Törvényhozók lapja, 1938 (7. évfolyam, 1-25. szám)

1938 / 1-2. szám - A t. Ház 1937-ben

A I. Ház 1937-ben Szinte minden évben elhangzik a sajtóban ittott a panasz, hogy a képviselőház üres padsorok előtt tárgyal, vagy másik oldalon a képviselők részéről, hogy a közvélemény nem viseltetik olyan nagy érdeklődéssel a Ház munkája iránt, mint amilyenre szüksége lenne. Legutóbb a felsőház reformjának a tárgyalásánál hangzott el ilyen megállapítás egy-két szónok részéről, pedig tagadhatatlan, hogy a reform feletti vita igen nívós volt és a szónokok mindegyike nagy felkészültséggel állott fel szólásra. Az biztos, hogy a nagyközönség érdeklődése e fontos közjogi javaslat tartama alatt nem volt intenzívnek mondható. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ilyen irányú javaslat, ha fontos is alkotmányjogi szempontból, mégsem tarthat számot olyan nagy tömegérdeklődésre, mint bármily más, talán jelentéktelen, de viszont a nagy tömegre inkább ható probléma. A tömeg szereti a hozzája közelférkőző és indulatot könnyen kiváltó olyan politikai megmozdulásokat, amelybe nem a inagasszárnvalású és nagy tudást, széles látókört megkívánó tudást kell belevinni, hanem a pattogó, üres jelszavakat, hasonlatosan a katonai parancsszavakhoz, alíol nem a gondolkodás a lénveg, hanem a cselekedet. A tömegérdeklőclést csak a tömegmozgalmak váltják ki. Ami pedig nem a nagy tömegre szóló szűkebb intellektuális érdeklődést illeti, hál ennél is baj van jelenleg, miután az utóbbi években erősen kifejlődött túlpolitizálás valahogyan — ezt minden objektív szemlélő megállapíthatja — elterelte az érdeklődést az országgyűlésről a kiskocsmák, s egyéb helyek, titkos összejövetelek borgőzös helyiségeibe. Nagy szerepe van ebben annak a külföldről importált „új koráramlatnak", amely a parlamentárizmus ellenségeként csepegtetve tanait a fanatikus politizálókba, bírták rá azokat, hogy az országgyűlési rendszer ellen fordulva, igyekeztek az országos politika tengelyét is átgurítani a parlamentből ezekbe a politikai összejövetelekbe. Ne is tagadjuk, ez sokban sikerült nekik, hiszen ülnek ma olyan képviselők a mi parlamentünkben, akik szinte lelki összeférhetetlenségben vannak az országgyűlési rendszerrel, azt feleslegesnek, megszüntetendőnek tartják. Nem akarjuk most itt rekapitulálni mindazt a sok megállapítást, amelyek igen helyesen, pontról pontra kimutatják az ilyen politikusok pálfordulásának érthető okait, mint amilyen a kielégíthetetlen ambició, a félműveltség rettenetes következménye, az a priori rombolási düh, stb. stb. egész a patológia birodalmáig. Tény az, hogy a tömegben is kialakult ez álpróféták véresszájú izgatása folytán egy bizonyos ellenszenv a parlament ellen, mondván, hogy ott „csak folyton beszélnek és nem csinálnak semmit". Nincs mit ezen csodálkozni, hiszen e korban tanúi lehettünk annak, hogy egy ember vezére, koronázatlan császára, istenségi fokozatra emelt bálványává lett valamelvik nagyhatalomnak, miután előbb éveken keresztül hirdette népgyűléseken, hogy: „ha ezt a szót hallom, hogy kultúra, akkor Kinyílik a bicska a zsebemben!" Ez olyan hálással volt a tömegre, hogy végül inaga fölé emelte. A sajnálatos jelenség csak abban lelhető, hogy a tömegpszichózis elől nem tudtak a/ intellektusok sem elzárkózni. Ez ennek a kornak a betegsége. Ha tehát megállapítunk egy bizonyos animozitást a közvélemény részéről a parlament ellen, akkor ezt csak ezeknek az áramlatoknak tudhatjuk he, hiszen a nyugati, mélyebb kultúrájú államok társadalmi struktúrája nagyobb ellenállási képességről tanúskodik a válságos időkben az ilyen barbár áramlatokkal szemben, mint a többi középeurópai államoké. A mi esetünkben pedig az ezeréves alkotmányos hit az egyetlen kőszikla, amelyen ez az ostrom eddig megfeneklett, noha itt-ott a roham már e sziklából is leporlasztott valamicskét. A félműveltek mindenre elszánt csapata nálunk is kitermelt sok vezéri, bódult prófétát, akik tudják a tömeget fanatizálni, hiszen ez a legkönnyebb, mert csak rombolásról van szó, az építést egyelőre ígérgetik és a gazdasági válságok megnövelték a hajlamos tömeget. Különben is megállapíthatjuk, hogy nálunk elmúlt már az a veszély, amely egv bizonyos időben erősen fenyegette parlamentárizmusunkat és ezzel együtt ezeréves alkotmányunk egyéb pilléreit, nem a plebs győzött, hanem a józan, a kulturált felfogás. S a most soron lévő, vagy a már eddig letárgyalt alkotmányjogi reformok is ezt az erősödést szolgáljál; és pár éven belül visszavezetik a közvéleményt is teljes mértékben a parlamenthez. Ha egy év képviselőházi történetéi akarjuk most itt röviden regisztrálni, akkor a ciklusból csak egy kis részt kell kiragadnunk, miután a parlament nem naptári év szerint dolgozik. A legutolsó, 1935. évi április 27-ére összehívott országgyűlés 1937 januárjában a 173. ülésével kezdte meg az évet és végezte a 266-kal 1937 december 30-án, vagyis a képviselőház az 1937. évben összesen 94 ülést tartott, amelyből pár, mint az utolsó is, csak „formai" ülés volt. Ez a szám a normális, mert mindig száz körül van egy naptári évben az ülések száma a kialakult gyakorlat szerint. Az ülések látogatottsága szám szerint nem állapítható meg. miután jelenléti feljegyzést az egyes képviselők látogatásáról nem vezet a képviselőházi adminisztráció (hacsak titokban nem?!), miután a t. Ház szuverénitásából az egyes honatyák úgy részesednek, hogy teljesen szuverén joguk, mikor és hányszor vesznek részt az üléseken. Csak hosszabb elmaradás esetén szoktak szabadságot kéri a t. Háztól, ha előre tudják, hogy valamilyen okból, pl. betegség, nem jöhetnek be. Egyébként minden szabadságkérés nélkül szoktak elmaradni. Miután errevonatkozólag hivatalos feljegyzés nem állott rendelkezésünkre, hanem csak magán-megfigvelésünk, úgy hiteltérdemlően, csalhatatlanul nem is tudtuk megállapítani, kik azok a képviselők, akik az 1937. évben egyáltalában nem vettek részt egyik ülésen 1