Törvényhozók lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937 / 9-10. szám - Még mindig rendezetlen a fogtechnikus probléma

Még mindig rendezetlen a fogtechnikus probléma Ez a probléma független az orvos­kamarai törvénytől — Grosch Károly dr. orvos-miniszteri tanácsos személye az akadálya a rendezésnek — Nem lehet elfogultsággal dolgozni egy minisztériumban — Ki kell Grosch kezéből venni az ügyet! Most múlt két éve, hogy a Ház elé került az orvos­kamarai törvényjavaslat és vetődött fel ezzel együtt újra az u. n. fogtechnikus-probléma is. Azért mondjuk, hogy újra, mert több-kevesebb megszakítással már kö­zel hatvan éve lóg a levegőben ez a megoldatlan, he­lyesebben mondva törvényhozási úton még szabályo­zatlan kérdés. A legutolsó szabályozási kísérlet 1911­ben történt, amikor is hosszú harcok után a két érde­keltség megegyezése alapján bocsátotta ki az akkori belügyminiszter az 1911. évi 112.026. számú rendeletet a fogtechnikus-kérdés rendezése tárgyában. Eltekintve attól, hogy ez a sokat emlegetett ren­delet az első alapos kísérlet volt a rendezés felé, de a gyakorlatban nem vált be, sőt azt úgy, ahogyan a ren­delet előírja, soha végre nem hajtották. Ez nagyon fon­tos abból a szempontból, hogy ez a rendelkezés sem de jure és sem de facto törvényes rendezési alapnak el nem ismerhető. Először is a közbejött háborús idők, majd az azt követő zavaros viszonyok okozták, hogy ezt a rendeletet nem hajtották végre és nem tartották be annak rendelkezéseit. A közben elmúlt huszonöt év után egész természetes, hogy nem tekinthető ez a ren­delet olyan jogalapnak, amelyre hivatkozva egy másik törvényben — az orvoskamaraiban — próbáljanak tör­vényes jogalapot teremteni ebből az 1911. évi rendel­kezésből. Vagyis érthetőbben: egy elavult, sőt végre­nemhajtott, ervényetvesztett 1911. évi belügyminiszteri rendeletet nem lehet huszonöt év után törvényes jog­alapnak kijátszani. (Hiszen 1919-ben több esetben az akkori kormány hivatalosan szegte meg ennek a rende­letnek az érvényét!) Az első hiba tehát ott történt, hogy az orvoskamarai törvényben — végeredményben jogo­san felvett paragrafus — szolgáltat alapot arra, hogy törvényesíteni akarják az 1911. évi miniszteri rendele­tet automatikusan. Ez a paragrafus a kuruzslásokra vonatkozik és ez alá tartozik a törvény értelmében az a fogtechnikusi réteg is, amelyik nem tett vizsgát 1911­ben,\agy 1919-ben (holott a rendelet expressis verbis csak 1912. októberig engedélyezi a vizsgatételt!). Már­pedig a fogtechnikus semmiképen kuruzslónak nem tekinthető, mintahogy nem lehet kontár az az iparos, amelyik szabályszerű iparigazolvánnyal rendelkezik. A másik hiba pedig, hogy az orvoskamarai törvénnyel egyidőben, vagy azt megelőzően nem nyújtottak be törvényjavaslatot a fogtechnikus ügy törvényes szabá­lyozására. Ez lett volna a rendje és módja a kérdés megoldásának. Amíg a belügyminisztériumban kizárólag az elfo­gult orvosi érdekek képviselője ül, aki lehet tudomá­nyos úriember és teljesen jóhiszemű az orvostársadalom problémájának a rendezése tárgyában, azonban a fog­technikus kérdéssel szemben csakis elfogult lehet és az orvos-kari összetartás íratlan etikai szabályai sze­rint egyenesen kötött marsrutájú. Azon vitatkozni sem lehet, hogy Grosch Károly dr. orvos-miniszteri tanácsos úrnak az orvostársadalomban viselt helyzete miatt sem a múltban nem állhatott, sem most nem áll és sem a jövőben nem állhat módjában ebben a kérdésben arra az álláspontra helyezkedni, hogy elismerje a fogtechni­kusok létjogosultságát. Ez így van. Annak ellenére, hogy a világ 72 állama közül talán Magyarország az egyetlen, ahol erre az álláspontra helyezkednek hivata­losan és csakis azért, mert orvos ül azon a helyen, ahova ez a kérdés hivatalosan tartozik. Mert eltekintve Grosch tanácsos úr egyéni meggyőződésétől (amikor is őszintén kijelentette, hogy ,,már pedig én kipusztítom a fogtechnikusokat") valamint orvostársadalmi kari­etikai megkötöttségétől, egy minisztériumban nem csu­pán egyetlen társadalmi osztály szellemi és anyagi ér­dekszálai futnak össze, hanem sokszor éppen az ellen­téteseké is, így tehát természetes, hogy érdekeltre, el­fogultra bízni ilyen ügynek az elintézését semmikép sem szabad. Tiszteljük és becsüljük Grosch doktornak meggyőződését és felfogását ebben a kérdésben, azon­ban ez csak egyéni lehet és nem is engedélyezhető an­nak nagyobb akciórádius, mint amit a szabad' egyéni véleménynél megilleti bármelyik állampolgárt valami­lyen kérdésben. Már pedig az akciórádiusa eddigelé meglehetősen nagy és széleskörű volt ebben a kérdésben, amit bizo­nyít az, hogy még miniszterelnöki intervenció sem volt elegendő ennek az álláspontnak a megváltoztatására, nem szólva az iparügyi miniszter úr valóban dicséretes sziszifuszi munkájáról, amellyel próbálta eddig dűlőre vinni a fogtechnikusok ügyét. De teljesen sikertelenül. Grosch Károly dr. orvos-miniszteri tanácsos úron, illetve a belügyminisztériumi egészségügyi főosztályon minden kísérlet csödött mondott. Olyan érvekkel győzték meg az akkori belügyminisztert — (Kozmát sikerült rávenni, hogy a „magasabb képzettség/' mellé álljon, különben is már akkor leszögeztük, hogy az elmúlt hatvan év alatt nem akadt belügyminiszter, aki ilyen „snájdigul" merte volna megoldani ezt a kérdést, mint ő) — amely érvek nem fedik a tárgyi igazságot. Mert éppen a kül­földi kultúrállamok példája mutatja, hogy ennek a kér­désnek nincs befolyása a diplomás orvosok elhelyezke­dési problémájára, de ezt mutatja az itthoni statisztika is. S ekkor még nem beszéltünk arról a megdönthetet­len tudományos tárgyi igazságról, amit a fogászati technika jelent. Mert a fogászatnál, pl. a protetikában a fogtechnikusok jelentik a ,,magasabb képzettséget' és nempedig (az univerzális orvosi diplomával rendel­kező és hathónapos vizsganélküli kúrzust végigcsinált) fogász-szakorvosok. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom