Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám - Idegenforgalmunk csődje

hogy a pápa valamelyik uralkodónak koronát ad, akkor az Jézus földi helytartójától kapott olyan bizonyítványt jelent, hogy annak a koronának a viselője „Isten kegyel­méből" való uralkodóvá válik, akinek őszintén kell is hinnie ebben és hivatásában. Nem hasonlíthatjuk az akkori kort össze a mai fel­fogással, amikor ez az „Isteni kegyelméből" való hit már formasággá degradálódott, legfeljebb egynémely modern diktátor mszi magáról, hogy ö Isten küldöttje és így népének megváltója, s köveiéi személye számára szime isteni imádatot, hz nagy különbség az akkori korral szemben, mert a kereszténység akkori foka mellett való­ban mély vallásosság és tiszta hit uralkodott. S ha Rómának az ilyen korona-adományozással más célja is volt, mint Jézus igéjének terjesztése, így egész biztosan világi hatalmának növelése is, ez auomanyozásokkal erősebb kapcsokkal akarta magához fűzni az egyes nem­zeteket, kétségtelen, hogy Szent István királyunk mélyen és őszintén átérzett hitéuól fogadta el a koronát és ebben tisztán Isten kegyelmét és kijelölését látta. Mert ha ő ugyan már apja udvarában szítta magába a keresztény­ség eszméit, nem kétséges, hogy hite őszinte és mély volt. Hiszen nem vezethette őt sem a becsvágy, sem anyagi emelkedésnek a vágya, miután ő éppen oiyan erős és hatalmas, törzsének, nemzetének legfőbbje lett volna anélkül is, ha nem tesz koronát a fejére s a régi vezérek­hez híven uralkodott volna nemzete felett. Róma hatalma akkor indult fejlődésnek, a latin birodalom romjain felépült új nagy birodalmak mind a keresztény kultúra átvételével véltek legjobban megszer­vezni államaikat és Jézus igéinek hirdetői, Róma követei, a papok egységes szellemben keresték fel mindezeket az udvarokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint éppen az „Intelmek" reánkmaradt szerkezete, amely tisztán magán viseli az akkori papi foglalkozás ismérveit, sőt kimutat­ható, hogy azok az „Intelmek", amelyeket Szent István fiának, Szent Imrének szánt, kisebb-nagyobb változással, néhol azonban teljesen egyező szöveggel feltalálható Nagy Károlynak Lajos fiához intézett intelmeiben. Ugyanezek a hasonlóságok mutatkoznak meg Nagy Károly és Szent István törvényeinek a latin fogalmzásai­ban is. Mindez csak azt bizonyítja, hogy Róma nemcsak a keresztény vallással ajándékozta meg a birodalmat, hanem keresztény erkölcsi szabályokkal is. Szent István alkotmányosságának egyik legkiemel­kedőbb és egyben örökletes formái mutatkoznak a vár­megyei kerületek felállításában. Ez akkor sem szolgált más célt, mint a közigazgatás helyes kötelékeinek a fel­építését. A közigazgatás egyes központjait, valamint az országvédelem gócait jelentették a várkerületek felállí­tása. S ebből fejlődtek ki később az igazi alkotmányos­ság védbástyái. Akkor még csak közigazgatási és or­szághatárvédelmi szervezetet jelentett a későbbi fejlődés töltötte meg ezeket a kereteket az alkotmányosság leg­szebb elemeivel. Ugyancsak megdönthetetlen bizonyítéka az alkot­mányosságnak és ennek a felfogásnak az érvényesülé­sére Szent István egész uralkodása alatt az, hogy amikor utódaiként gyenge királyok következtek, akkor a hanyat­lások mindig az alkotmányosságtól való eltérésekben nyilvánultak meg. Ezek a gyenge királyok alatt tudtak az egyes hiú főurak naggyá válni és hatalmukkal éppen az alkotmányosság ellen véteni. E visszaélések ellen­hatásaiként fejlődtek ki olyan törvények és rendelkezé­sek, amelyeket királyainknak statuálniok kellett, hogy határtszabjanak a visszaélő nagyok túlkapásainak és minden egyes ilyen rendelkezés arra volt hivatva, hogy megvédje a kicsiket és az elnyomottakat. Tagadhatatlan, hogy Szent István uralkodása alatt ezek a gyengék az ő védelme alatt állottak, s éppen ő volt az, aki túltéve magát azon, hogy csakis az egyes ősfoglaló családok leszármazói bírjanak bizonyos előjogokkal, emelt fel olyanokat, akik bizalmát bírták, akik ót hűséggel szol­gálták s adott nekik birtokot, nevezte ki őket az egyes várkapitányságok vezetőivé. Ö egy új kiváltságos osz­tályt iktatott be az ország társadalmába, akik csakis tehetségükkel érdemelték azt ki és nem származási előjogaikkal. Azokban a sorokban, ahol „Intelmeiben" arról szól, hogy az idegeneket jól kell fogadni, nem szolgált más célt, mint védelmet adjon azomak, akiket ö hívott be, hogy népének a kultúrát terjesszék, mert ezek ellen a nép nagy része gyűlölséggel viseltetett. Hiszen ebben a kor­ban indult meg az agrárkultúra is, a papok, szerzetesek voltak azok, akik a népet oktatták az okszerű földmüve­lésre, mert ekkor még a nomádélet szokásai dívottak főleg a népességnél és szükség volt arra, hogy a birtok­forgalom is stabilabb helyzetoe jusson, kezdett a föld értekesebbé válni, ami annakelőtte csak arra szolgált főleg, hogy az állatállománynak legelője legyen. IV. — Szent István korának jogalkotása külön tanul­mány keretét kívánja meg, azonban ezekből egyedül is olyan társadalmi és kulturális következtetéseket tudunk levonni, amelyek tisztán mutatják annak a kornak a primitívségét és különös felfogasát, amikor a főbenjáró bűnöknek büntetései főleg az anyagi szolgáltatásban jelentkeznek. Tehát a társadalom az ellene vetőket első­sorban is pénzzel és marhákkal bünteti. Nagyon fontos szerepet játszik és ugyancsak egyik formája a bünte­tésnek, a bőjtölésnek az elrendelése. Általában keresztül­húzódik egész akkori jugalkotásunkon az erős vallá­sosság, továbbá ennek a vallásosságnak az erős védelme. A papok ki vannak véve a bíráskodás alól, őket csak egyházi hatóság büntetheti. Biztosította népének sajátos nemzeti vonásainak minden korokon kérésziül való érvényesülését, így az alkotmányosság folyamatát is, márpedig ennek elindu­lása az ő uralkodásától számítódhatik csak. Lehettek az ö fellépésétől kezdve ennek a nemzetnek emelkedései, süllyedései, voltak szabadok és elnyomottak, de minden vihart túlélőén itt ál! e kis maroknyi magyarság teljes erejében és jövőjébe vetett vak bizalmával. S nem merült el egyik környező hatalmas néptengerbe, akár a germán, akár a szláv tömegekről legyen is szó és ezt csakis annak köszönheti e nép, hogy első királya úgy építette fel e hazának alapjait, hogy az idő- és értékálló legyen és alakuljon is bármiképpen a jövő, ez a nemzet első királyával váltotta meg életjogát ehhez a földdarabhoz itt a Dunamedencében, s fog fennmaradni addig, amíg világ a világ, Szent István utódai ragaszkodni fognak ezután is nagy őseik emlékéhez és azok alkotásaihoz. Amíg ez a nemzet ezen az úton fog tovább is haladni, hűséggel és tisztelettel őseinek nagy müvéhez, addig biztosítva is lesz fennállása éppen úgy, mint a nálánál sokkal nagyobb területet birtokló más nemzeteké. Az alkotmányosság a világító fáklya ezen az úton és a keresztényi hit és erkölcs pedig a biztosítéka a nem­zet fennmaradásának. Ezért nem térhetünk el a jövőben sem egyikétől e kellékeknek. Erre tanít bennünket Szent István kora. 116

Next

/
Oldalképek
Tartalom