Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 15-18. szám - A Szent Korona eszméjének kifejlődése

szerződéses viszonyt kihagyva — hogy egyesek nézete szerint a szent korona tanát „Werbőczy jogászi zsenialitása" fogalmazta meg, mások pedig azt tagadják, hogy tanításának kőze van az organikus államtanhoz, noha ennek túlsúlya nyilvánvaló. A kölcsönös hatalomátruházás (translatio imperii) tana Werbőczy fogalmazásában így hangzik: „Miután pedig a magyarok a Szentlélek kegyelmének sugallatából, magának a szent királynak buzgótkodása folytán az igazság megismerésére és a katolikus hit vallására jutottak és őt királyul választották s egyszersmind megkoronázták, attól fogva a nemesítésnek következésképpen a nemesi birtok adományozásának, mellyel a nemeseket kitüntetni és a nem-nemesektől megkülönböztetni szokták, teljes jogát és hatalmát az uralkodással és kormányzásai együtt a nemzet a maga akaratából az ország szent koronájának joghatóságára, következésképpen fejedelmünkre és királyunkra ruházta, akitől most már a kölcsönös átruházás és a viszonyos kapcsolat révén minden nemesség eredete annyira függ, hogy tőle azt elkülöníteni és elválasztani nem lehet és egyik a másik nélkül nem történhetik". (Hármas Könvv I. r. 3. c. 6. §.) „Mert — folytatja — a fejedelmet is csak a nemesek választják, viszont nemessé csak a fejedelem tehet, csak ö tüntethet ki nemesi méltósággal." (U. o. 7. §.) Vagyis a király és a nemesek kölcsönösen teremtik (creatur) egymást és kölcsönösen ruházzák egymásra a hátaimat, mert a király teljes jogkörét csak a nemesi nemzet tagjaiból alakult országgyűlés által végzett koronázás után gyakorolhatja (mihez képest pl. — írja Werbőczy — Mátyásnak „a koronáztatása előtt kelt kiváltságlevelei nem érvényesek, hacsak ő maga később meg nem erősítette volna". (H. K. II. r. 14. c. 47. §.), viszont az országgyűlésnek csak a fejedelem által jóváhagyott határozatai válhatnak törvényekké. Erről, azaz a királynak és a nemzetnek a törvényhozásban való együttműködéséről — mondja Werbőczy, hogy míg a magyarság pogány volt, a vezért és kapitányokat illette a törvényszerzés teljes joga. „De miután a katolikus hitre tértek és szabad akaratukból maguknak királyt választottak, attól fogva mind a törvény szerzésének, mind bárminemű birtokadományozásnak és a bírói hatalomnak is minden joga az uralkodással és kormányzással együtt ez ország szent koronájának, amellyel Magyarország összes királyait megkoronázni szokták, joghatóságára és következésképpen törvényesen rendelt fejedelmünkre és királyunkra ruháztatott át. És így ettől kezdve maguk a királyok összehíván és megkérdezvén a nemzetet, kezdtek törvényeket alkotni, mint a mi időnkben is lenni szokott. Mindazonálal a fejedelem nem hozhat törvényeket saját elhatározásából és korlátlanul, főleg az isteni és a természeti jog ellen és az egész magyar nemzet ősi szabadságának sérelmére, hanem csak úgy, ha összehívja és megkérdezi a nemzetet, hogy ilv törvények tetszene-e neki, vagy nem? Ha ez azt válaszolja, hogy igen, akkor a végzések (mindenkor az isteni és a természeti jog sérelme nélkül) törvényekül tartatnak. Sokszor pedig maga a nemzet határoz el egyértelmű akarattá! bizonyos dolgokat, amelyeket a közjó érdekében hasznosaknak ítél és írásba foglalva, a fejedelem elé rei jeszt, kérvén, hogy azokat törvényekül állapítsa meg számára. És ha a fejedelem e határozatokat elfogadja és jóváhagyja, akkor ezek hasonlóképpen törvényerőre emelkednek és valóságban törvények gyanánt tekintetnek. (H. K. II. r. 3. c. 1—4. §.) A nemesek királyválasztó és koronázó joguk s a törvényhozó hatalomban való részvételük alapján részesei amint ma mondanók, az állami szuverenitásnak, Werbőczy szerint tagjai a szent koronának. Róluk szóló tanításai a következők: Magyarország összes főpapjai, egyházkormányzói, zászlósurai és egyéb nagyjai, nemesei és előkelői mind nemességük, mind földíi javaik tekintetében a szabadságnak, kiváltságnak és mentességnek egy- és ugyanazon jogával bírnak; és nincs sem az urak közül senkinek nagyobb, sem a nemesek közül senkinek kisebb szabadsága ..." ,, . . . noha a főpapok és zászlósurak . . . azáltal, hogy a királyhoz közelebb állnak és ülnek, a tanácskozásban először emelnek szót; továbbá az ország javának gyarapításában és a haza védelmében is a többi nemesek előtt járnak: méltóságuk és tisztük kiválósága szerint méltán tekintetnek elsőknek". (H. K. I. r. 2. c. 1—3. §.) „A valóságos nemesség katonai szolgálattal (usu disciplinaqua militari) s a lélek és test egyéb adományaival és erényeivel szereztetik . . . Ezt az adományozott szabadságot minálunk nemességnek szokás nevezni . . . Es az ily nemesek ... a szent korona tagjainak tekintendők s a törvényesen megkoronázott királyon kívül senkinek másnak hatalma alatt nem állanak". (H. K. I. r. 4. c.) Az elmondottakból könnyen megérthető, miért sorolja fel a hűtlenség eseteit összefoglaló '18 pontban az országgyűlésre jövők és onnan távozók ellen elkövetett gyilkosság bűncselekményét is. (H. K. I. r. 14. c.) A szent korona joghatásából folyólag egyedül a koronás királyt illetvén meg a nemesítés és a birtokadományozás joga, azért „fejedelmünk az összes uraknak, zászlósuraknak, országnagyoknak, más nemeseknek és birtokos embereknek, ha közülük valamelyik örökösök és utódok nélkül halna el, valóságos és törvényes örököse. Azoknak ugyanis minden javaik és birtokjogaik a fönt említett átruházás erejénél fogva eredetük szerint Magyarország szent koronájától függenek és törvényes birtokosuk magvaszakadtéval mindig ugyanarra szállanak és háramolnak vissza". (H. K. I. r. 10. c. bevezetés és 1. §.) Továbbá „a királyi felség Magyarország szent koronájának föntebb ismertetett joghatóságánál fogva mindenkor teljes hatalommal bír, hogy a magvaszakadt vagy örökösök nélkül elhalt nemeseknek összes jószágairól (birtokjogairól) szabadon (tetszése szerint) rendelkezzék, t. i. akár magának tarthassa, akár másnak, akinek akarja, adományozhassa azokat". (H. K. 1. r. 13. c. 4. §.) Vagyis az ország területe a szent koronáé akkor, amikor Európában másutt mindenütt teljesen magánjogi felfogással a királyé a főtulajdonjog, s az adományozás nem hozza az adományozottat a királyhoz magánfüggőségi viszonyba, mert az a szent koronának, az államnak lesz tagja. Végül, bár tisztában van azzal, hogy „a nemzet elnevezés az összes nemeseket, mind a fő-, mind az alsóbbrendűeket jelenti, hozzájuk számítva a nem nemeseket is", hangsúlyozza, hogy „a nemzet neve és elnevezése alatt e helyen csupán a főpap, zászlós, más főrendű és bárminő nemes urakat kell érteni", míg ,,a nép elnevezés alatt csupán a nem nemesek értendők". (H. K. II. r. 4. c.) A közölt idézetekből túlzás nélkül megállapítható, hogy Werbőczy szinte tökéletes szerves egységbe foglalta a szent korona eszméjében a rendi állam főtényezőjét: a királyt és a nemesi nemzetet, valamint azokat a hatalmi köröket, amelyekben a nemzet állami létét éli. A szent korona eszméjének ez a látszólag szigorúan zárt egysége két középpontjával önkéntelenül is az ellip106