Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 1-2. szám - Felsőházi tagválasztások következményei

legnagyobb közjogi méltósággal, a Ház elnökségével járó nehéz és súlyos társadalmi kötelezettségek egész sora, a hatalmas képviselőházi adminisztráció feletti való legfelsőbb irányítás, ez egymaga felér egy teljes minisztérium munkaanyagával és felelősségével. Mert ne felejtsük el, hogy az alkotmány szerint a nemzeti akarat megnyilvánulása az országgyűlés, a nemzet két fő faktora a Szent Korona, jelenleg a kormányzó és utána rangsorban jön a t. Ház, illetve az országgyűlés két háza. Nemzeti szuverénitásunk két megtestesítője tehát a kormányzó és az országgyűlés két elnöke (felsőház, képviselőház). Meg vagyunk győződve arról, hogy a t. Ház újra elfoglalja a nagy közvéleményben azt a helyet, amelyet korábban betöltött és amelyre a tiszta parlamentárizmus szellemben hivatva is van. Ehhez fogják hozzásegíteni mindazok a reformok, amelyeket eddig letárgyalt és amelyek ezután fognak következni. Az 1937-es év ebből a szempontból igen fontos és nagy munkát rótt a t. Házra, senki sem vádolhatja azzal, hogy felesleges, üres szócséplés volt a t. Ház munkája, legfeljebb a félmüveit, kielégítetlen ambíciójú, rosszindulatú és mindenféle sötét tervekkel foglalkozó bódult agyú álpróféták hangoztathatják ezt a vádat. A többség ma is tisztában van azzal, hogy a nemzeti akarat igazi megnyilvánulásának egyetlen helyes formája ma és lesz még sokáig, éppen a nagy nyugati demokráciák mintájára, az országgyűlési rendszer, (cs. i.) Delbos úrja Középeurópában Budapestnek csak 55 perc jutott Delbos útjából, ez is udvarias, semmitmondó diplomáciai kézfogás jelképében, mégis nagy fontosságot vélünk felfedezni ebben a körutazásban és annak várható következményeiben a nagy nemzetközi politikában. Akár, ha arról van szó, hogy a közös védelmi szövetségek lassan a kétoldalú szerződésekké alakulnak át, noha ez a folyamat már előbb is megindult. Ha Delbos csak seregszemlét tartott az angol-francia diplomáciai középeurópai kirendeltségek felett, hasonlatosan Barthou régebbi útjához, mégis a kettőt összehasonlítva, kell, hogy elénk tűnjön a két látogatásnak egymástól teljesen eltérő hangszerelése, ami csakis az erők eltolódását és újabb átcsoportosítását jelzi és — ne ringassuk magunkat bizonyos sugallt álmokban — annak a nyugati demokráciának az erejét, amely még mindig távoltartja magát azoktól az áramlatoktól, amelyeket totalitásosnak hívunk köznyelven és amely nyugati demokráciák élnek és virulnak, sőt mindjobban éreztetik a külpolitikában is erejüket. Delbos útja összeesik azzal a deklarációval, amelyet Mussolini tett nagy ünnepségek keretében a Népszövetségből való kilépését illetően. Talán kiszámítottan ekkor történt ez a deklaráció, mindegy, nemsokat változtat a lényegen és a helyzeten. A két szembenálló front mindélesebben bontakozik ki és kezdenek látszani a határok a nyugati demokráciák és a velük szemben álló új imperializmusok között, s ez nem fér össze most már a Népszövetség egészen ártatlan Felsőházi ragválasztások következményei A felsőházi tagválasztásoknak két feljegyzésre érdemes következményét kell megemlítenünk. Az első a bonyhádi kerület képviselőjének, Perczél Bélának a lemondási ügye. Nem látunk tisztán ebben az ügyben, az elhangzott nyilatkozat túl szubjektív volt és bizonyos csalódást fejezett ki, de mindenképen egy értékes karakter lelkiismeret-megnyilvánulása. Kár, nagyon kár, ha Perczel visszaadja mandátumát, hiszen a megválasztásakor elmondott beszédei sok és értékes ígéretet tartalmaztak a magyar politikai közélet számára, lelki és politikai függetlenségére nagy szükség lett volna a Házban. Sokat vártak tőle és már az első lépésnél a visszavonulást választotta, ami talán lehet kényelmes, de mégsem megnyugtató a politikai közélet számára, ahol igenis helye van ilyen politikusoknak, sőt hivatása. Nem hinnők, hogy lépése változtat azon a megnyilvánuláson, melynek tanúja lehetett megyéjében a felsőházi tag megválasztásánál és amely őt arra indította, hogy mandátumát letegye. Nem tudjuk, hogy a kormányzati nyomás, amely e tagválasztásnál talán csak óhaj formájában nyilatkozott meg, vagy az a gerinctelenség, amely a megyebizottsági tagok viselkedésénél volt tapasztalható ennél a választásnál, amikor a kormányzat óhajtása teljesült, ellentétben Perczel véleményével. Nem tudjuk, de azért mégsem kellene lemondania, nem kellene a teret átengednie azoknak, akik talán a sok-sok függőség és egyéb okok miatt gerinctelenek, többek között azért, mert már a vármegyék nem azok, amik voltak azelőtt. Ma már nem ismerjük a vármegyék ellenállását, eltűntek az igazi autonómiák. Ma csak közigazgatási kerületek vannak, élükön a mindenható kormánymegbízottal, a prefektussal. Ezzel nem számolt Perczel Béla, pedig ő a közigazgatás neveltje volt, előbb mint főispán, aztán pedig mint alispán. A másik érdekes esemény a Sopron vármegye esete, amikor ugyancsak a kormány jelöltje győzött az önkormányzat jelöltje helyett. Ennek következménye lett aztán az, hogy Esterházy Pál herceg, az ország legnagyobb hitbizományának ura kivonult a vármegye törvényhatóságából összes embereivel. Történt pedig ez akkor, amikor az egész vármegve ünnepelte a hitbizomány ura nagynevű és nagv történelmi múltú családjának 250 éves hercegi rangját. Nem teljesítette a vármegye autonómiája a hercegnek azt a kívánságát, hogy központi jószágigazgatóját, Szolnoki) Dezsőt, aki szintén régen tagja volt a megye autonómiájának, küldje be a felsőházba. Erre válaszként lemondott a herceg örökös megyebizottsági tagságáról és lemondtak az abban helyetfoglaló tisztviselői is. Ezt sem tartjuk helyesnek, mert ez nemcsak tüntetés, mondjuk, a kormányzat óhajával szemben, hanem sértett hiúság a vármegye autonómiájával szemben, aminek nem lehet helye akkor, ha valaki helyesen érzi át hivatását a közélettel szemben. Csodálatos az eset csak annyiban, hogy ennek a nagy hitbizománynak elég nagy befolyása lehet Sopron vármegyében, hiszen ott fekszik a birtok nagy része és mégsem tud3