Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám - Idegenforgalmunk csődje

niitt a földön, akármi tisztök legyen is, nemcsak az ö csatlósainak, híveiknek, szolgáiknak, hanem fiaiknak is parancsolnak, tanácslanak, javaiknak; azért hát, szerelmes fiam, ne legyek én se rest, neked még életemben tanulságot, intést, oktatást és tanácsokat adnom, hogy mind a magad, mind a te alattad valók élete módját azokkal ékesítsed, valamikoron a Mindenható engedelméböl országolni fogsz én utánam." E bevezetés után következnek az első könyv egyes fejezetei. Az 1. fejezet „A keresztény hit megtartásáról" szól és lelkére köti fiának, hogy Krisztus vallását gondosan megtartsa és alattvalóival megtartassa. A 2. fejezet címe „Az Egyházról és az Egyház állapotjának megtartásáról". Éz a fejezet ősforrása annak a legszorosabb kapcsolatnak, mely hazánkban Egyház és Állam között mindenkor fennállott, s melynek folyománya a mindenkori magyar királynak az egyházi közjog területén is fentálló számos jelentékeny jogosítványa, (pl. jus placeti stb.) A 3. fejezet címe: „A püspök nevezetéről és a főpapokat illető tisztelet megadásáról.'" Ebből a fejezetből álljon itt a következő ércveretű mondat: „Mert ö náluk nélkül (t. i. a főpapok nélkül) fenn nem állanak a királyok, sem országok." Valóban, Magyarország ezeréves történelmében a főpapság mindenkor a legnevezetesebb államfenntartó elemnek bizonyult. Egészen bámulatos az a prófétai képesség, mellyel István király a papság eme történelmi szerepét egy évezreddel előre megjósolni volt képes. A 4. .fejezet címe: „A főemberek és országnagyok méltó tisztességéről." E fejezet a nemzeti hatóságok tiszteletét írja elő, — mert jól tudta István, hogy az állami élet a tekintélyek tisztelete nélkül anarchiába süllyed. Az 5. fejezet „A türelem gyakorlásáról és az igazságszolgáltatásról szól. Türelemre, megértésre buzdítja a bírákat, de magát Imre hercegei is, s egyebek közt a következő figyelemreméltó megállapításra jut; „A békesséytürő királyok uralkodnak, de a türelmetlenek rettegtetnek." Nem lehet elzárkózni ennek a mondásnak aktualitása elől . . A 6. fejezet, melynek címe: „Külföldiek befogadásáról és a vendégek tartásáról", szószerinl ide kívánkozik: „A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a 'királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet. Honnan gyarapodott a római birodalom kezdetben és magasztaltattak fel dicsőségre a római királyok, hanem iho>gy különféle tartományokból sok jelesek és bölcsek sereglenek vala oda? Bizony, hogy Róma mind a mai napig szolgaságban lenne, ha Aeneas maradéka szabaddá nem tette volna. Mert a mint különb-külartbféle tartományok széléről jőnek a vendéigek, külön^különbféle szót és szokásokat, fegyvert és tudományt hoznak magokkal, a mi mind a ikirály udvarát ékesíti és teszi nagyságosabbá és igen megrettenti az idegeneknek magahitt szívöket. Lám, gyönge és törékeny az egynyelvű és egy erkölcsű ország. Hagyom azért fiam, adj nekik táplálást jóakarattal és tisztességes tartást, hadd éljenek nálad örömestebb, hogysem másutt lakozzanak. Mert ha te elrontani törekedek amit én építettem, vagy ha mit én gyűjtöttem, te széjjel hányod azt, bizony mondom, nagyon káTát fogja vallani országod. A mit, hogy eltávoztass, növeld naponként a te országodat, hogy a te koronádnak felségét mindenek tiszteljék." Ez az idézet — minden elfogultság nélkül mondhatjuk — világító fáklyája volt a magyarság évezredes nemzetiségi politikájának. Olyen ez az idézet, hogy világgá kellene kürtölni minden egyes szavát. Hadd tudja meg a külföld, hogy nemzetünk hagyományos vendégszeretete, a külföldinek szívből jövő megbecsülése ilyen mélyen, Szent István törvényében gyökerezik. A 7. fejezet címe: „A tanács nagyságos voltáról." Ez a fejezel a vének és előkelők tanácsáról szól, akiket a király is meghallgatni tartozik. Úgy vélem, nem tévedünk, ha ebben a szakaszban a magyar minisztérium első ősalakját pillantjuk meg. A 8. fejezel érdekes címe: „Hogy kell követni az ősöket, és hogy a fiak engedelmesek legyenek az ő atyjoknak." Az elődök tisztelete, a hagyományok épségbentartása biztosítja a: állami élet folytonosságát, állandóságát. A 9. fejezet „Az imádságról és annak módjáról" szól. A 10. fejezet címe „A kegyességről és irgalmasságról és egyéb jóságos cselekedetekről." Míg Szent István király dekrétumainak első könyve nem egyéb, mint a király fiához: szent Imre herceghez intézeti politikai és erkölcsi tanítás, addig a dekrétumok 2-ik könyve tartalmazza tulajdonképen István király törvényeit. * A 2-ik könyv 55 fejezetre oszlik, oly nagy terjedelmű tehát, hogy tartalmának részletes ismertetésébe ehelyütt nem bocsátkozhatunk. Áttekintés céljából közöljük, hogy az 1—4. fejezetek főként egyházi tárgyúak. Az ő. fejezet a magántulajdon elismerése, aminek abban az időben, amidőn a köz- (királyi) tulajdon es magántulajdon közötti határvonalak még koránt sem voltak olyan élesek, mint korunkban: különös jelentőség tulajdonítandó. A 7—12. fejezetek a vasárnapi munkaszünetről, bizonyos ünnepnapokra szóló húsfogyasztási tilalomról szólnak. A 1 .'5 1 ('). fejezetek az emberölés jogkövetkezményeit szabályozzák, és pedig igen figyelemreméltó osztályozással: a szentistváni törvény gondtalan- és szándékos emberölés fogalmát ismeri és külön szabályozza a feleség megölését. A 17—21. fejezet a szolgák jogállapotál szabályozza. Az özvegyek és árvák jogait írja körül igen humánusan a 24. fejezet. A 31. fejezetnek címe: „A boszorkányokról". A középkornak ez a sajnálatos eltévelyedése még ezt a nagy királyt sem kímélte meg befolyása alól, de meg kell állapítani, hogy a boszorkányok ellen hozott jogszabályok István király törvényhozásában sokkal enyhébbek és kíméletesebbek, mint sok idódja törvényeiben. Szent István második törvénykönyvének 31. fejezete szerint ugyanis: aki első ízben találtatik vétkesnek a boszorkányság vádjában, csak a papnak adható át, aki böjtölteti és oktatja. Másodszori elkövetés még mindig csak ilyen következménnyel jár, azzal a változtatással mégis, hogy a tettes mellére, homlokára és vállára a templom kulcsával keresztforma bélyeg süttetett. Csak harmadszori elköve112