Casino nevet veszi fel és a varmegye közéletének ma is fontos tényezője. A vármegye 1832-ben bizottságot küldött ki, melynek feladatává tette, hogy a megyei nem magyarnyelvű lakosság megmagyarosítására tervezetet dolgozzon ki. A régi rendi vármegye 1848. május 1-én tartotta utolsó közgyűlését, melyen a szentesített új törvényeket kihirdették. Másnap megalakult a Törvényhatósági Bizottmány, melynek május 29-én tartott közgyűlésében kormányleiratot hirdettek ki arról, hogy Kaposvár megyeszékhely „rendezett tanácsú város" lett. A világháború idején a vármegye fiai a szigetvári hősökhöz méltóan vettek részt a nagy világégésben és különösen, mint a híres 44-es gyalogezred és 10-es huszárezred katonái írták be nevüket fényes betűkkel a magyar történelem lapjaira. A trianoni békeparancs Somogyország területét lényegesen nem változtatta meg, úgyhogy ma a megcsonkított országban ez a csonkítatlan vármegye lelkileg is integer lakosságával, kiváló vezetők mellett küzd és munkálkodik a haza érdekeinek hathatós előmozdításán. 127