Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 13-14. szám - Történelem és külpolitika

sorsa. Mert, ha csakis abból a szempontból nézzük a dolgot, amit úgy szoktak nevezni, hogy katonai-szempont, akkor éppen olyan érthetetlen, mintha csak a politikait nézzük. Hihetetlennek látszik, hogy ne lehessen a mai modern hadászat mellett egy aránylag olyan kis területen és mégis kultúrföldön, tehát nem ismeretlen, rosszklímájú terepen, egy hadjáratot sikeresen befejezni. Érthetetlen ez és sokszor úgy tűnik fel, mintha az egymással szemben álló feleknek sem lett volna érdekük eddig ezt a befejező döntést meghozni. Mert ha tekintetbe is vesszük a különféle oldalakon a külföldi beavatkozó támogatást, akkor sem tiszta a helyzet. Logikusnak látszik, hogy azok az államok, amelyek segítőként avatkoztak be politikájukhoz legközelebbálló recept szerint akár a salamancai. akár a madridi kormány javára, kell, hogy egyforma erőt képviseljenek, illetve annyit tudtak segíteni, maennyire szükség van ahoz, hogy győzzön az egyik oldal. Ez a segítség feltétlenül győzelemhez kellett volna már, hogy vezessen valamelyik oldalról. Az a látszat, hogy sem a magát nemzetinek nevező, sem az általában vörösnek ismert kormányzati irányzat nem mer egyedül maradni magával az egész spanyol nemzettel ez után a pusztulás után. Azt hisszük, hogy megelégednének az eddig meghódított, vagy kézben tartott résszel, ha így maradhatna mindig, csak uralkodhassanak. A Szuezi-csatorna 1869. november 16-án nyilt meg világraszóló ünnepségekkel. Hiszen erre az alkalomra írta Verdi az „Aida" című operáját is, külön megrendelésre, háromszázezer frank honoráriumért. A megnyitáson többek között megjelentek Ferenc József, Eugénia császárné, Frigyes Vilmos porosz trónörökös. A francia pénzen elkészült csatorna részvénytöbbsége az egyiptomi khedive tulajdonában volt. Azonban Iszmail khedive pazarló életmódja miatt pár év múlva azzal a tervvel foglalkozott, hogy eladja a Szuezi-csatorna részvényeit. Felkínálta a párisi pénzpiac vezetőinek, de ezek nem tudtak vele megállapodni. Erre Disraeli, akinek tudomására jutott ez a kínálat, azonnal ajánlatot tett a khedivének és 1875. november 25-én megtörtént a vásár: Anglia 3.796.583 font sterlingért magához váltotta a Szuezi-csatorna majoritását. De ami nem szokott Angliában előfordulni, mindezt Disraeli titokban csinálta és csak utólag kért az angol parlamenttől felhatalmazást a vásárlásra, 1876. február 24-én hagyták jóvá. Ma már ez a részvénytöbbség 800 millió font értéket reprezentál és az évi tiszta hozama 40 millió font körül van. Ez is egyik jellemző tünete az angol hatalmi terjeszkedésnek és annak a „kalmár"-szellemnek, ami néhány évtized alatt ilyen jó vásárt csinált. Mindenki elvérzett ebben a csatornaépítésben, a zseniális Lesseps mérnök, a részvényesek, az egyiptomi uralkodó és Anglia szerezte meg potom 4 millióért. És ma is e csatorna körül folyik a hatalmi küzdelem Olaszország és Anglia között. Félő, hogy a jó angol font fog ismét győzni... Történelem és külpolitika >^ Irta: CSÁK ISTVÁN ... Az egyoldalú és türelmetlen nacionalizmus, s az emlőin nagyranött imperializmus a kisebb-nagyobb jelentőségű súrlódások, összeütközések végtelen; sorozatára adott alkalmat s a féltékenység, bizalmatlanság és gyűlölet mérgével töltötte meg a nemzetek politikai érintkezésémeik az atmoszféráját... ... Az irigységtől és féltékenységtől fűtött angol bekerítő politika az ellenségek átorhetetleranék látszó gyűrűjével sáncolta körül a gyűlölt Németországot és wibeluinigi' hűségű szövetségesét és az egymást Ikövető erőpróbák során egyre szűkebbre, halálosabbra vonta össze a gyűrű ölelését. (Balanyi György dr.: „Világpolitika", Budapest, 1918.) I. Annak a hatalmas történelmi alkotásnak, amelyet Bismarck 1871 január 18-án Versailles-ben fejezett be és amely nem volt más, mint az Első Birodalom megalapítása, ugyanazok voltak a hatásai az akkori európai nemzetközi viszonyokra, mint amilyeneknek most lehetünk tanúi Hitler által alapított Harmadik Birodalom születésénél. Ami Bismarck alkotásánál bennünket legközelebbről érdekelhetett az akkori időkben, az az ú. n. föderalista mozgalom volt, amit, ha sikerült is akkor államférfiainknak, különösen id. Andrássy Gyulának, megakadályozni, mégsem lehetett elkerülni az akkor megindított folyamatnak a megállítását és ez a folyamat tisztán, félreismerhetetlenül, ha ugyan más konstrukcióban, jelentkezett az 1914—18. évek vesztett háborúja után. Ha végiglapozzuk az 1867—1877. évek bel- és külpolitikai történetét, akkor sok mindenre találunk magyarázatot, amelyek esetleg ma érthetetlennek tűnnek fel. Olyan következtetéseket tudunk levonni, amelyekre éppen most van a legnagyobb szükségünk, ha tisztán és világosan akarjuk felállítani azt a külpolitikai irányvonalat, amelyet mai nemzeti önállóságunkban egyedül követhetünk. így elsősorban tudnunk kell azt, hogy már a mult század ötvenes éveiben megalakult úgynevezett német vámegyesület rakta le az alapjait a számtalan német fejedelemség gazdasági és politikai közös nevezőre hozásának és amikor az 1848/49-iki magyar szabadságharc leveretése után I. Ferenc József uralma megszilárdult az osztrák szövetséges államokban is, akkor az előrelátó, s nagy tervekkel foglalkozó uralkodó ugyancsak be. akart lépni a német vámegyesülésbe. A célja tiszta és világos volt: ebben a vámkeretben felépíteni újra a régi hatalmas habsburgi német-római biradolmatCsak egyetlen férfiú volt, aki ezt felismerte és minden erejével megakadályozta: Bismarck. Ez az államférfi volt az, aki 1852-ben megakadályozta a morachia belépését a vámegyesülésbe. Bismarcknak az volt a célja, hogy a Habsburguralmat „kelet felé" nyomja és komoly szándékai közé tartozott az is, hogy a Habsburgok Bécs helyett Budára tegyék át a székhelyüket. Tehát már akkor 87