Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám - Idegenforgalmunk csődje

tőlünk és kerültek lejebb. Nekik nem volt olyan bölcs vezérük, aki úgy felismerte volna az államalkotó teendőket, mint a mi első nagy királyunk és ezért olvadt be a bolgár testvérnép a nagy szláv közösségbe. De a magyarság nem olvadt be egyetlen környező nép közösségedé sem, hanem az első kritikus évszázadoknak éppen a szent király erős keze nyújtotta alapjain felnevelkedve, később már maga lépett fel olvasztó tégelynek más népek számára. S folytatta mindmáig ezt a beolvasztást nagy sikerrel. Amikor egyik történelemtudósunk azt állítja, hogy Szent István a demokrata berendezkedésű ősi magyar alkotmányosságot szüntette meg, ahol a törzsek szabadon választottak maguknak vezért, s a „népfelséget" áldozta fel, amikor a királyság felvételével és új országszervezésével a papságra és nemességre támaszkodó abszolutizmust vezette be, akkor ugyancsak ellent kell ennek a felfogásnak mondanunk. Mert akik ismerik az akkori államberendezéseket, valamint az egyes államoknak, különösen Kómának, egyre növekvő kulturális és erkölcsi hatalmát, azok tisztán látják, hogy Szent István, ha ugyan koronát kért és fogadott is el Kómától, mégsem vetette magát annak alá minden feltétel nélkül, hanem igenis megőrizte és átérezte „az ősi magyar népfelséget", hiszen magát is közéjük számította, nem szakadt el sohasem attól a magyar népi törzstől, ahonnan származott. Bármily szívesen fogadta is Róma papjait, akárhogyan is hallgatott reájuk és adott nekik tekintélyt, vagyont, mégis megőrizte országát Róma, illetve a pápa befolyásától, nem engedett beleszólni belső ügyeibe. Mint ahogy a frank birodalomban fennálló hűbéri formát sem honosította meg, éppen azért, nehogy ez a kapcsolat esetleg később veszélyeztesse népének a beolvadását a nálánál nagyobb és akkor sokalta hatalmasabb birodalom valamelyikébe. Igaz, trónját utódainak is akarta ezzel biztosítani, de ez az óhaja nem volt elválasztható népének fennállásától, önálló jövőjétől. Megdőlnek mindazok a következtetések tehát, amelyek úgy akarják őt beállítani, mint az abszolút monarchiát, akinek nem volt más célja, mint a trón biztosítása és annak tekintélyének emelése. Itt, ezen a ponton dőlnek meg mindazok a következtetések, amelyek Szent István uralkodásában csakis a hatalmát vélték látni. Nem, ez csak eszköz volt részéről igenis arra, hogy családjának és ezzel együtt az egész törzsének, népének biztosítsa itt a Dunamedencében az örök életet. S ha élt is az ősi magyar törzsek álladalmában az a hangoztatott demokratikus alkotmányosság, ez nem veszhetett ki a királyság felállításával és a kereszténység felvételével sem, mint ahogy nem is veszett el. Hiszen az első szent királyunk elhunyta után bekövetkezett több évszázados süllyedés majd későbbi emelkedés fokozatosan mutatja, az alkotmányos fejlődést is és közeledtünk ahhoz az alkotmányossághoz, ahol már nemcsak a király egyedülálló személye testesíti meg a nemzet akaratát, hanem a meghívott királyi tanács helyett lassan kifejlődött a kiküldött tanács, sőt az önálló törvényhozó alakulat is, ahol a király csak a szentesítő fórum volt. Mindez nem következhetett volna be, ha Szent István tisztán a hűbéres berendezkedésnek vetette volna meg az alapját. Mindezekből mi úgy látjuk, hogy Szent István államalkotása és királyi uralkodása nem irtotta ki nemzetéből az alkotmányos érzületet és a szabadság utáni vágyat, hanem igenis konzerválta azt a nyugati kultúrának akkor, a kereszténységnek kényszer útján való felvételével, de uralkodása, ha monaroha is volt a szó legnemesebb értelmében, mégis megőrizte népének sajátosságait, megerősítette faji szeretetében, mert máskép nem tudta volna ez a nép kivonni magát a sokalta natalmasabb környező államok beolvasztó hatásai és erőlködései alól. Ellene mond minden olyan felfogásnak a lefolyt egy ezred, amely faji, népi sajátosságnak kiküszöbölésével vádolná meg első királyunk uralmát, mert ha ez így volna, akkor nem állta volna ez a nemzet ennek az évezrednek annyi viharát, mintahogy kiállotta. Ugyanígy áll az a tétel is, hogyha ez a nép alkotmány- és szabadságszerető volt törzsi formájában, mintahogy az ma is, akor minden bizonnyal Szent István királysága is egy olyan alkotmányos formáját jelentette nemzetének az ő korában, amely teljesen megfelelt nemzetfenntartó hivatásának. Mint a mostani, úgy az akkori idők sem voltak mentesek a koreszméktől, olyan koreszméktől, amelyek minden állam határain keresztülszivárognak és ha ezekbe a koreszmékbe úgy illeszkedik bele egy nemzettest, hogy az ne prokrustesi módon gyömöszölje bele a népi test szellemét, hanem annak testére szabva alkalmazza, úgy ezzel gátat vet a koreszme bomlasztó erejének, de ugyanakkor a helyes alkalmazásával immunizálja is ellene a testet és konzerválja azokat a belső népi erőket, amelyek jellegzetesek és szükségesek a továbbvitelére egy nemzet életének. Nem kell visszanyúlnunk Szent István korára példáért, hiszen e korunk sem mentes bizonyos koreszméktől és ma már tisztán látjuk, ha ezt a népet, ezt a nemzetet minden fenntartás nélkül szolgáltatnánk ki azoknak a fantasztáknak, akik e koreszméket minden sajátos népi és nemzeti szellemi vonásra való tekintet nélkül akarnák ráerőszakolni e nemzetre, akkor súlyos következményekkel járna az a nemzet jövőjére. Nem tudunk és nem is kell elzárkóznunk az ilyen koreszmék elől, hanem igenis vigyáznunk kell arra, hogy azt úgy vegyük át, ahogyan azt a nemzet sajátosságai megkívánják. Nem lehet kaptafának nézni egy élő nemzettestet, amelyre gondolkodás nélkül ráhúzható minden új elgondolás. így történhetett ez Szent István korában is, ő sem tudott, nem is akart elzárkózni az akkori áramlatok elől, hanem igenis kivéve belőle mindazt, amit jónak látott nemzete számára és alkalmazta azt úgy, hogy a magyarság magyarság maradjon. III. — Szent István királyi tanácsa nem volt a mai értelemben vett törvényhozói testület, mert ez a tanács csak előterjesztést tehetett a királynak, aki aztán a saját belátása és felfogása szerint döntött afelől, hogy mit határoz, sőt ő öntötte azt törvényformába is. Szent István e tanácsokat szinte csak elmélkedésre használta fel, egész biztos megvitatott velük minden fontosabb ügyet, azonban dönteni ő döntött egyedül és ez a kifejezésre is jut kiadott törvényes rendelkezéseinek a szövegében, amikor így fejezi ki magát: „A törvényen elmélkedve, megszabtuk népünknek ..." vagy „amiket pedig határoztunk ..." Mindezekből is kicsendül a megfontoltság, a mérlegelése minden körülménynek, tehát nem a puszta hatalomvágy, nem az uralkodás, hanem igenis az államcpités. Márpedig ez csakis az akkori kornak és helyzetnek egyáltalán legjobban megfelelő alkotmányos formák között jött létre. Állítjuk, hogy Szent István nem az abszolutizmust vezette be, noha mindenki felett állott, hanem az alkotmányos királyságot. Nem is tehetett máskép, hiszen akkor, amikor elhatározta, hogy a pápától koronát kér, akkor ez mély és tiszta hitével volt csak összeegyeztethető, tudta, hogy akkor az a tény, 115